Zene otthon és a munkahelyen (bildungsroman)

Van, hogy az ember feladja, és meghajol a törvényeknek. Én hónapokig küzdöttem az ellen, hogy elfogadjam a Foobar2000 logikáját, mert az hibásnak tűnt. Aztán beláttam, hogy egyszerűbb a Foobar logikája köré felépíteni egy működő rendszert, mint egy programmal vitatkozni.

A probléma a következő: több zeném van, mint amit az ember magával cipel. A zenék nagy része egy hálózati merevlemezen van, ami tud meghajtó lenni, tud samba megosztás lenni. Munka közben csak a gépen levő zenékből válogatok, otthon átváltok ASIO-ra és tudok rendesen is zenélni, ráadásul nagyobb a választék is.

A logikus megoldás szerintem az lenne, ha a program kezelne több könyvtárat, ahol a könyvtár kivételesen library értelemben van, nem a directory magyar megfelelőjeként, az legyen mappa most. Több mappát meg is tudok neki adni, lehet köztük hálózati is, ezeket figyeli, a változások megjelennek, még piszok gyors is. Viszont nagyjából sehogy sem kezeli, ha a mappa eltűnik. Ahelyett, hogy kivenné a tartalmát a könyvtárból, csendesen sír, és ha onnan kéne lejátszani valamit, akkor hibákat dobál.

A Foobar2000 remekül pluginezhető, de - és itt kezdett gyanússá válni a dolog - nincs egy könyvtárváltó plugin sem. Hozzám hasonló, eltérő logika szerint élő emberek panaszait meg lehet találni a fórumban, de ők sem jutnak semmire. Magyarázzák nekik, hogy tageléssel valahogy meg lehet oldani a gondot, de ez egy saját taxonómia felépítését jelentené, amit, ha nem tévedek nagyot, a fájlok id3 címkéjében kéne tárolni. Egy egész, komplex, golfpályával és jacuzzival is rendelkező pokol van ott berendezve.

A megoldás pofonegyszerű: kétszer kell felrakni a Foobart. Igen, így. Az egyik figyeli a gépen levő helyi mappákat, a másikba be vannak állítva a hálózati megosztások is. Az egyik a Foobar Otthon, a másik a Foobar Munka. Az eleganciának a nyomai sincsenek meg benne, viszont öt perc alatt össze lehet rakni és működik.

Természetesen van alternatív megoldás is. Keblünkre lehet ölelni a DLNA-t, ami ugyan egy egészen újfajta, Winamp kategóriákat a zenékre kényszerítő, kényelmetlen listákkal dolgozó séma, de többé kevésbé működik. Folyamatos frusztrációt képes okozni, és rossz érzés rá haragudni.