Megöregedtünk. Esetleg felnőttünk. Mindenki válassza ki magának azt, amelyik jobban tetszik. A lényeg, hogy már nem vagyunk tinik, megjön a hónap elején a fizetés, van pénz a hobbijainkra. A világ a mi képünkre alakul.
Ha lebontjuk, akkor ez úgy néz ki, hogy a New York Times bestseller listáján nem csak vendég a sci-fi és a fantasy, hanem rendszeres szereplő. Bőven készülnek a sorozatok és a mozifilmek is mind a szokványos szubkulturális témákról, mind a szubkultúrákról magukról. Ha ez nem elég, ide lehet keverni a képregényfilmeket. Ha az sem, akkor azt, hogy a játékok formanyelve mindenkinek ismerős. Nem kell lábjegyzetelni, hogy milyen pénzérmék peregnek, amikor Scott Pilgrim kiüt egy gonosz exet. Hab a süti tetejére, hogy a videojáték is felnőtt, bevételek tekintetében mindenképp.
A felsorolás azért jött ki belőlem, mert a héten túl gyakran találkoztam szembe a geek pride jelenséggel. Ami pont annyira visszatetsző, mint amikor a gay pride kapcsán felmerül - mert mindig felmerül - hogy kéne heteroszexuális felvonulás. Úgy érzem, hogy a szubkultúráknak lassan szembesülniük kell azzal, hogy ők a mainstream.
Tartósan nem lehet úgy kisebbségnek érezni magunkat, ha a mi úgynevezett hőseinkkel van tele a sajtó. A tavalyi Bossúállók filmet az első két hétvégén 113 ezren nézték meg Magyarországon. A Game of Thrones-ról beszél a fél ország. Na jó ez így túlzás, de tán már anyám is tudja, hogy mi az. Lassan tisztába kell kerülni magunkkal. Mit akarunk?