E-könyvespolc

Az e-könyves viták egyik legszórakoztatóbb gondolatkísérleteket indító, ám magát a vitát borzasztóan félrevivő érve a következő: de az e-könyveket nem lehet megnézni a polcon. Bővebben, nem árulkodik rólad a könyvespolcod, se a kétméter húsz Jókai, se az ugyanennyi, viszont gondosan a virágok által kitakart sarokba száműzött Vavyan Fable.

Azért jó ez a felvetés, mert ebben a játékban mindenki részt vesz. És nem csak akkor, ha beengedtem a lakásba, láthat fotót is. Egy ezer évvel ezelőtti Lakáskultúra óta tudom, hogy ugyanaz a kiadásom van Ulyssesből, mint Vágó Istvánnak. (Meg amúgy az egész országnak, de ettől még magamhoz közelebb állónak éreztem akkor a kérlelhetetlenül szkeptikus demokratát, jóvan?)

Az a szép, hogy létező technológiákból össze lehetne legózni egy olyan megoldást, ami vizuális e-könyvespolcként működne úgy, hogy értelme is legyen. Lehetne jól használható és jogszerű verzió is. Úgy képzelem, hogy egy tablet jellegű, érintőkijelzős eszköz ül digitális képkeretként a polcon, amin lehet lapozgatni a könyvtárat, illetve ami enged szöveges keresést is. Keresés nélkül pár száz cím után értelmetlen a dolog. Az adatbázist húzhatja a háziszerverről, a gépen futó Calibréről, attól függően, hogy ki melyik jövőre iratkozott fel. Ha pedig olyan könyvet talál a felhasználó, amit elolvasna, akkor egy tappintással - vagy akár NFC-s érintős megoldással - elküldi az olvasójára. (Most is reális forgatókönyv: Kindle e-mail címre lövi el a rendszer, amit a házi wifin le is tölt a készülék, cserébe az Amazon tud mindent.)

A rendszer igény szerint túlbonyolítható, bár erre rendszerint csak a geekek vágynak, meg én, mert frissen olvastam a Kvantumtolvajt De ha tudjuk azonosítani az eszközt és általa a felhasználót, akkor adhatunk egyedi engedélyeket is. Kik azok a barátok, akik csak a Jókait vihetik a polcról, és kik látják a Fable köteteket is.