Hogyan dobjunk ki egy könyvespolcot

Legyen nyoma, ha már egyszer hülye voltam. Az a tételmondat, hogy:

Az a neten tárolt mappa, amihez mások is hozzáférnek, nem számítandó backupnak. Az csak egy megosztás.

Történt ugyanis, hogy megosztottam pár emberrel az e-könyvtáramat Dropboxon. Jellemzően azokkal, akik amúgy is besétálnak néha hozzám, és rájuk tukmálok könyveket. Ma arról értesített a Dropbox kliens, hogy épp törölnek pár ezer fájlt a tárhelyemről. Valakinek valószínűleg helyre volt szüksége az online tárhelyén, és így csinált helyet. A probléma csak az volt, hogy mindenkinél törölt, nem csak magánál.

A törölt fájlokat természetesen vissza lehetett vonni. Illetve megvolt a könyvespolc egy rendes, nem megosztott S3-as mentésben. Felkelni viszont felkeltett, hogy öt percen keresztül néztem, ahogy eltűnnek a fájljaim.

Az ekönyvek biztonsági mentésénél egyébként arra jutottam, hogy a legegyszerűbb nem bízni senkiben. Egyes szolgáltatások (Amazon, Kobo, SFPortal Ebook, B&N, Baenék) hagyják letölteni többször a megvásárolt tartalmakat, mások (Agave, ilyen-olyan kisboltok) nem feltétlenül. A megoldás saját kézbe venni az archiválást, DRM mentesíteni és elrakni a könyveket.