A Kaláka utójátékaként beszereltem ma egy 500 megás SCSI lemezt a Mac SE-mbe. Öröm és bódottá, mindenkinek tudom ajánlani. Kezdésnek ott van, hogy az Apple gyártósorok nem hivatalos csavarhúzó bajnokságait az SE-ken tartották. A vinyót tartó elem kiszabadítása során majdnem szétnyírtam csavart, csavarhúzót.
Persze ez azután jön, hogy a burkolatot tartó süllyesztett - kábé harminc centi - csavarokat kioperáltuk. Én Neuromancer célszerszámát kértem kölcsön, mert ekkora torx amúgy tán a világon sincsen. Ezután fakultatív program, hogy 1, összekenjük-e magunkat az évek alatt felhalmozódott kosszal 2, kisütjük-e a CRT-t. Az előbbi szórakoztató, az utóbbival pedig elkerülhetjük, hogy ezerötszáz volt szaladjon végig rajtunk hirtelen.
A brutál húsz megás Rodime vinyó kiszerelése után derül ki, hogy a szabványok se a régiek. A piacon kukázott alacsony fogyasztású SCSI Quantum vinyót pont nem lehet becsavarozni a vincseszter tartójába. Hibázik öt-hat milliméter. Fúrunk jókedvvel, bőséggel, mert ilyenkor már szégyen csak úgy összerakni. Ezután már sétagalopp az összeszerelés. A táp madzag helyre dugaszolása közben találtam egy piaci rést: jó ízű csőlámpa. Az enyém borzalmasan fémes, a fejlámpát többnyire meghagyom a barlangászoknak. (Cseresznyéset szeretnék. Ha esetleg.)
A kábelek összedugása után a gép indul. Nem robban az arcomba, nem ereget füstöt, megy. Messziről is lehet ezt hallani, mert az új vinyó zúg mint egy fűnyíró. Hosszú, érdekes élet állhat mögötte. Kár, hogy erről nem fogok megtudni részleteket, tehetetlenül áll előtte a rendszerlemezről (800k!) betöltött Apple HD SC Setup.
(folytatása következik, ha egyszer lesz diszk, vagy legalább négy mega simm egy sikeresebb “tuninghoz”)