Ér először marhaságnak bélyegezni egy vita témáját de aztán mégis belemászni? Akár igen akár nem, ez fog történni, ugyanis Elek Tibor válasza BDK nyílt levelére szerintem teljesen elmegy a lényeg mellett. Nonszensz arról vitázni 2007 elején, hogy szüksége van-e egy bármilyen folyóiratnak netes megjelenésre. Sokkal inkább arról kéne beszélnünk, milyen megjelenésre van szüksége.
Ahhoz, hogy ez a vita igazán termékeny lehessen, először magunk mögött kellene hagyni az olyan előítéleteket, hogy az internet “időrabló és egészségkárosító szenvedély” és “megpróbál behálózni”. Ilyen attitűddel tényleg felesleges erőltetni. A web - mert valójában erről beszélünk, nem az Internetről - olyan, mint a rock’n’roll, egyszerű, de hinni kell benne, hogy működjön. (A jelenlegi Bárka Online megjelenésének szétszedésébe nem mennék bele. Ezer szó helyett egy kép.)
Egy használható online megjelenés elsősorban olvasókkal járna a Bárkának. Nem látogatókkal, nem számokkal a statisztikában, hanem valódi, hús-vér olvasókkal. Olyanokkal, akik egy-egy nekik tetsző cikket továbbküldenek az ismerősöknek, kinyomtatnak, neadjisten belinkelnek a blogukban, és a következő alkalommal talán megkérdezik az újságosnál ‘Tessék mondani, Bárka van?’. Talán ha nem kérdezi meg, az sem katasztrófa, a cél, a kortárs irodalom megismertetése, népszerűsítése papír nélkül is megtörtént.
Aztán az online kiadás járna még olvasókkal is a Bárkának. Olyanokkal, akik egy témához keresnek anyagot, és a cédulakatalógus megtámadása, az OPAC behívása előtt szétnéznek a neten. Olyanokkal, akik nem feltétlenül az Elektronikus Periodika Archívumban kezdik a kutakodást, hanem előbb lefuttatnak pár Google keresést. (Most tekintettem el nagyvonalúan attól, hogy a Google például PDF-ekben is keres.)
Végül pedig az olvasók is nyernének, mert a digitális szöveg egyes esetekben sokkal könnyebben használható, mint a nyomtatott. (Arról nem is beszélve, hogy míg digitális szövegből könnyű nyomtatottat csinálni, fordítva kissé macerás.) Kivágható, elrakható, elküldhető pár kattintással a világ bármelyik pontjára. Ahogy Körös-parti webkamerák sem feltétlenül a Körös-parton lakóknak vannak kitéve, úgy a digitális kiadás sem feltétlenül azoknak szól, akik megvehetik az újságosnál is.
Lehetne talán folytatni, de inkább hagyom, hogy mások is hozzászóljanak. Csak még három mondat.
“Igazi kulturális termékek, irodalom esetében, szerintem, a példányszám, a látogatottsági mutatók bűvköréből ki kellene végre lépni.”
Asimov óta tudjuk, fabatkát sem ér az az atomfegyver, amivel nem lehet mindkét oldalra célozni. Nyitva hagynám tehát a kérdést: apológiája-e az a kulturális termékeknek, hogy kevesen olvassák őket?
(a postot felraktam a Blogarlécre is)