Month: October 2012

Posted on

Kéthavi fizetéses kütyü

A családi legenda szerint a nappaliban lakó rádióerősítőt - Videoton RA-6350 Aida, aki kíváncsi - apám akkor vette, amikor kéthavi fizetésébe került. A Videotonért valamivel hétezer forint felett kértek, apám mérnöki fizetése pedig háromezerötszáz körül mozgott.

A sztori azzal folytatódott, hogy az első dolga volt a gépház megbontása, hogy “megnézze mi van benne”. Ez az aspektus most mindegy, még akkor is, ha amúgy megtanított arra, hogyan kell a technológiához hozzáállni. Nagyon bátran rontok el bármit.

Ami a múltkor elgondolkodtatott, amikor eszembe jutott ez a sztori, hogy én mit vennék a kéthavi fizetésemből. Itt még tudnék dolgokat sorolni, meteoracélból kovácsolt csodaultrabook zettabájt memóriával satöbbi. Még egy feltételt kell hozzáadni, hogy megválaszolhatatlanná váljon: olyat kell választani, ami harminc évvel később is ellátja a feladatát. Ha a Videotonon megnyomom a bekapcsot, működik. A rá kötött lemezjátszóba új ékszíj kellene, a hangfalakat újraperemeztük pár éve, és működik.

Aztán lehet tovább sakkozni, nem fontos a kéthavi fizetés, a szórakoztatóelektronika ára óriásit zuhant. Egye fene, lehet olcsóbb is, de a harminc évből nem engedek.

Posted on

Kis farok

A nagy u és mű betűk között egy fontos különbség van. Az u-nak maximum egy oldalán van kis farka, de ha nagybetű, akkor lehet, hogy ott se. A műnek viszont az a különlegessége, hogy minkét oldalt van. Sőt, balra még hosszabb is.

U-t egyébként könnyű írni, ott a z meg az i között (qwertyseknek az y és az i között), műt meg nehéz. Elvben az Alt+0181 hozza elő, gyakorlatban meg az se. Ha minden kötél szakad, a karaktertáblából elő lehet turkálni.

A mű a mikró SI-előtag jele is, ez a tíz a mínusz hatodikont jelenti. Emellett a súrlódási tényezőt is a mű betűvel szokás jelölni. Kivéve ha lusta dögök vagyunk, és lecsaljuk egy kis u-val, mint az uTorrentes srácok.

Ezt a sok, könnyen feleslegesnek ítélhető dolgot azelőtt érdemes tisztázni, mielőtt az ember beleejti a micro-SIM kártyáját egy szétszedhetetlen telefon USIM lyukába.

Kártyacsere 4500. A számom a régi.

Posted on

Mindennapi szerelnivaló

Gazstól kaptam tegnap egy érdekes cikket, ami alapvetően a luxus természetéről, illetve annak megváltoztáról szólt. Az írás egyik apropója, hogy a Porsche Boxsterben harminckét lépéssel lehet olajat tölteni a kormányszervó tartályába, addig a 993-as otthon szerelhető, autórajongóknak szánt igazi kocsi.

A cikk után elgondolkodtam, hogy mi az a mindennapi eszközeim között, ami olyan, mint a 993. Vagy miben van benne a potenciál, hogy beszélhessünk róla évek múltán is. A nem-kütyük, mint például a Kindle, amivel nagyon nehéz bármit csinálni az olvasáson túl, kiesnek. Szerencsére, csodás kategória, örülök, hogy nem kell csavarozni.

És ekkor jutott eszembe a Thinkpad. Amit valamikor azután vettem, hogy az iBookom - ami egy szerelhetetlen jószág volt - ellopták. De mikor is volt ez? Ilyenkor jön jól a blog archívuma. A poszt lekattintása után ráébredtem, hogy 1, az emlékezet esetenként pofátlanul csal 2, hogy négy éve dolgozom ezen a gépen. A négy év pedig már magyarázza, hogy becsukott szemmel is megy a szétszedése, hogy az alkatrészek egy részét már cseréltem innen-onnan összeszedett jobb állapotú alkatrészekre. Három év sok például egy touchpadnek.

A gondolatnak innen több kifutása van: az egyik az Intel Core2Duo család dicsőítése, mert ez az a processzor, aminél otthoni feladatokra nincs szükség jobbra. A másik a Win7-en és Win8-on való filozofálás, amely rendszerek nem pumpálták feljebb a rendszerkövetelményeket. Tulajdonképpen állunk. Most lenne jó tudni, hogy meglesz-e a gép még öt év múlva újabb utángyártott alkatrészekkel felszerelve például zenelejátszó szerepben. Meg persze, hogy a szétszedhetetlen tabletek lesznek-e a jövő.