Doctorow meg az ő hordója

Cory Doctorow úgy írta meg a 9/11-es támadás utáni évek egyik legfontosabb SF művét, hogy az még csak nem is igazán jó. Remek kézikönyv ahhoz, hogyan kell létező, vagy könnyen megalkotható eszközökkel polgári engedetlenséget szítani; leírás arról, mit tehet meg az USA a polgáraival és mit nem; és tökéletes ajánló néhány alapmű és több tucatnyi Wikipédia oldal elolvasásához.

Húztam, halasztottam, amíg lehetett a Kis testvér galaktikás kiadásának kritikáját, de végül csak meg kellett írni. Az alapvetően szórakoztató, csak az én ízlésemnek túl sokat prédikáló Doctorow regénynek nem tett jót a fordító, és a hiányos szerkesztés. Hogy ezeknek ellenére miért kell mégis elolvasnotok, azt az SFPortálon mondom el.

#2879 (l mint linkek)

Olvasónapló hétvégéről. Nem a legjobbak, hanem amikről a legizgalmasabb lenne bor mellett beszélgetni.

“Amikor a szovjetek eljöttek Afganisztánból, rengeteg amfetamin maradt a raktárakban, amit az orosz katonák munícióként kaptak. Hihetetlen mennyiségű speed. A dílereknek, akik ezzel foglalkoztak, kapóra jött a Love Parade, a technózene, az úgynevezett szabadság. Azonnal elkezdték Leningrádból befelé tolni az anyagot.”

Az indexes Nagy István Gábor Bernáth/Y Sándorral és fiával ült le beszélgetni a technóról és a live actekről. A cikk címe: Kell a mély a technóhoz.

Ilyen az arizonai sivatagban épülő Arcosanti is, a 91 esztendőt Paolo Soleri álomvárosa. Soleri elmélete, az „arkológia” a sűrűn lakott területeken speciális építészeti hiperstruktúrákat feltételez, amelyek számos funkciónak otthont adva önfenntartó várost hoznak létre. Az ötezer fősre tervezett Arcosantiban ehhez képest mindössze 13 épület készült el negyven év alatt, 80-100 állandó lakossal. A város felépítése most már minden bizonnyal utópia marad csupán.

A HG.hu az elmúlt száz év elhibázott városépítési ötleteiből közölt válogatást. Az egyértelmű hibák mellett olyan terveket is megemlítenek, amik jók, izgalmasak is lehettek volna, még ha nem is valósultak meg. A fenti Arcosantiról például sosem hallottam volna, ha nem kerül elém a cikk.

Ha így megy tovább, a diákok hamarosan egyetlen könyv végigolvasása nélkül végzik majd el az egyetemet – figyelmeztet Romano. „Hacsak a kor egy másik aggasztó folyamata közbe nem szól. Mert ha a klímaváltozás következtében leállnak az erőművek, és velük az elektromos árammal működő médiahálózatok, akkor talán újra felfedezzük a könyvet.”

A Metazin Könyvnélküli egyetem? cikkét nem tudom egyelőre hová tenni. Egyrészt nincsenek adataim, másrészt meg van egy képem a felsőoktatásról, ami nem feltétlenül valós. Rég volt na. Mindenesetre az anyag zavaróan alarmista, de ez lehet, hogy csak a zanza miatt van.

Disputa: Könyv, lapok nélkül

A hagyományos könyv és a digitális könyv nem csak annyiban különbözik egymástól, hogy az egyiket papíron olvassuk, a másikat viszont e-olvasón, iPhone-on vagy számítógépen nyitjuk meg. Máshogy vásárlunk villanykönyvet, ha épp nincs rá pénz, másként kalózkodunk, végül pedig eltérő jogokkal rendelkezünk a papír és a digitális kötetek felett. A villanykönyv megváltoztathatja a könyvtárakat és ezek kiadókhoz fűződő viszonyát, talán alakít az oktatáson, vagy legalább könnyít az iskolatáskákon.

A Debreceni Disputában megjelent cikkemben azt vettem végig, hogy miben más a digitális olvasás a hagyományostól, és hogy egyáltalán lényegi különbségek-e ezek.

A lap kapható a jobb könyvesboltokban, amennyiben azok Debrecenben vannak. Az írásomat pedig a következő szám megjelenése után kirakom ide is.

Hackerjátékokról a Disputában

Októberben nekiültem, és megpróbáltam magamból kiírni az elmúlt három-négy évemet teljesen megtöltő hackereket. Egyszer már írtam a filmekről és a regényekről, most összefoglaltam a Meetupon egyszer már előadott játékokat, egy kicsit többet írva a mechanikáról, sztoriról, mint ami a márciusi öt percembe belefért.

Úgy kezdődik, hogy…

Ahogy az internet megkerülhetetlenné vált, úgy lett tele a sajtó, a mozivászon és a monitor hackerekkel. Míg a nyolcvanas években a számítógépes varázslók a katonák ügyeibe avatkoztak be a mozivásznon, a kilencvenesekben a cégeket és a kormányokat piszkálták, mostanra viszont a mindennapok részévé váltak. Ez a cikk csak a szóba jöhető képernyők egyikével foglalkozik, azokat videojátékokat járva körbe, amelyek hackereket, biztonsági szakembereket és kéretlen hibakeresőket szerepeltetnek.

