Re: Eladó az e-mailcím gyűjteményem

Csizmazia István nem dobta fel Random Sándort, aki időnként megpróbálja eladni hatszázezer darabos email cím listáját, barátunkat a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak. Én viszont egy dupla teszt keretében megtettem. Egyrészt kíváncsi voltam, hogy igaz-e a hír, mely szerint nem lehet emailben spamet bejelenteni a magyar weben. Másrészt az ilyen listás akciók után mindig sokkal többen akarnak nekem redőnyt meg székalátétet eladni spamben, ezt meg utálom.

Ímé a válasz:

A Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatala tájékoztatja, hogy az Ön által bejelentett spam vonatkozásában már indult elektronikus hirdetéssel kapcsolatos felügyeleti eljárás, azonban a Hivatal által alkalmazható eszközrendszer intézkedései a Hirdető kilétét tekintve nem vezettek eredményre.

A Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Főosztály Csúcstechnológiai Bűnözés Elleni Osztálya 2007. október 26-án kelt levelében arról tájékoztatta a Nemzeti Hírközlési Hatóságot, hogy: „A vizsgálat során a hatályos Btk. Szerint bűncselekmény elkövetése nem állapítható meg. A hatályos 1992. évi LXIII. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény értelmében bűncselekmény elkövetése a törvényi tényállás szerint sem valósul meg, ezért nyomozás elrendelésére nem kerül sor.”

A Hivatal ezt követően kezdeményezte a yahoo.com levelezési szolgáltatónál a Hirdető által használt elektronikus levélcímek használatának azonnali letiltását.

Bejelentését regisztráltuk, és amennyiben a későbbiekben ismertté válik a Hirdető személye, az Ön által rendelkezésre bocsátott információkat és adatokat felhasználjuk az ellene induló elektronikus hirdetéssel kapcsolatos felügyeleti eljárás során.

Ezzel nem értünk közelebb. Nincs bűncselekmény. De legalább foglalkoztak vele. Azért a sírjak vagy nevessek kérdés foglalkoztat.

Régi hightech

Vaditechnika kapucsengő Pár napja hazafelé sétálva találtam ezt a kapucsengőt, és nem hagy nyugodni. Az tetszik benne, hogy nem próbálja magát nem technikának álcázni. Belesimulni se akar a környezetébe. Még ki is hangsúlyozza a süllyesztet gomb, hogy gomb vagyok, meg kell nyomni, eddig nem így volt, én vagyok a jövő. Vagy valami hasonló.

Az jutott eszembe, hogy gyűjteni kellene az ilyen régi hightech, banyek számcímet újraértelmezve vaditechnika, jelenségeket. Persze az egész úgy kezdődik, hogy vegyél filmet, vagy szerezz be egy nem mobiltelefon kamerát.

#1639

Mintegy zárójelben jegyezzük meg, semmi sem szánalmasabb annál, hogy a magyar torrent közösség egy éjszaka alatt kitermelt vagy négy “tuti bűnöst”, akiknek rögtön közkinccsé is vált az urlje, neve, telefonszáma.

Cigánywifi a Csereháton

Nőtt eggyel a laptopomon található matricák száma az IH-n. Vagy más nézőpontból, eggyel többet kell lekaparnom, mikor el akarom adni. Az új matrica a Netboxé.

A Netbox az Internettó alapító Nyírő András és az Econet alapító Gráf István és Bencsik Attila projektje. “Újrahasznosított” számítógépekkel látják el a vidéki cigányokat. A gépek nem ingyen járnak, minimálisnak tűnő - valójában nem az - tizennyolcezer forintos áron jutnak hozzá a programba beszállók. A legkisebb csomag egy gépből (P3 körüli vas), CRT monitorból, perifériákból és előre telepített Ubuntu Linux operációs rendszerből áll. A DVD olvasó, a TFT vagy a használt lézernyomtató már extrának számít.

A program piaci alapon működik, ahogy utánaolvastam nincs benne állami pénz. Azokban a falvakban, ahol ez megoldható - ne feledjük, a Cserehátról beszélünk - szolgáltatnak wifis internetet is. Ennek költségét az önkormányzatok állják.

Eddig a tények, amiket már lehetett olvasni majd mindenhol. Ami engem igazán meglepett a Netboxosokkal beszélgetve, hogy a program tényleg működik. Állást keresnek, hírt olvasnak, youtube-ot néznek a cigányok. Tucatjával érkeznek a hibabejelentések, ha szakad a net. A helyi “véleményvezérek” - pap, hivatal, kocsma - a cigánynettől idegenkedő (és most nem tudom a jó terminust) magyarok is belépnek a netes programba. Történik mindez 2007-ben, az ország talán legelmaradottabb - és ha nem lenne a Zemplén, legszebb - területén.

Felragasztottam a matricát, feliratkoztam a sajtólistára, hogy ott lehessek a következő Netboxos eseményen, és ha a csereháti rokonsággal találkozom (Selyeb, Kány), akkor nekik is felteszem a kérdéseimet. Lesz még erről szó.

A Netbox gépekbe bedrótozott kezdőoldal erre található. Van pár gyanúsan ismerős ikon, ami aggályos. A tartalom viszont kezdésnek jó.

