Hírlevél helyett  #1

Írtam már egyet-kettőt ilyen ami a csövön kifér jelleggel. Aztán rájöttem, hogy ez itt is lehetne.

Biztos láttátok, hogy meghalt Vinnie Musetto, aki a New York Post címszerkesztője - eleve van ilyen! - volt, és ő adta minden idők legfaszább címét: “Headless Body In Topless Bar”

A New Yorker szerencsére végiglinkeli az összes jobb nekrológot, úgyhogy elég azt átküldenem.

Erről az jutott eszembe - hogy egyrészt a héten halt meg egy erdélyi tanárember, akit csak Imre bácsiként ismertem, és gyalog ment haza a világháborúból Csíkba, amikor vége lett, de ez csak úgy tartozik a történethez, hogy itt egy sztori, amiből a lényeget nem tudom - hogy a nekrológírás annyira külön művészet, hogy rendes helyeken válogatnak is a halottakból. A Telegraph nekrológjai például egészen csodálatosak. Az autóversenyző nem-PC readingi hercegnőt asszem mutattam már. Ha nem, akkor kellett volna. Egy fél napig egyáltalán nem híres, de érdekes emberekről olvastam utána.

Persze őrült - és amúgy viszonylag halott - angolból nem ez a jó grófnő a kedvenc, hanem valószínűleg az ördögi Jack Churchill, aki úgy vágott bele a világháborúba, hogy volt nála íj, kard és duda. Neki tulajdonítják a mondást, hogy “any officer who goes into action without his sword is improperly dressed.” Mondjuk ilyen őrültből van egy cikknyi. Valahogy a többségük brit.

És ha már nekrológ, a jó John Naughton - aki a saját jogán is remek ember, csak azért nem ő írta a legjobb könyvet az internetről (kettő is van neki A Brief History of the Future és From Gutenberg To Zuckerberg), mert azt John Standage írta és a távíróról szól - egyszer idézte a The Economist nekrológíróját arról, hogy hogyan készül egy cikk. Ha csak egy cikket olvastok el ma, akkor mi a fenének linkeltem be a többit.

Anime és Hitler harckocsizói

Lassan lehetne egy sorozat is katonai vándordallamokból. Mindenesetre az egyik Feminfó cikk - Így kerültek válságba a hagyományos férfi értékek - teljesen elgazosodott, szomorú kommentjei között került elő a lenti dal.

Nem is teljesen értem, hogyan kapcsolódik a hagyományos férfi értékekhez egy ilyen szép, kolonialista hátterű szervezet, de mindegy is. Mert sokkal érdekesebb, hogy a dallam valahonnan teljesen máshonnan jön már megint. Aki látta A halál ötven óráját - ami elvben az ardenneki német offenzíváról szól, gyakorlatban meg nem nagyon hasonlít rá - annak beugorhat, hogy Hessler ezredes gyerekkatonái is ugyanezt a dallamot éneklik az ütközet előtt. A dal pedig a Panzerlied, ami azért kerülhetett bele az 1965-ös filmbe, mert csak a birodalom hadseregéről meg dicső halálról szól, nincs benne náculás.

Aztán a dalból lett ez meg az. A wiki szerint olasz motorizált alakulatok, dél-koreai harckocsizók, a fent már emlegetett francia légiósok, és ami a legnehezebben kezelhető, a namíbiai németek is felhasználták a dalt. Az utóbbi verzió a Südwesternlied, egészen borzasztó már-már sramlis-funkys feldolgozások is vannak belőle.

De a legjobb még hátra van. A dal feltűnt a Girls und Panzers animében, ami egy olyan unverzumban játszódik, ahol a tankcsata bevett küzdősportnak számít a gimis lányok körében. Legalább a levegőn vannak ugye, ahelyett, hogy World of Tanksot játszanának.

Bálnák és ufók

Kedves naplóm lesz, de ez az egyetlen megközelítés, ahogy végig lehet linkelgetni mindent. Olyan hét van mögöttem, hogy még.

14049180454_1af9377704_z

Az egész Kristóf Veronikával, a Sea Shepherd - ők kúrogatják a japán tudományos bálnavadászokat az Antarktisz térségében - Steve Irwin hajójának magyar szakácsával kezdődött. Vele még az előző hét szombatán ültem le beszélgetni, csak aztán elkezdett szétcsúszni a téridő, és így egy héttel később lett belőle cikk: “Senki nem fog helyettünk a bálnák és a szigony közé állni”.

Aztán valamikor Skype-on beszélhettem Björn Bolstaddal, aki annak a norvég iskolának az igazgatója, ahol egyrészt feloldották a szigorú tárgyközpontú oktatást negyven éve, másrészt kitartottak emellett. Ő a Brain Bar Budapesten vett részt egy olyan kerekasztalban, amiről teljesen lemaradtam. Kész szerencse, hogy előzetes interjú volt, így kint van a cikk, aminek az a címe, hogy A jegyek csak akadályozzák a tanulást.

hb-150605-004-jpg.inbox1323x882

Ezek után három nap Brain Bar jött, két újabb interjúval. Az első már kint van, az XPrize nagyon optimista nagyon csillogószemű és amúgy rendkívül jóarc igazgatóhelyettese, Eileen Bartholomew mondta el, hogy találnak ki új díjakat, mi van, amikor megelőzi őket a technológia, és mi az emberiség jövője. Próbáltam én vissza-visszarángatni a földre, de nem sikerül. Az a címe, hogy Össze fogunk olvadni a gépekkel.

Másnap pedig, ez még nincs kint és csak munkacímem van hozzá - Lehet, hogy ki kell lőni az öregeket az űrbe - Steve Fullerrel beszélgettem transzhumanizmusról és társadalmi problémákról. Ha kiélesedik belinkelem.

(Fotó: John Lewis / Flickr CC-BY, Hirling Bálint / VS.hu)