Furcsa szleng kifejezés jelent meg 1963. november 2-án a The Tech, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) lapjának címoldalán: “Telephone hackers active”. A cikknek nem az a legnagyobb érdeme, hogy hírt ad az egyetemi telefonhálózatot a saját céljaikra felhasználó, a drágább távolsági hívások díját másra hárító ügyeskedőkről, akik később majd phreakernek fogják hívni magukat. Fontosabb, hogy először, évekkel a hackerkultúra legendás színhelyeinek megszületése előtt, szerepelteti a napjainkig vitatott szót a sajtóban.

…és hamarosan felrakom ide is.

A lap aktuális száma megvásárolható az összes jobb debreceni könyvesboltban, a többi pedig letölthető a Deol.hu-ról.

IngyEEEn adatbázis az ELTE-n

Azt írja az ELTE könyvtáros szak hallgatói érdekképviseletének blogja - fáj leírni, de a betűszavuk még rosszabb - hogy június tizedikéig ingyen elérhető az egyetem könyvtárának gépeiről az IEEE mérnöki szervezet könyvtára. A digitális bőségszaru csodás anyagokat tartalmaz, például cikkeket a Strela-1 orosz számítógépről, csak hogy a saját kívánságlistámat nézzem.

Aki lecsúszik a tesztről, az beiratkozás után a BME könyvtárában is elérheti az adatbázist, sőt ott ACM Digital Library is van. (Ahonnan pedig a Hip, hype and hope 1990-es SIGGRAPH panelbeszélgetésből készült cikket szeretném nagyon.)

Hosszú írások játékokról

El vagyunk kényeztetve. Az elmúlt héten megint raklapnyi olyan játékokkal foglalkozó cikk esett be az olvasóba, amik el tudnak szakadni a grafika 3, zene 4 jellegű értékeléstől, és képesek a videojátékok lelkével, lényegével foglalkozni.

John Walkert legalább két dolgo miatt áldja meg sűrűn az isten. Az egyik, hogy előkapta a Thief sorozatot, és írt róla egy olyan beleérző, jó kritikát, hogy rögtön elszégyelltem magam, amiért abbahagytam a játékot az első pár küldetés után. Esküszöm van mentségem, elszállt a VGA a Thief kedvéért összerakott P3-masomban. Hosszú bekezdés szól a cikkben a kopogós padlókról, az árulkodó zajokról és persze a mindent elnyelő, drága, süppedős szőnyegekről, amik mintha csak a tolvajok kedvéért lennének leterítve a zsákmányt rejtő szobákba.

Másrészt azért süssön fényesen a nap Walkerre, mert a cikk végén összeszedi a linkeket, ahol tájékozódni lehet a Thief XP-n való elindításáról. Looking Glass játékért egyszer már küzdöttem, az a System Shock 2 volt, és nagyon megérte. A hétvégén nekiugrok ennek is.

Nem csak az Elite kult státusza miatt érdekes az Edge cikke, hanem azért, is mert kontrasztot ad a hazai történésekhez. A BBC Micro és a mi Primónk tulajdonképpen ugyanarra volt hivatott, oktatási számítógépek voltak, csak az egyik igazán sikeressé vált, a másikat meg csúnyán lenyomta hazai piacán a szürkeimport Commodore. Eddig a mellékszál. A történet amúgy egy nagyon sikeres kollégiumi fejlesztésről szól, egy olyan hobbiprogramról, ami iránt hihetetlenül sokan kezdtek el érdeklődni a kiadása után, még a hírekbe is bekerült. Igazi nerd legenda.

A több blogból ismerős Jim Rossignolnak az ragadta meg a figyelmét, hogy milyen sémákat követnek a videojátékok gonoszainak épületei. A gótikus rémmesék középkori vára teljesen alap, minden kicsit is horror játékban van pár pálya, ami ezt idézi. Akad viszont futurisztikus - a maga idegen módján élő - felhőkarcoló vagy idegen elme is a palettán.

Sosevolt jövő (New York Times)

Dicsőséges száz évét hagyta maga mögött az emberiség. 1909-ben még senki sem sejtette, hogy az elviselhetetlenség határát súrolóan teli utakat hamarosan visszakapják a gyalogosok. Pedig a Ramsey professzor által kikísérletezett csodás fém és az ezt felhasználó légijármű-ipar forradalmasította a közlekedést. A bátor férfiak vezette légjárgányok a Marsra és a Jupiterre is eljutottak, hogy átadják a világkormány üdvözletét. Ezek a békés találkozások tették lehetővé, hogy a 2009-es ünnnepségek egyik napján marsi versenyző is rajthoz állhasson a New York-Chickago repülőversenyen, valamint hogy az ünnepségek egyik napját a vörös bolygón tartsák. (A hajók a város egységesen 300 méter magasra nyújtózó épületeinek tetejéről indulnak, a retúrjegy 17 dollárba kerül, étkezést tartalmaz.)

A fenti szöveg nem idézet, csak egy nagyon-nagyon rövid öszefoglalója Stephen Chalmers 1909 december 26-án megjelent cikkének. A szöveg már csak azért is érdemes a figyelemre, mert ma nem tudok olyan bátor embert, aki hajlandó volna száz évre előre jóslatot írni. A cikkben olyan századfordulós slágerek tűnnek fel, mint Tesla álma, a drót nélküli áram vagy a tengeralattjárós tömegközlekedés. A cikket az írásnak eredetileg is otthont adó New York Times-ról tölthetitek le. Elképzelhető, hogy már regisztrációt kér az oldal, de ammeg ingyen van.

A cikkre a Paleofuture blog hívta fel a figyelmet. Ha még nem olvasnátok, akkor itt az idő felvenni a feedek közé.