Katonák lapáttal

Ha az ember nem csak a kötelező táncolós-berúgós Dubliners dalokat hallgatja - és amúgy azokból egész könnyen ki lehet futni, hetek kérdése - akkor előbb utóbb szembe jön a Peat Bog Soldiers. A lentre beágyazott verzió mondjuk Luke Kelly, de az már majdnem ugyanaz. Alaptag volt haláláig.

Nincsenek nagy megfejtendő szimbólumok, rögtön világos, hogy háborús dal, nem is a vidámak közül valók. Közbevetés: amúgy a nem vidámságban Eric Bogle And the Band Played Waltzing Matilda dala megy csak talán alá. Na az igazi kilátástalan ANZAC-dal. Viszont egészen eddig egy háborúval mellélőttem, hogy honnan származik, mert nem figyeltem eléggé. Pedig nem első világháborús ez, hanem második. Az Ems-vidékének mocsárlecsapolós táboraiba szállította a Harmadik Birodalom a politikai ellenfeleit.

A Börgermoor táborban született - miután betiltották a mozgalmi dalokat - a Die Moorsoldaten dal, aminek a szövegét egy bányász és egy későbbi Brecht-színész írta, és a zeneszerzők között is két Brecht-közeli arc van (Hanns Eisler és Ernst Busch). Közbevetés #2: Eisler írta később a zenét az NSZK-himnuszához, de jobb ha arról emlékszünk rá, hogy harcolt a spanyol polgárháborúban és az Koldusopera első előadásának sztárja volt.

Ha épp nem punk feldolgozásban szól, akkor menetelősebb a dallama. És bár nem egy harcias dal, a wiki szerint a francia idegenlégió csak menetdalnak használja a francia verzióját, mert pont kijön rá a percenkénti 88 lépés. Két linkkel arrébb azt is megtudjuk, hogy a többi francia egység 120 lépésre kalibrálta magát. Ez az a pont, ahol el kell engedni a témát.

#123538 (m mint memória)

*Elkezdték megenni a “majd este befejezem, addig nyitva hagyom” félig elolvasott cikkek az összes memóriámat. Tartottam egy napot és elolvastam őket.

Dan W írását arról, hogy Kínában, Yiwuban augusztusban gyártják a karácsonyt. Christmas in Yiwu

Tim Maughan The invisible network that keeps the world running ugyanannak a túrának a résztvevőjeként, ahol Dan W járt, a kikötőket énekelte meg.

Justin Parkinson On board the world’s biggest ship megintcsak hajóról szól. Amíg az előző két cikket nem olvastam el, mintha készült volna egy még nagyobb kontérnerhajó.

Charles Leadbeater cikkét arról, hogyan indult a Royal Society, és hogy igenis labort hozhatnak létre nem természettudósok is. Sőt. Hooked on Labs

Más a témája, de kapcsolódik a Quartzban megjelent Why coding isn’t the new literacy című cikk Chris Grangertől. Röviden: a metaforát kitalálók félreértették, hogy mi az írástudás.

Ian Bogost Video Games Are Better Without Characters című cikkében egészen sok mindenről ír, és közben arról is, hogy a rendszerekben való gondolkodás rendkívül fontos. Ha ezt megtanuljuk, talán az is gyanús lesz, hogy a sharing economy nem arról szól, hogy mi gazdagabbá válunk.

Apropó videojátékok és politika a Kotaku brit verziójában van egy cikk arról, hogy nem lehet kilúgozni a politikát a játékokból. Marhaság is lenne. Keza MacDonald írta, az a címe, hogy Why Everyone Should Want Politics in Their Video Games

A politika pedig egyrészt a Jeffrey Goldberg által írt Is It Time for the Jews to Leave Europe? ami az antiszemitizmuson túl inkább arra mutatott rá, hogy mennyire nem tudunk mit kezdeni az iszlám radikalizmussal, és hogy ezt baromira be kéne ismerni.

A másik oldala pedig a Foreign Policy cikke Netanjahu választási győzelméről szól, illetve arról, hogy milyen eszközökhöz kellett ehhez nyúlnia. Az a címe neki, hogy Never Trust Netanyahu és Lisa Goldman írta.

Átkiált a bástyaőr

Vannak azok a szövegek, amelyeken valahogy érződik, hogy igaziak. Ann Leckie Mellékes igazságában az egyik, a sztori szempontjából is fontos dal lógott ki a szövegből. Rá is kerestem, ahogy letettem a könyvet. Az Orbitnak adott interjújában azt mondja Leckie:

The third is older than these two by a couple of centuries, but it shares their military theme. It’s “L’homme Armé,” and it seems like every late fifteenth-century composer and their pet monkey wrote a mass based on it. I exaggerate—I don’t think we have that many surviving Missas L’homme Armé by pet monkeys. But it was a popular song in its day.

Innen már guglis szabadfoglalkozás. A lenti verzió Karl Jenkins milleniumi békemiséjéből származik, amit a koszovói háború áldozatainak ajánlott.

A dallam ismerős lehet azoknak, akik annak idején a sárga énekkönyvből tanultak. Persze a magyar szöveg mindenféle rablókról meg bástyaőrökről beszél, gyakorlatilag legyilkolva a verset. De a dallam az megmarad.

#123535 (ruhagét)

Felszántotta az internetet, mindenki lehozta, még Ed Miliband brit politikus is nyilatkozott róla. A valamilyen-színű-ruha a hét nyertese.

