Érdekes nézni, hogyan hangolják újra meg újra a hírfolyamot. Az elmúlt fél évben azzal szórakoztatott, hogy olyan emberek esküvői- és gyerekfotóit mutogatta, akik közepesen távoli ismerősei olyan embereknek, akikkel három éve ismerkedtem meg egy konferencia kávészünetében és akkor egész jól elbeszélgettünk. Hogy ne unjak rá az oldalra, ezek közé voltak szórva a félig vagy talán annyira sem igaz megosztások a Naturahírektől az IFLScience-ig, meg persze napi politika, ami érdekel.
A kép annyit változott, hogy testreszabottabb, gondoskodóbb lett a Facebook. Reggel a szövegbeviteli mező alatt vár, hogy “ma hideg lesz, négy fok, sapit sálat vegyél” vagy hogy “remek idő lesz, remek napot”. Esetenként arról is szól, hogy az ismerőseim országában egy nem túl érdekes ünnep van, ugyan köszöntem már fel őket a német egyesítés alkalmából. Szóval olyan, mintha a anyám-apám lenne.
Ott a hiba, hogy az emberek nem ilyenek. Sokkal jobban feküdne, ha a Facebook felhívna, hogy baromi sok füge termett, ha van ötletem a lekváron túl mit lehet belőle csinálni, akkor most mondjam. Vagy, ha - és látja, hogy single a státuszom - rákérdezne, mi is van azzal a lánnyal, akit emlegettem merthát… hiszen tudja a születésnapom. Meg persze, hogy nézzek már le a Praktikerbe, mert az otthoniban nincs rauhenpikk.
Nekem más a bajom vele. Valószínűleg hosszan lehetne sorolni azokat a dolgokat, amiktől érezhetően könnyebb lett az életünk, nagyságrendekkel jobbak a kilátáaink, megsokszorozták a lehetőségeinket átalakították a munkánkat vagy a lehetőségeinket a tanulásra és tájékozódása. A számítástechnika megjelenése, majd a személyi számítógépek, később a mobil eszközök elterjedése a laptoptól az okostelefonig, aztán az internet, az interaktív web indulása, a broadband hozzáférések széleskörű elérhetősége, az első rendes kereső … mind ilyenek és nyilván van még sok.
A Facebook nekem nagyon nem ilyen. A Facebooktól nettóban rosszabb hely lett a világ.