Alex Pang diái

Felkerültek az endofcyberspace.com-ra Alex Pang telekom konferencián tartott előadásának diái. Érdemes végigfutni őket, mert egyrészt szépek, másrészt sok jó szöveget hozott, amelyek köré felépítette az előadást. Már akkor is lelkendeztem róla egy sort.

Úgy tűnik, hogy sem videó sem hang nem került fel a konferencia oldalára. Ez után azért még futok egy kört.

Update

A körömet megfutottam. A konferencián készültek videófelvételek, amelyek egyelőre nem kerülnek fel a webre. Hamarosan elérhető lesz viszont az előadások előzetes szövegeit tartalmazó pdf. Evvan.

Továbbá rövid küzdelem után megtaláltam Pang diáiban a jegyzeteit. Így jobb.

Félnyersen - KiBu nyárértékelő

Bejövő fájl - attak-1956.mp3 - 565 kilobájt, akarod fogadni?

Ez fogadott a Kitchen Budapestbe lépve. Engedjük - gondoltam - és három-négy perc múlva boldog tulajdonosa lettem pár angol mondatnak és kiadós gépfegyverropogásnak. Később kiderült, hogy ez maga az ATTAKK munkacímű projekt, illetve hogy ha szerencsésebb vagyok, akkor juthatott volna Nagy Imre beszéd is.

A BlueTooth spamet elszenvedve kezdetét vette a sajtó tájékoztatása. Nagyjából ez volt az a pillanat, amikor Benedek eltűnt mellőlem - emiatt nem lesz post a miafenén ;) - hogy megbeszélje a P2P hálózatokat tanulmányozó kibusokkal, mit tudnának kezdeni hat és fél millió sornyi fájl állapot statisztikával az eDonkey hálózatról. Közben a KiBu vezetősége felvázolta, hogy négy irányba próbáltak elindulni - mobil kifejezőeszközök, közösségi projektek, okos tárgyak és újszerű média interfészek -, illetve, hogy a bütykölés, hackelgetés közben közben kialakult projektjeiket próbálták a prototípus állapotig elvinni.

Vagy máshonnan nézve: egyelőre nem cél a kidolgozott ötletek termékesítése. Pedig a multitouch érintőképernyő - amin a megnyitón még csak leeső csirkéket lehetett pöckölni - mostanra elérte a kívánható/karácsonyi listára felírható állapotot. A demó szoftverek - zoom interfész, valami fotóválogató - remekül futnak, a navigáció egyértelmű, csak hiányzik alóla mondjuk egy X szerver. Azzal lehetne Heroes of Might and Magicet, Open Transport Tycoont vagy Catan telepeseit játszani.

Zárójel: az utóbbit nagyon várom a MS Surface-től is. A Microsoft már sikerrel portolta a társasjátékot xboxra és talán mezei pécére is. A Surface pedig a maga körülülhetőségével tökéletes platform lenne a játékhoz.

A KiBu projektjei egyébként hajlamosak összekattanni, mint a puzzle darabkái. Ahogy az érintőképernyőhöz is a saját fejlesztésű zoom interface a legjobb demószoftver, úgy az Animata animációkészítőt - csontváz, mozgatott képek, valósidejű animáció, igen kúl lesz - is egy mobilos jammelős show keretében a legegyszerűbb bemutatni. Az egység tehát látszik, az nem világos, merre tart ez az egész.

És akkor projektek. A megnyitóról írt postomban három akkori ötletet emeltem ki. A Bluespot a saját útján indult el, már akkor is ‘miért ne alapon’ állított ki a kitchenben. A honlap tanulsága szerint jelenleg nulla felhasználó aktív, 745 üzenet van a rendszerben és a Don Pepe - Komjádi a legpörgősebb hely. Ők tudják. A mobil bakelittelefon szerepel ugyan a sajtóanyagban - nagyjából azt tudjuk meg róla, amit a megnyitón is hallottunk - de a kiállított tárgyak között nem láttam. Még mindig vevő lennék egy kitre. A megnyitón eladhatónak tűnő CityScout mobilos városfelfedező és jó hely ajánló szoftverről pedig nem volt érkezésem az érintőképernyőnél lekötött LacKacot kérdezni.

Az újdonságok közül, a BT spamet nem ide számítva, a mesh wifis projekt - az Intergang - tűnik igazán érdekesnek, de nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy ezt pár lerakott Meraki router is tudná. (Ráadásul abból lesz übergeek napelemes kiadás is, ami ugyan valószínűleg az első jégesőben megsemmisül, de addig csodájára lehet járni.) De talán itt sem maga a hálózat, hanem az arról gyűjtött adatok, annak a tapasztalata, hogy hogyan használják az emberek a Rádayra lenyúló drótnélküli hálózatot.

Zárójel: illetve Kolombósan van még egy dolog, a TransDanube projekt során leúsztatnak egy gps-es, telefonos, arduinós uzsidobozt, ami küldi a saját koordinátáit és ezek alapján a helyi képekből, linkekből úgynevezett blogot állít össze. Már az úszó uzsidoboznál megfeneklettem.