Hosszút nem ír az ember a Facebookba, rárakódik a silóban a bejövő takarmány, azt’ a végén elviszi az egészet a suvadás. Akkor már inkább ide, ahol viszont senki nem kérdezte, mi a véleményem a Medium.com-ról. (Az apropó erre van.)
Egy. A Medium csodálatos szoftvertermék. Azt túlzás lenne mondani, hogy demokratizálja az internetre való írást, mert ezt úgy tíz éve megtették az ingyenes blogszolgáltatók. Viszont demokratizálja az iszonyatosan jól dizájnolt cikkeknek az írását. Az egész web ebből a read&write irányból indult, de az elején azért csak kellett technikai tudás. Aztán lett inkább olvasd (és vásárolj, az isten szerelmére) web, aztán írd (és mi reklámokat adunk el mellette) web, most pedig a lapátold be az életedet a silónkba van.
Másfél. Időről időre azért felbukkan egy-egy olyan szolgáltatás, ami megpróbál egyszerűen használható motort és szép layoutot adni az embereknek. 2009-ben meg is írták, hogy a Posterous a média jövője. Utána pedig kérdés volt, hogy a Posterous vagy a Tumblr-e az. Az előbbit végül megvette és ledarálta a Twitter, az utóbbi próbált fizetős, kurált tartalmat előállítani, de érdemeik elismerése mellett végül kirúgta a médiacsapatot.
A Medium ebben a mezőnyben amúgy viszonylag jónak számít. Szó nélkül engedi exportálni - menekülési út mindig kell! - a tartalmunkat.
Kettő. A fent linkelt vitaindító egészen hosszan bizonygatja, hogy a tartalom, amit a továbbiakban nevezzünk cikknek, termék. Cikkekből és cikkek létrejöttében való segédkezésből élő emberekként szerintem ezt vehetjük egyértelműnek. Mint azt is, hogy a szövegek “tesztelése” általában létezik egy rendes munkafolyamatban, ezt hívjuk szerkesztésnek. Egy témának a továbbírása sem ismeretlen jelenség. Analitikája mindenkinek van.
Az utolsó két pont érdekes lehetne: a közösségi terjesztést viszont pont egy olyan oldalnál vicces kiemelni, ami ennyire kevés lehetőséget ad arra, hogy az olvasókkal kapcsolatba kerüljön az író. Követni lehet, a kommentelést szakaszokra bontották, ami miatt az egész vita áttekintése nehézkes, illetve az elmúlt hónapban bemutatott válasz funkció - anyja neve: YouTube - elvben lehetővé teszi, hogy hosszú cikkekben vitatkozzanak az írók. Közösségépítésre, társas vitára sokkal jobb eszköznek tűnik a Gawker-féle Kinja, ott ez nem a motorra van rászögelve, hanem valahol a lényegét adja. (Gáspár, javíts, ha!)
Három. Ami pedig nagyon nincs a Mediumon, és fájóan hiányzik, az a szerzőhöz köthető, márkázásra használható, emlékezetessé tevő testreszabhatóság. Minden gyűjtőoldal, minden gyűjtemény ugyanolyan. Nem nagyon van mi alapján emlékezni az íróra. Nincs saját webcím, csak egy twitteres jellegű felhasználói link. Viszont míg a Twitter az efemer tartalomról szól, addig a Medium elvben a maradandó tartalom helye. Amit felcserélhető, nem fizetett - kivéve a The Matter - újságírók írnak. Röviden és a világ egyik legrondább szavát leírva a Medium platisher, platformot biztosító technológiai szolgáltatás, aminek a fő terméke a tartalom, amit viszont nem ők lapátolnak bele. Ügyesnek ügyes, de nem fizeti ki a sárgacsekket hónap elején.
Merretovább. A médiának amúgy van egy csomó jövője. Van olyan, amit céges spindoctorok alapítanak, és bármiről lehet benne írni a cég stiklijein kívül. Van olyan, ami profi, fiatalos, dinamikus, de részben nagyapu pénzéből vagy kockázati tőkéből megy. És persze a média jövője a kicsik, lelkes, fizetőképes közönségnek gyártott jó tartalmai: Mallory Ortbergék The Toastja, Roman Marsék Radiotopia birodalma vagy míg be nem zárt, ilyen volt a The Magazine is. Utóbbi azért is bukás, mert a lowtech megközelítés miatt az amúgy jelentős előnyükkel nem nagyon tudtak élni.