Az utóbbi időben elég sokat használtam mindkét szolgáltatást, és nagyon érdekesnek tartom a copyrighthoz való hozzáállásukat.
Hogy mire gondolok? Nyissuk meg az irodalmi akadémiát, és válasszunk ki egy szerzőt. A felpattanó ablakban lévő linkre kattintva ígérjük meg, hogy nem lopunk el egy Szabő Lőrinc verset se. Ezután még nem jutunk el a művekhez, hanem egy rövid életrajzzal szembesülünk, ahonnan tovább lehet navigálni a Digitalizált könyvek felé. A kiválasztott kötet címére kattintva egy olyan oldalra jutunk, ahol csak a cím jelenik meg, illetve egy letöltés és egy tartalom link. Mindkét link popupot nyit, ahonnan továbbkattintva végre tényleg letölthetjük a gépünkre a kívánt művet vagy böngészhetünk a tartalomban. A feketeleves azonban csak most jön. Ha nem egy, de két kötetre van szükségünk, akkor kétszer megyünk végig a procedúrán. Két copyright, két digitalizált könyvek, stb. Múlt héten ha háromszázszor nem vettem tudomásul az 1999. évi LXXVI. törvényt, akkor egyszer sem.
Ugyanezt a MEK-en sokkal civilizáltabban intéződik, annyira, hogy amíg nem kerestem, nem is tűnt fel a Szerzői jogokra vonatkozó jegyzet. Pedig minden könyv oldalán elérhető, kattintható, olvasható két nyelven. Érdekes módon nincs popup, kattintási kötelezettség, van viszont több letölthető formátum, emberi interfész, gyors kereső.
Felvetődik a kérdés, hogy a közvetlen állami támogatással működő projektben az ilyen apróságok miért maradtak benne. Mert összességében mindkét szolgáltatás tele van információval, hasznos, csak a MEK-et emellett kényelmes használni, a DIÁ-t pedig nem. Érti a fene.