Month: May 2012

Posted on

J mint játék

Egy várossal arrébb van a Homo ludensem ezért nem nézek belőle játékdefiníciót, pedig illene. Azért lenne rá szükség, mert az internetes márketinglehetőségeket felismerő könyvkiadók épp most koptatják rojtosra a szót. Prédikáció helyett itt egy nemrég lezárult játék kiírása:

Ahhoz, hogy részt vehess a játékban, mindössze az alábbi kérdésre kell válaszolnod:
Mi a Typotex kiadó új sorozatának a címe, amiben Dukaj Extensa című regénye is megjelent?
A válaszokat a jatek.sfmaghun(kukac)gmail.com címre várjuk, a tárgymezőbe írd be: Extensa.
Ha segítségre van szükséged, a Typotex kiadó weboldalán megtalálod a választ.

Ez csak az egyik altípus. Van lájkolós és “énis, énis” kommentet kérős variáns is. A közös pont az, hogy egyik sem kíván erőfeszítést a játékostól. Minden esetben a legszerencsésebb nyer azok közül, akik össze tudták szorozni az egyet az eggyel. Az aktivitás megvan, pezsgés generálódik - de legalábbis az emberek megtudják, hogy van új kötet - csupán annyival rosszabb a netes “játék” egy kő-papír-olló vagy snóbli mérkőzéstől, hogy nem lehet fotót csinálni a győztesről. Kétség ne férjen hozzá: ez a legalja.

Posted on

Poszthumánok meg hangágyú

Nagy kaland, megint írtam olyan rovatokba, ahová nem vagy alig szoktam. Blörbök és képek jönnek.

Az SF irodalom csodagyerekként – de legalábbis fiatalemberként – berobbanó Hannu Rajaniemi regénye mégis olyan ötletparádé, ami eszünkbe juttatja, hogy miért iszonyatosan jó sci-fit olvasni. (Emberarcú transzhumanizmus @ Kötve-fűzve)

Nem a megfelelő kép él az emberekben a tudományról - világosodtam meg az egy hétre kutatóhajóvá alakított Aqua Pannonia tatfedélzetén ülve. A laboratórium csendjében dolgozó fehér köpenyes embereknek nyoma sincs, pedig az alapkutatás ott történt a szemeim előtt. Olyan alapkutatás, aminek erős benzinszaga van, és az üvöltő motorhangról lehet felismerni. (Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét @ [origo] Tudomány

Posted on

Tulajdonjog átvétele, úgyis mint enyimé.reg

A régi szép időkben, ha a winchester szóba állt veled, akkor már nyert ügyed volt. Az ügyesebb windowsos jogosultságkezelés megjelenése óta viszont van még egy lépés, a tulajdonjog átvétele. Mivel erre fél-háromnegyed évente van szükségem, közte bőven elfelejtem. Jegyzet következik:

Egyrészt TakeOwnership.zip néven kering egy registyfájl, ami a parancsot berakja a jobbklikkes menübe.
Másrészt parancssorból a takeown paranccsal kényelmesen át lehet venni fájlokat és mappákat. Alapfelszereltség.

Jól jön ez még egyszer.

Posted on

Google Docs, te szajha

Rinya következik, aki nem szereti az ilyesmit, az most kapcsoljon el. Például az 500px nyitólapján mindig van pár csinos giccs.

Mutatom mi a baj, csak utána kezdek zokogni, ok?

Szóval az a gond, hogy ha beírom a docs.google.com karaktersort, akkor ez az oldal jön be. A Google, ahogy az fent is látható, tökéletesen tudja, hogy melyik fiókomnak kellene alapértelmezettnek lennie, de a biztonság kedvéért a másikkal lép be. És egyszerű váltani - majd aztán ott megkeresni a Recent listát, hogy azok a dokumentumok legyenek előttem, amelyeken szerintem dolgozni szeretnék - de a szolgáltatás minden egyes megnyitásakor azzal szembesülök, hogy valaki hülye.

Elvben a problémára van megoldás, legalábbis ezt mondja az egyik fórum. A többfiókos bejelentkezést nem támogató rendszerek azt veszik alapértelmezettnek, amelyikkel hamarabb lépett be az ember. A lépjen ki mindkét fiók, először a sima gmail (pazarul betalál a Docsba), majd az appsos folyamat végén megintcsak az ásító Google Apps-féle dokumentumok jelenik meg először. Ez az egyik lehetséges pont, amikor az ember levetkőzi az emberséget és üvölt egy weboldallal.

És ami a legszebb, az se megoldás, ha az egyik Google fiók mögött kikapcsolom az ütköző szolgáltatást. Mert ilyenkor nem úgy gondolkodik az ostoba állatja, hogy ‘nézd, itt nincs Docs, van alapértelmezett fiók, menjünk oda’, hanem közli velem, hogy ‘jéééé ezt neked nem szabad’. Hát köszi bazmeg.

Persze az is lehet, hogy én nézek be napok óta valamit. De legalább kidühöngtem magam. Sört!

Posted on

E-könyvespolc

Az e-könyves viták egyik legszórakoztatóbb gondolatkísérleteket indító, ám magát a vitát borzasztóan félrevivő érve a következő: de az e-könyveket nem lehet megnézni a polcon. Bővebben, nem árulkodik rólad a könyvespolcod, se a kétméter húsz Jókai, se az ugyanennyi, viszont gondosan a virágok által kitakart sarokba száműzött Vavyan Fable.

Azért jó ez a felvetés, mert ebben a játékban mindenki részt vesz. És nem csak akkor, ha beengedtem a lakásba, láthat fotót is. Egy ezer évvel ezelőtti Lakáskultúra óta tudom, hogy ugyanaz a kiadásom van Ulyssesből, mint Vágó Istvánnak. (Meg amúgy az egész országnak, de ettől még magamhoz közelebb állónak éreztem akkor a kérlelhetetlenül szkeptikus demokratát, jóvan?)

Az a szép, hogy létező technológiákból össze lehetne legózni egy olyan megoldást, ami vizuális e-könyvespolcként működne úgy, hogy értelme is legyen. Lehetne jól használható és jogszerű verzió is. Úgy képzelem, hogy egy tablet jellegű, érintőkijelzős eszköz ül digitális képkeretként a polcon, amin lehet lapozgatni a könyvtárat, illetve ami enged szöveges keresést is. Keresés nélkül pár száz cím után értelmetlen a dolog. Az adatbázist húzhatja a háziszerverről, a gépen futó Calibréről, attól függően, hogy ki melyik jövőre iratkozott fel. Ha pedig olyan könyvet talál a felhasználó, amit elolvasna, akkor egy tappintással - vagy akár NFC-s érintős megoldással - elküldi az olvasójára. (Most is reális forgatókönyv: Kindle e-mail címre lövi el a rendszer, amit a házi wifin le is tölt a készülék, cserébe az Amazon tud mindent.)

A rendszer igény szerint túlbonyolítható, bár erre rendszerint csak a geekek vágynak, meg én, mert frissen olvastam a Kvantumtolvajt De ha tudjuk azonosítani az eszközt és általa a felhasználót, akkor adhatunk egyedi engedélyeket is. Kik azok a barátok, akik csak a Jókait vihetik a polcról, és kik látják a Fable köteteket is.