Bajnokok reggelije

Előre leszögezem, hogy még nem sikerült elolvasnom a címadó könyvet. Sőt még csak nem is szívem csücske Vonnegut, nem építettem neki házioltárt, szóval abszolut lúzer sznob vagyok. Mégis ez volt az első, ami eszembe jutott az alábbi kép láttán. Le is fotóztam gyorsan, hogy tudjam később nézegetni, mik az abszolut csalhatatlan jelei Tamásunk hazajöttének.

Jut is eszembe. Ha már címet nyúltam, akkor itt egy cím, ahol megtalálható az originál regény is. Meg még sok egyéb jóság. Silent library rúlz!

Mint a mellékelt ábrán látható, piszkosnagy fejlesztések voltak itt. Máshogy megfogalmazva, ott a shoutbox, lehet írni. :D

Internet, ahol minden megtalálható…

Vagyis majdnem. Egy órácskája püfölöm a billentyűzetet, hogy letöltsek néhány Kölcsey beszédet, ha már egyszer annyira balfasz voltam, hogy könyv formátumban nem voltam képes megszerezni. Persze ez is egy külön történet: Intézeti könyvtárból kivették az össze Kölcsey összest, a köteles kivételével. Ami ugye nem jó nekem helyben olvasni..

Mindezek utána felkattantam a netre, mert jól megtanították gimnáziumban, hogy itt aztán minden fent van. Ráadásul szokták sulykolni különböző robbantások után is a net veszélyességét. :) Gondoltam egyet, kell a halálnak atombomba, ide nekem Kölcseyt. Első körben jött a MEK, ami rögtön meg is lepett, mert átírányított egy nagyobb, hosszabb, vágatlan oldalra, ahol ugyan nem volt semmi számomra hasznos, de legalább jól kigyönyörködhettem magam. Hail to Mek! Utána még befuccsoltam a Guglival is. És végül döntés született: ma ugyan be nem megyek órára.

Gépjármű

Jártam a városban gépalkatrészt venni, mert elpukkant néhány kondenzátor az alaplapomon, és a hozzáértők szerint ezt nagyon nem szereti a számítógép. Zsebemben a kis hp gép, a Prakticát mostanában nem használtam, mert mindennapi cipelésre nehéz. Lusta vagyok, na! :) Vettem kondenzátort, be is forrasztottuk Istvánnal, így most tudok gépelni.

És akkor hazafelé találkoztam vele. Maga volt a csoda. Szeretem a régi és kerek autókat. Az újak nem jönnek be, túl dizájnosak, nagyon olyanok, mint egy túlspirázott scifi díszletei. De a régiek… Azokban még szériatartozék az életérzés. No persze ez csak egy Kacsa, nem Bogár, de becsszó, azt is igyekszem vadászni. Itt egy másik kép is, hogy látszódjon, milyen vadállatias a színvilága. Már csak annyi kellett volna, hogy tiszta legyen, de hát igazán nem moshatom le a tulaj helyett.

Újra emberek

Újra emberek…

<

p> Folytatódott bemattolásom. Bevásároltunk szobatársaimmal, ahogy szomjas emberekhez illik. Vettünk sört, Borsodit és valami Roggent (Ilzerék rozs söre). Hazacipeltük a szerzeményeket, behűtöttük és nekiláttunk az intézményes elfogyasztáshoz. Lökött Roland barátom elhúzta száját az első korty után:
- Ebben semmi különleges nincs. - jelentette ki
- Mit vársz tőle. Rozssör. - válaszoltam
- Rozs? Nem rizs?
Na most ehhez mit lehet szólni? :)

Zabálás

<

p> Na ezt mindenképp el kell mesélnem, még ha kép nincs is mellé. Horror, bunkóság, pulykacomb!

<

p> Kollégista vagyok, és mint ilyen, emberek közt élek. Ez általában nem zavar, csak ugye vannak olyan emberek, akik szép csendesen, rendesen, jóindulatúan rámásznak az agyadra, lecsorognak a szemedre és végül teljesen kiütnek. Jelenlegi szembe szobatársam az utóbbi kategóriába tartozik. Testépítő és történész a szentem. De valahogy csak az első jellemző rá.

<

p> Ma reggel félálomban futottam össze vele. Én támolyogtam, hogy hozzájussak a reggeli teámhoz, ő viszont a közös asztalt szemrevételezte éppen. Az asztalon csupán a tegnapi vacsoránk -ő persze kimaradt belőle- maradványai hevertek. Erre közli az istenbarma, hogy “Jó nagy zabálás volt itt valamikor.” Nem tudtam mit szólni. Lehet, hogy csak nálam jelent mást a társalgási hangnem, de pillanatok alatt bemattolt. Elmotyogtam, hogy”Igen, vacsoráztunk”, és néztem magam elé.
Le fogom lőni, isten engem úgy segéljen.

Mai lelet

<

p> Vannak helyzetek, amikor az embert kegyetlenül felidegesítik, amikor érzi, meg kell mondania a világnak, az őszintét. Érzi, hogy káromkodnia kell egy nagyot és irodalmit. :) Valószínűleg ez a falfirka is ilyen hangulatban születhetett.

<

p> Nekem mindenesetre szerzett egy-két jó percet, amit a grafittikről nem mindig tudok elmondani. Köszönet gyerekek!