Írtam már egyet-kettőt ilyen ami a csövön kifér jelleggel. Aztán rájöttem, hogy ez itt is lehetne.
Biztos láttátok, hogy meghalt Vinnie Musetto, aki a New York Post címszerkesztője - eleve van ilyen! - volt, és ő adta minden idők legfaszább címét: “Headless Body In Topless Bar”
A New Yorker szerencsére végiglinkeli az összes jobb nekrológot, úgyhogy elég azt átküldenem.
Erről az jutott eszembe - hogy egyrészt a héten halt meg egy erdélyi tanárember, akit csak Imre bácsiként ismertem, és gyalog ment haza a világháborúból Csíkba, amikor vége lett, de ez csak úgy tartozik a történethez, hogy itt egy sztori, amiből a lényeget nem tudom - hogy a nekrológírás annyira külön művészet, hogy rendes helyeken válogatnak is a halottakból. A Telegraph nekrológjai például egészen csodálatosak. Az autóversenyző nem-PC readingi hercegnőt asszem mutattam már. Ha nem, akkor kellett volna. Egy fél napig egyáltalán nem híres, de érdekes emberekről olvastam utána.
Persze őrült - és amúgy viszonylag halott - angolból nem ez a jó grófnő a kedvenc, hanem valószínűleg az ördögi Jack Churchill, aki úgy vágott bele a világháborúba, hogy volt nála íj, kard és duda. Neki tulajdonítják a mondást, hogy “any officer who goes into action without his sword is improperly dressed.” Mondjuk ilyen őrültből van egy cikknyi. Valahogy a többségük brit.
És ha már nekrológ, a jó John Naughton - aki a saját jogán is remek ember, csak azért nem ő írta a legjobb könyvet az internetről (kettő is van neki A Brief History of the Future és From Gutenberg To Zuckerberg), mert azt John Standage írta és a távíróról szól - egyszer idézte a The Economist nekrológíróját arról, hogy hogyan készül egy cikk. Ha csak egy cikket olvastok el ma, akkor mi a fenének linkeltem be a többit.
