Cselgáncsozó nyulak, gonosz cég, a jövő haptikus visszacsatolású játékai - ilyesmiről van szó a Haphead című, Kickstarteren megfinanszírozott kanadai cyberpunk sorozatban. Az első két rész fent van YouTube-on, a támogatók pedig már megkapták a teljes évadot. Messze nem tökéletes, látszik, hogy nem volt mindenre pénz. Nem annyira profi - talán mert nagyon sokat vállal - mint a High Maintenance. Viszont cyberpunk, különleges gazdasági zónával (ld. még sweatshop) Kanada közepén. Ha lesz második évad, arra is befizetek.
Olyan Dark Angel nosztalgiám lett, lehet azzal kellene folytatni.
Civiljogi mozgalmak találkoznak céges szabályzatokkal, élő szerepjátékok éles lőszerekkel, modern művészetek valódi terror-performansszal – nincsenek hősök, csak gyalogok egy átláthatatlan sakktáblán.
Rorimack ilyen finoman tudatta mindenkivel az endlessen, hogy emberek sem vagyunk addig, amíg legalább bele nem olvastunk a dél-afrikai Lauren Beukes cyberpunk regényébe, a Moxylandbe. A bejegyzés megjelente óta a regénynek lett európai papíros kiadása is, illetve beszerezhető beépített zenével rendelkező, DRM nélküli epub villanykönyv is.
Van szerzői trailer is a regényhez, illetve az első harminc oldal után abban is biztos vagyok, hogy nekem is írni kell róla.
2009 februárjában két napig egy csepeli gyártelepen újra összeállt a nyolcvanas évek. Króm csillogott az ázsiai céges szamuráj halántékjackjén, zárt laborokból kilopott vírus indult terjedésnek, retinára vetített, kiberszemben megjelenő HUD köpte az információkat, azaz leforgatták Mesmer Tamás 14 sec című filmjét.
Részletek és kulisszatitkok a linkelt D4m4g3 bejegyzésben, és a kritikát is oda kéri a forgatókönyvfelspéciző szakember. Nálam meg mondjuk beszélhetnénk arról, hogy deglett-e a cyberpunk. (Igen.)
Szénné van használva a “high-tech and low-life” szlogen, de erről a képről egyből az ugrott be. Egyrészt 8-track egzotikus, nem jutott el hozzánk, messziről jött, kicsit érthetetlen dolog. Emellett a halott technológiákhoz kapcsolódó különös ‘kimaradtunk volna valamiből?’ érzés is körüllengi. Teszi ezt annak ellenére, hogy az 8-track élete azzal kezdődött, hogy egy korlátos formátumnak, a 4-tracknek, rontottak egy keveset a minőségén, hogy több zene férjen rá. Másrészről pedig Sex Pistols, ami punk is meg határeset is. Low life is, ügyesen kitalált marketingtrükk is, annyira hat igazinak, mint egy távirányítású kamikaze. Passzol, na.
Legnagyobb meglepetésemre van hazai 8-track megszállott, aki cikket is írt a formátumról. Sőt a vaterán egy amúgy pofás sima kazettás és 8-trackes magnódeck is várja gazdáját. Ennyit a lidércesmesszifényről.
Egy estéig én voltam Dalnos Károly, a Tyrell Corporation némiképp agymosott végrehajtója problémamegoldó embere. Utólag kiderült, hogy valószínűleg bennem is volt valami spéci chip, összefuthattam volna egy Nexus 7 prototípussal, ehelyett azt próbáltam kideríteni, hogy a kontaktomat zsaroló arcot ki mozgatja (senki, de azért megöltük) illetve mit akar a több frakcióra bomló Tyrell. Izé, akarom mondani cyberpunk live RPG-n voltam.
Igazából az az élmény, ahogy a kezdetben zavarosnak tűnő történet - esetemben: ki vagyok én és hogy mászok ki ebből - elkezd bonyolódni. Ja, hogy nem egy Tyrell van, hanem frakciók? Hogy valaki valami chipet is meg lehetne szerezni? És egyáltalán ki kivel van? Aztán nagy nehezen összeraktuk a kontaktommal, akit egyébként zsaroltak. Azokat a történetszálakat, amikhez volt valami közünk végül többnyire sikerült összerakni. Továbbá életben maradtam, bár ez talán már elhangzott.
