Gazstól kaptam tegnap egy érdekes cikket, ami alapvetően a luxus természetéről, illetve annak megváltoztáról szólt. Az írás egyik apropója, hogy a Porsche Boxsterben harminckét lépéssel lehet olajat tölteni a kormányszervó tartályába, addig a 993-as otthon szerelhető, autórajongóknak szánt igazi kocsi.
A cikk után elgondolkodtam, hogy mi az a mindennapi eszközeim között, ami olyan, mint a 993. Vagy miben van benne a potenciál, hogy beszélhessünk róla évek múltán is. A nem-kütyük, mint például a Kindle, amivel nagyon nehéz bármit csinálni az olvasáson túl, kiesnek. Szerencsére, csodás kategória, örülök, hogy nem kell csavarozni.
És ekkor jutott eszembe a Thinkpad. Amit valamikor azután vettem, hogy az iBookom - ami egy szerelhetetlen jószág volt - ellopták. De mikor is volt ez? Ilyenkor jön jól a blog archívuma. A poszt lekattintása után ráébredtem, hogy 1, az emlékezet esetenként pofátlanul csal 2, hogy négy éve dolgozom ezen a gépen. A négy év pedig már magyarázza, hogy becsukott szemmel is megy a szétszedése, hogy az alkatrészek egy részét már cseréltem innen-onnan összeszedett jobb állapotú alkatrészekre. Három év sok például egy touchpadnek.
A gondolatnak innen több kifutása van: az egyik az Intel Core2Duo család dicsőítése, mert ez az a processzor, aminél otthoni feladatokra nincs szükség jobbra. A másik a Win7-en és Win8-on való filozofálás, amely rendszerek nem pumpálták feljebb a rendszerkövetelményeket. Tulajdonképpen állunk. Most lenne jó tudni, hogy meglesz-e a gép még öt év múlva újabb utángyártott alkatrészekkel felszerelve például zenelejátszó szerepben. Meg persze, hogy a szétszedhetetlen tabletek lesznek-e a jövő.
Nekünk mindig azt tanították, először a hardverek fejlődnek, utána a szoftverek, a szoftverek kinövik a hardvert, és kezdődik a ciklus előlről.
Jelen pillanatban kétféle szoftver van:
- webes
- mobilos
Az a nagy kérdés, áttevődik-e az ipari fókusz a mobilra teljesen, elegendő lesz-e a mobil momentuma hogy kiváltsa a desktopokat teljesen (mobil alatt tabletet is értve), vagy lesz valami desktop reneszánsz.
A hardverek fejlődnek, viszont a C2D család után nem igazán találtak - hagyjuk meg a lehetőségét: vagy én nem látom - olyan feladatot, amihez C2D-nél nagyobb vas kell. Vannak majd mindenre jó vasaink, ha hiszünk a frogos fickónak akkor most a gépek formája kéne, hogy alakuljon. Másfajta ciklikusság alakulhat ki.
A tabletnél vannak felhasználási minták (mi a use case szép neve magyarul?) amik a tervezők szerint lesznek majd. Viszont nem látom még, hogy tömegek használnák. Ott van még egy nagy kérdőjel.
És még megvan az a kérdésünk is, amit fel akartam vetni: mi lesz meg a mai vasakból tíz év múlva, úgy hogy használod is.