A Hármas könyvelésben már egyszer volt szó David Aja és Matt Fraction közös képregényéről, amiben az Avengersből ismerős Hawkeyet olyan helyzetekben mutatják be, amikor épp nem szuperhős. Ellenfelei így is vannak, csak nem a világra utaznak, hanem a Hawkeye társbérlőire. Ők a rang szerint különböző Adidas mackókba öltöztetett gengszterek, a Tracksuit Drakulák. Eddig a fikció.
Indulási idő alapján két kocsi is megfelelt volna jómúltkorában, amikor jöttem otthonról Pestre (mondjuk ki: itthonra), úgyhogy kocsi alapján választottam. Az egyik ugyanis úri kocsi volt, jobbkormányos A megbeszélt találkozóhelyen már három ember várt, ketten csomaggal, a harmadik jamaicai csíkos, kapucnis Adidas mackóban. Ő volt a sofőr. Pest felé elmesélte, hogy nyugaton él, az a biznisze, hogy lakásokat vesz ki, majd azokat ágyanként adja ki albérlőknek. Beszél nyelveket, nem akad fenn a helyi szabályozáson, és lakásonként megvan kábé az ötszáz euró. A december meg a január vacak, de amúgy megy a szekér, meg hát vannak mellékes bizniszek is. Eddig a valóság.
A Hawkeye készítésének műhelytitkairól amúgy iszonyatosan sokat lehet megtudni a Decompressed podcast negyedik adásából, ami csak arról szól, hogy Kieron Gillen - maga is képregényíró, gamer újságíró, épp csak nem rocksztár - a két alkotót faggatja. Van szó benne a drakulákról is.