Hála és köszönet a Rebellion Falcon szervezőknek és játékosoknak. Élmény volt.
Egy. Egyszer térdenállva fogok szerelmet vallani a Wayback Masinának meg úgy általában a teljes Internet Archive-nak. Tökéletes utolsó előtti megálló, ha a web átfésülése nem hozott eredményt. Ha ott sincs az adat, akkor már csak a könyvtáros alvilág zaklatása van hátra úgyis.
A mai leletek között a Mondo 2000 magazin régi honlapja és egy 1986-os cyberpunk kritika található. A címével ellentétben Swanvick írása a posztmodernről nem mond sokat, az ‘a cyberpunkok inkább technikai témákkal foglalkoznak’ szintjén mozog, viszont a “szembenálló felek” ismertetése miatt érdemes elolvasni. Aztán utána a vonatkozó Cheap Truth számokat.
Kettő. Gazs vágta hozzám a Magyar (zenei) fanzin(e)gyűjtemény és adattár linkjét. Azóta Genyó szivó disztrolyt olvasok. Más emberek megszállottsága legalább annyira jó mint a saját. És kevesebb vele a munka.
A Burn:cycle-t játszva kénytelenek voltunk megállapítani Gazzsal, hogy a cyberpunk csúnyán öregszik. Többnyire nem patina lepi be, hanem önmaga paródiájává válik lassan. Le kell ezt írni, még ha gibsonisták elé is vettek utána.
A játék az ezredvégi mindentbele stílusában készült. Szinte interaktív film, annyira lineáis a játékmenet. A játékos megoldja az adott helyszín feladványát, beszél a megfelelő emberekkel, és továbbmozoghat a következő helyre. Mozgás közben még élőszereplős videójeleneteket is kap, amikben gibsonian kemény hősök mondanak igencsak idézhető kemény mondatokat - kedvenc, ezt idézi a Cyberpunk Review is: “It ain’t easy bein’ a two-bit thug in an eight-bit town.” - esetleg a főhős flashbackel a saját múltjára. A szereplőkön nem tudunk alakítani, ha nem sikerül beleélni magunkat a Case-nél egy kicsit kevéssé szociopata főhősbe, akkor így jártunk.
A szembejövő feladványok többsége logikai természetű. Hatástalanítunk bombát kirakós játékkal, indítunk újra űrhajót egy lézernyaláb kreatív tükrözésével. Van néhány lövöldözős szcéna, amiről jobb nem beszélni. Illetve van az a feladat, ahol egy csúszkát kell őrülten rángatni, hogy szerencsétlen hős végre kitaláljon a füstből, ez is felejthető.
Tehát nem a játékélményért, inkább a viccesen komolyan vett cyberpunk klisék miatt érdemes rápillantani a játékra. Van benne popkultúra: a hibás feltöltésben szétszóródott én egyik részét jelképező arany Buddha. Van benne igazi gibsoni klisé: a doktor figurája különcebb a Neurománc Finnjénél, utcai doktorabb a Mnemonikus Jancsi Spiderjénél. A végére az ember akkor is hinni kezd a sosevolt jövőben, ha a közepén még az idióta feladványok miatt káromkodott hangosan.
További kép nélküli szöveg - szó szerint képernyőt kellett volna fotózni hozzá - helyett jöjjön a hivatalos trailer.
A játék a Phillips CD-i platformjára született, de később átírták PC-re és Macintoshra is. Utóbbi a szerencsénk, mert az interaktív CD nem élte túl a kilencvenes éveket. Korabeli PC-ket feltámasztani ugyan kínszenvedés, de még mindig egyszerűbb feladat mint keríteni CD-i konzolt. Az átirat beszerezhető torrentről, ráadásul hibrid lemez, úgyhogy a kényelmesebbek lejátszhatják egy kellően öreg Macen is.
Linkek:
Walkthrough, nagyon jól jön, amikor a loginkánk és a játékfejlesztőé nagyon nem találkozik