Majdnem annyira gyakran került elő a napokban az a kérdés, hogy ‘de tényleg kit érdekel az istenverte ruha színe’ mint az, hogy milyen színű a ruha maga. Magyarázat amúgy van a Wireden, ha valakit tényleg érdekel. És a magyarázattal érünk el a lényeghez: nagyon régen volt olyan jelenség, ami ennyire közvetlenül, ennyire egyszerűen megtapasztalhatóan rámutatott arra, hogy az észlelésünk nem abszolút. Amikor az egyik kolléga szerint fehér-arany, a másik szerint kék-fekete, és ezek nem a névtelen, figyelmen kívül hagyható internetes emberek, hanem olyanok, akikkel a nap nagy részét töltöm, akkor az gondolkodásra sarkall. Mit láthatunk még más szemmel?

Tankosromantikus

”- Mit tudsz a másik két tankról?
- Azokra ne számíts, mert végük. Az egyik a folyóban van, a másik ég.”

Az lehet, hogy a második világháború nem politikai kérdés. Már nem itt nálunk, hanem Amerikában. Kockázat nélkül lehet filmet csinálni belőle. A Brad Pitt főszereplésével készül Fury például kiszivárgott a Sony-hack során, kijött valamikor karácsony táján, és mire észbe kaptam, már nem is játszották. Nagyon nem kár érte, azt hiszem semmit nem gondol a háborúról azon túl, hogy ‘hát ez torzít az emberek lelkén, de azért mi vagyunk a jók’.

Egy szót se írnék róla, ha ugyanazon a héten nem kerül a kezembe a War is Boring ajánlása miatt a The Beast of War, ami megint kicsit fantasy, de legalább az ördögi és őrült tankparancsnok tényleg ördögi, a mudzsahedek bőrjakós napszemüveges kemény legények, szóval szépen deheroizálva mindenki. Érdekes látni, hogy Afganisztánról már 1988-ban is le lehetett mondani, nem kellett megoldást kínálni. A film amúgy amerikai, úgyhogy aki hisz abban, hogy az univerzum iróniamaximumra törekszik, mosolyoghat azon, hogy a kétezres években az USA háborúzott ugyanott.

És ha már lemondunk Afganisztánról, akkor még a Kilencedik századot kell megnézni. Az az, amiben az oroszok elmesélték a saját vereségüket.

Így kell járni (járások és kistérségek)

Előrebocsátom, az egész olyan, mintha egy csodás, drága, mérnökök által egy célra épített Makita fúróval vernénk be egy szöget. Van, hogy az a megoldás, de az ember nem nagyon dicsekszik azért vele.

Az OpenStreetmapből egészen csodálatos térképeket és térképdarabokat lehet letölteni. Ha csak egy város, falu, kerület kell, akkor ad kmlt meg geojsont is, a teljes országból pedig van egy remek zipje ESRI shapefile-ban. Ezzel a szög a birtokunkba került.

qgis

Hm, elhagytuk Szentlőrincet

A Makita fúró a QGis ingyenes térinformatikai program. Mindent tud, a csillagot lehozza az égről, de most egy excelpótlék lesz. A kistérségeket, járásokat zoomlevel majd név alapján lehet leszűrni. (Note to self: előtte szerkeszthetővé kell tenni a fájlokat.) Ez a kettő majdnem ugyanaz, de nem teljesen - jó szórakozást a 2013 előtti és utáni adatok összefésüléséhez. Nehezítésként a járásokhoz hozzá kell még csapni Budapest kerületeit. Itt kezd az ember olyanokat beírni, hogy:

  "ADMIN_LEVE" LIKE '%9%' OR "ADMIN_LEVE" LIKE '%7%'

Ahogy minden mást kidobáltunk a fájlból érezhetjük, hogy istenverte barbárok vagyunk legyilkoltunk egy tökéletesen jó Magyarország-térképet, ellenben a CartoDB-be feltölthető méretű adatbázisunk van. Az oldal akkor kezd velünk szóbaállni, ha a mentés által létrehozott összes fájlt összezipelve vágjuk hozzá.

Innentől pedig hozzá lehet járásnév vagy valami ID alapján fésülni egy raklap statisztikai adatot.

Ikertornyok

Valószerűtlenül vacak érzés lehetett a Rochard-t fejlesztő Recoil Games és a Cargo Commandert fejlesztő Serious Brew stúdiójában ülni, amikor a két játékot bejelentették. Első nekifutásra mindkét játék ugyanarról szól: az aszteroidaövben dolgozó kantáros nadrágos csávóról, aki egy spéci eszközzel konténereket rak el az útból és a gonosszal küzd.

rocharcommander

Ha igazán gonoszak vagyunk, akkor felmerül a ki lopott kitől kérdés is. Persze ezzel bevalljuk, hogy nem láttuk se az Űrkamionosokat. Ráadásul tévedünk.

A két játék - és erre valamelyik Serious Brew-s arc interjúja is kitér - tökéletesen más. Direkt. Mert az a pillanat, amikor a stúdiókban emberek hülyén néztek a másik beharangozójára tényleg létezett, de elágazással ért véget. A Rochard-ból egy egészen izgalmas, történetmesélős, fizikai motor köré épített akciójáték lett. Magyarul konténerekkel kell lezúzni a gonoszokat. A Cargo Commander pedig űrben keringő nagy konténerek végigdúlása, idegenek elleni harc és gyűjtögetés. Az a játék, ami megbízhatóan biztosítja az esti negyed óra ugrálást. Hetekig.

Öt-tíz-tizenöt dollárokért lehet mindkettőt beszerezni a Steamen. Nem csak azért kell rájuk nézni, mert izgalmas, ahogy azonos alaphelyzetből totálisan eltérő játékokat hoztak ki.