Tag: digitális kultúra

Posted on

Rakjuk el: emberek az internetről

Két olyan hosszú előadás is hányódott a gépemen, amit azért töltöttem le, mert a technológiai mainstreamtől távolabb eső emberek beszéltek benne az internetről és a jövőről. Az elsőn Jaron Lanier, aki a virtuális valóságnak volt nagy úttörője, majd mire megöregedett és kritikussá vált, beérte őt a jövő. Most a Microsofttal dolgozik együtt valamit a Kinecten, ami elhozta az avatárt az embereknek.

John Naughton, akiről már többször elmondtam, hogy az egyik kedvenc britem, pedig az ALT-C konferencián beszélt a techonológiai szféra jövőjéről, és arról, hogy a múltból mindig megöröklünk alkatrészeket, működési elveket, módszereket. Van benne szó Gibsonról és a felhasználók igényeiről is.

Végül pedig itt a mindig szórakoztató Jason Scott, aki a shareware kultúráról beszélt a Derbyconon. Ezzel nagyjából meg is van egy teljes délutánnyi program.

Posted on

Doppelgänger irodalmárok

De tényleg, erre mit lehet mondani? Milyen dolgok meg nem esnek az interneten!

Tudomásomra jutott, hogy az interneten valaki(k) visszaél(nek) a nevemmel. Számos szélsőséges portálon, internetes újságokban és blogbejegyzésekben „Falusy Márton” név alatt jegyeznek írásokat, hozzászólásokat. Igaz, az én névhasználatomtól eltérően ipszilonnal szerepel a szerző, ám van, aki ennek ellenére azonosított vele. Előfordult, hogy az én fotómmal illusztrálták „Falusy” cikkét. Ahol tudok, helyreigazítási kérelemmel élek, de a világhálón nehézkes az efféle jogérvényesítés.

Ezúton is határozottan kijelentem, hogy nem vagyok azonos az interneten magát „Falusy Mártonnak” nevező szerzővel. Ha a nevemet használónak nyomára bukkanok, követelni fogom, hogy válasszon megkülönböztető toldatot/másik álnevet, mert az „y” nem elegendő. Ha kiderül, hogy az illető szándékosan él vissza a nevemmel, vele, valamint az érintett internetes fórumokkal szemben is jogi lépéseket teszek.

Budapest, 2010. március 2.

Falusi Márton
költő, a Hitel és a Magyar Napló folyóirat szerkesztője

A Szépirodalmi Figyelő - ne kérdezd - hírlevelében jött.

Posted on

Viktoriánus geekek és a távíró

Tom Standage: The Victorian Internet Előrebocsátom, Tom Standage könyve legkevéssé azt adja, amire a címe utal. Alig húzza meg a párhuzamokat a távírós és a netes kultúra között, amikor megteszi, az is inkább a végén található kötelező lezárás. Igazán nem nagy baj ez, hiszen ha az olvasó elég jól ismeri az internetet és a történetét, akkor magától is rájön a kapcsolatokra, ha nem, úgy egy remek könyvet olvas a távíróról.

Standage könyve alapvetően a távíróról szól. Elkezdi a történetet azon a ponton, amikor egy Claude Chappe nevű francia úgy gondolta, hogy speciális összeszinkronizált órákkal és nagy gongokkal lehetne távolra üzenetet küldeni, aztán beavatja az olvasót az optikai távírók kialakulásának történetébe. (A franciák annyira beleszerettek, hogy alig akarták a remek tornyos-integetős rendszerüket lecserélni elektromosra.)

És az igazi sztori csak itt kezdődik, több feltaláló akar elektromos készüléket csinálni, belesülnek egyszer-kétszer az Atlanti-óceán bekábelezésébe, a távíró közművé vált, a rendszer túlterhelődött, kiépültek városon belül a csőposta-rendszereke, és így tovább. Nagyszerű emberek, magasan képzett viktoriánus geekek, zakós fehéringes úriember-tudósok történetét meséli az író rövid kétszáz oldalon keresztül. A morse-kódról, viktoriánus terheléses támadásokról, az első “online” esküvőről olvasni vágyóknak nagyon ajánlom, akik inkább az összehasonlítós, digitális kultúrás vonulatra lennének kíváncsiak, azok inkább Jason Scott ROTFLcon-os előadását nézzék meg, amit egyszer már amúgy is ajánlottam.

Tom Standage: The Victorian Internet - The Remakable Story of the Telegraph and the Nineteenth Century’s Online Pioneers, Phoenix, 2003.