Haladjunk, nincs itt semmi látnivaló

A rendszerváltás előtt minőségi olvasóközönséget vonzott a sci-fi, hiszen tudni kellett a szimbólumok és a sorok között olvasni - magyarázza Sárdi. Ezért is hívták álarcos műfajnak. A véleményszabadság szabadosságában azonban megszűnt a sci-fi társadalmi hivatása, az intellektuális élmény helyett előtérbe került a kaland. Ráadásul az olvasó a dömping miatt a megszokott tájékozódási pontokat is elveszítette, hiába alapították meg és osztják ki novella és regény kategóriában az idén tízéves Zsoldos Péter-díjat, a kritika, a szépirodalom nem vesz tudomást a művekről.

(Népszabadság: Háborúznak a csillagok?)

Megvan a havi ‘jaj a scifit nem veszik komolyan’ rinya, húzhatjuk a strigulát. A nagyközönség értesült a Galaktika és köre által gründolt bizniszről, sajtómegjelenik az Írószövetség, kesergünk a tűnt kuczkai korokon. Kimarad ugyan, hogy a Zsoldos-díj megítélése az elmúlt tizenévben korántsem volt egyenletes, de a bezzegezés mellé nem fér oda, na.

(via Sci-fi könyvek blog)

Digitális magánügyeink

Benedek szerint a kilencvenes éveknek a privacyről kellett volna szólnia, de ez valahogy elmaradt. A Debreceni Disputa februári számába - letölthető is lesz, majd szólok - írt cikkemben azt jártam körbe, miért és hogyan szólt mégis a magánügyekről az évtized egy része. Az írás a szokásos OlvasdEl-SzedjélSzét licenc alatt hozzáférhető.

Digitális magánügyeink

„A magánélet (privacy) megléte alapkövetelménye egy, az elektronikus korban létező nyílt társadalomban. A magánélet nem titok. Magánügy az, amiről nem szeretnénk, hogy az egész világ tudja, ezzel szemben az a titok, amit mindenki elől el akarnak titkolni. A magánélet annak a lehetősége, hogy az egyén döntse el mennyit mutat meg magából a világnak.”

Ezekkel a mondatokkal kezdődik a Cypherpunk Manifesztum, a kilencvenes évek libertariánus kriptográfusait, számítástechnikusait, programozóit tömörítő Cypherpunks levelezőlista kiáltványa. Az írásban Erich Hughes az analóg és a digitális világ különbségeibe vezeti be az olvasót a cypherpunkoknak annyira fontos anonimitás szemszögéből. A mindennapi analóg világban magától értetődő a fenti elv – az egyéneknek rendelkezésére áll az egyszerű, anonim fizetési eszköz, a készpénz. Egy magazin megvásárlásához – írja Hughes – az eladónak nem kell tudnia semmit a vásárlóról. Ehhez képest a digitális szférába átlépve folyamatos azonosításokra van szükség, akár már egy bankkártyás vásárlás is a privacy feladásához vezet, olyan felek is információhoz jutnak, akinek erre semmi szükségük nincsen. Az ilyen akciók ráadásul rögzíthetőek is, a rögzített információból profil építhető, és a sor így folytatható tovább. Több mint tíz év távlatából látható, hogy a kilencvenes évek elején még talán fantasztikusnak tűnő félelmek reálissá váltak. A problémák felvetése már magában is nagy fegyvertény volna, ám a kiáltványt megszövegező Eric Hughes és a lista tagjai megpróbáltak megoldást is nyújtani a problémára. Azonban mielőtt ezekre rátérnénk, vegyük szemügyre egy pillanatra a kriptográfusok és netpolgárok csoportját, akik a listát alkották.

Continue reading “Digitális magánügyeink”

Egylépéses vitatanfolyam

Nyár van, a fű se nő, van idő végigolvasni olyan vitákat, amibe korábban csak belepillantottunk, vagy tán még azt se. A pár napja linkelt Szabad Változók post alapján néztem bele a Kálmán László versus nyelvvédők veszekedés jellegű vitájába. A színvonal és az értő olvasás hiánya néhol rémisztő, de legalább elmondhatjuk, az urak mindent megtettek a nagyrabecsült publikum szórakoztatásáért. Kedd reggelre ideális. Erre tessék: