Gülüszemű szörnyek, borostyán terminálok
Ez itt oldal csak az én mindennapos táskám is - van egy nagyobb is, meg egy játszós, meg… - Kispadon viszont meg lehet nézni 17 18 másik táska tartalmát is.
A legnagyszabásúbb kísérlet, hogy megtudjuk, minimum hány kütyü kell az utcára merészkedéshez. Csatlakozz!
Jártam az augusztusi Budapest Newtech Meetupon, és szívem szerint ütemesen skandálnám, hogy még-több-i-lyet még-több-i-lyet. Egyrészt alaptalannak bizonyult az aggodalmam, hogy az igazi emberek augusztus elején nyaralnak, szép számmal voltunk. Másrészt a nyárra való tekintettel a szervezők beemeltek nem hardkór IT témákat is, így egészen új dolgokkal szembesülhettünk.
“tavaly augusztusban indultunk el miértne alapon”
Kezdésnek Bártházi András beszélt a miner blogkeresőről, a keresőrobotjaik evolúciójáról, LacKac pedig bevezetett minket a multitouch képernyőkészítés alapjaiba. Mindkettő érdekes volt a maga módján, de blogoszféra felől érkezve mindkettővel találkoztam már. Gondolom ti is, mégiscsak a magyar Technoratiról - András, pingeket is szeretnénk ;) - és a Té spanyolviasz divíziójáról beszélünk. Ha mégse, miner erre, ősrégi KiBu anyagok amarra.
És akkor a finomságok.
“ez most extragalaktikus vizualizáció”
Trencséni Márton a Sloane Sky Project-ről beszélt. Ahogy rémlik, az egész azzal kezdődött, hogy öt évig minden nap az oldalt látható teleszkópot kigurították a garázsából az Apache Point Obszervatóriumban, és veszettül fotózták az eget. Az évek alatt összegyűlt adatmennyiség célja, hogy az égbolt egynegyedéről legyen nagy felbontású kép öt színben. Ezek a képek ráadásul hozzáférhetőek a neten, adatot lehet lekérni az adatbázisból, sőt Mártonnak volt valami szoftvere is a fent emlegetett vizualizációra.
Az általam felfogott morzsák helyett:
Zárójel: Márton rezzenéstelen arccal válaszolt az “és horoszkópot tud?” kérdésre. Nem lehetne kitüntetni?
“a hátán levő teknős nem túl életképes”
Ez itt oldalt nem egy teknős, hanem a Gömböc, azaz:
(…) az első olyan homogén test, amelynek csupán egy stabil és egy instabil (összesen 2) egyensúlyi helyzete van. Ezzel a konstrukcióval egy évtizedes sejtés nyert igazolást, amelyet V. I. Arnold, a ma élő egyik leghíresebb matematikus fogalmazott meg 1995-ben - Kell lennie egy olyan homogén, azaz egyetlen anyagból készült idomnak, amelynek csak egy stabil és egy instabil helyzete van.
Azaz keljfeljancsi a hasában rejtező súly nélkül. A tárgy tényleg úgy néz ki mint egy teknős, úgy billeg mint a keljfejljancsi - van róla videó a honlapján - és arra késztet, hogy többet próbáljak benne látni, mint egy tudományos probléma megoldását. (Kösz, Via.)
Külön szép, hogy a Gömböcöt csak rapid prototyping-gal lehet előállítani, mert a kiszámolt formától való minimális eltérés is működésképtelenné teszi.
A kredit jár, a fotók a skyserver.elte.hu-ról és a gomboc.eu-ról származnak.
Van egy linkem, hogy aztán majdnem teljesen másról írjak. Ő az:
A történet rendkívül egyszerű: egy tinédzser felfedezte, hogy a van némi kontrollja az iskola felett, nevezetesen, ha ír nekik egy emailt, hogy fel fogja robbantani a sulit, akkor kiürülnek az épüketek. Az ötlet annyir megtetszett neki, hogy eljátszotta még párszor, a levelekben cukkolta a hatóságokat, illetve egyszer leDOSolta az iskola levelezőszerverét is, biztos, ami biztos. Addig cukkolta a hatóságokat, amíg az egyik rendőr letette a fánkját a billentyűzet mellé, és írt az FBI-nak, hogy ugyan segítsenek már. Az FBI-nak pedig pont kéznél volt egy mindenevő férge - a CIPAV - , amit a tettes MySpace profiljára ráküldve megszereztek minden lényeges adatot, ide értve a srác zoknijának színét is. Eddig a hír.
Legalább két tanulsága van a sztorinak. Egyrészt megtudhatjuk, hogy az antikvitás irodalmát nem veszik kellő súllyal, mert onnan megtanulhatta volna, hogy aki beképzelt - szakszó: hübrisz - az elbukik a dráma végére. (Vagy egy ágyban ébred az anyjával, és megvakítja magát.) Másrészt pedig, hogy az FBI-nak a kezében van egy igen durva worm, amit nem biztos, hogy megfognak majd a malicsuszblokkolóink, ideje újraolvasni a Cypherpunk cikkeket.
A legutóbbi ilyen írás, ami a kezembe került, Timothy C. May 2001-es True Nyms and Crypto Anarcy című esszéje volt, amiben a mozgalom/közösség világnézetét, elveit, azoknak várható következményeit foglalja össze. Linkelni nem tudom, sajnos csak a True Names and the opening of the cyberspace frontier-ben jelent meg, van helyette online olvasásra a jóval hosszadalmasabb Cypheronomicon, szintén May tollából. Eddig a könyvészet.
A cypherpunk levelezőlista, a körülötte felépült virtuális közösség és ennek a közösségnek a beépített paranoiáinak (lásd cypherpunk anonymous remailer) ismertetése után felvázolja mi a baj a kriptográfiától félő kormányok által épített világgal. A lista a dolgok legelején, a személyazonossággal kezdődik, mondja May. Az emberek születésükkor kapnak egy nevet, ami felett kevés kontrolljuk van - és aminek a valódiságát az állam garantálja - és közben ugyanez az állam nyugodtan hoz létre “hamis” személyeket, például a tanúvédelmi programban résztvevőknek. Gond van aztán a pénzzel is, illetve azzal, hogy a digitalizálódás során elveszett a pénznek egy fontos tulajdonsága: a névtelensége. Bankkártyával nem lehet megtenni azt, amit egy farzsebből előbányászott gyűrött ezressel még meg lehetett.
Az ilyen problémák megoldásának a kulcsát May a titkosításban látja. Bizonyítható identitású - digitális aláírás! - de valós névhez nem köthető online személyiségek, anonim módon használható digitális pénz, és ezek segítségével már kialakíthatók információs piacok, adatkikötők, ésatöbbi.
Azaz egy dolog még hibázik. Az kéne, hogy az állam ne akarjon mindent tudni. Például ne ragaszkodjon a Clinton adminisztráció ahhoz, hogy mindenki vacak kis (40bit) kulcsokat használjon. Vagy hogy ne próbáljanak a népek torkán lenyomni egy ismeretlen algoritmust használó - következésképpen nem biztonságos - az állam által is olvasható titkosítást generáló hardvert. Ez utóbbi lett volna a Clipper csip.
A titkosítás ellenzőinek ellenérvei persze nem arra épültek, hogy az erős, állami kontroll nélküli titkosítással nehézkes, sőt lehetetlen lenne az emberek figyelése. Inkább az infokalipszis négy lovasaként becézett csoportokkal riogatták a népet. Ezek négyen:
Hogy őket elkapják, mindenkit meg kell figyelni - valami ilyesmi a mögöttes logika.
May nem tagadja, hogy az erős polgári titkosításnak vannak hátrányai, nem manipulatív ennyire a szöveg. Példaként a motorizációt hozza, aminek a mellékhatása évi negyvenezer ember halála az Egyesült Államokban, mégse szokás tiltakozni ellene.
Az esszé végül oda lyukad ki, hogy a közeli jövőben vagy kialakul egy libertariánus, anarcho-kapitalista állam, vagy tiltáson és megfigyelésen alapuló állam jön létre. Középút nem igazán van. Kicsit titkosítani, kicsit szabadnak lenni nem lehet.
Igen, hát ez szétesett, ráfogom a melegre.
Ülök a Kitchen Budapestben és nézem, ahogy Gazs tolja ki egy Samsung LCD tévére a szoctöri jegyzetet. Repülnek a szavak - legutoljára a flying windows képernyővégő volt ennyire laza annó 3.1 - és nem tudok mit írni a helyről. Itt ülök a sajtómegnyitó óta, láttam, ahogy György Péter ajkait elhagyták az “emergens kultúra” illetve “kortárs kultúra innovációja” kifejezések, és mégse vagyok meggyőzve.
A bevezető ismertetése helyett - röviden: Christopher Mattheisen rendkívül optimista, György Péter rendkívül optimista, Somlai-Fischer Szabolcs pedig még náluk is optimistább - linkelem a három érdekes projektet.
Tárcsás mobil - Fogj egy tárcsás bakelit telefont, hackeld össze egy szétszedett mobiltelefonnal úgy, hogy a tárcsa működjön, nézd, ahogy a közelben található alfageekek körbeállják és csodálják. Nem a legnagyobb innováció - a kicsit hasonló ötletre épülő BT kagyló ráadásul piacképesebb, de iszonyatosan jópofa. Ha ma lehetne venni kitet mondjuk R600-hoz - van vagy kettő a fiókban, magam is megbántam - elgondolkodnék.
Bluespot - Telepíts egy 500k-s klienst a mobilodra, és ha támogatja - K700-zal nem tudtam életre kelteni még - akkor Budapesten ingyen küldhetsz üzenetet különböző kocsmákba. Például át lehet hívni a haverokat egy sörre, átkiabálni a legújabb beszólást, vagy hogy szerepeljen a “hivatalos cél” is el lehet mondani a később érkezőknek, elkezdődött-e a koncert. Bár az ötlet sír azért, hogy több városban - sőt, Szigeten vagy Művészetek Völgyében - megvalósítsák, csak pesti tesztrendeszer lesz belőle. A program három hónapig fut, majd az összegyűlt szövegeket elemzésnek vetik alá, hogy megkeressék a “bennük található információk helyfüggő sajátosságait”. Ingyen SMS korában jobban tetszett, így viszont talán jobban megmozgatja majd Konrád fantáziáját.
Gazs felhívta a figyelmemet arra, hogy a Bluespot amúgy nem is KiBus projekt, csak itt van.
Ami aggasztó, a három érdekesség közül kettő a KiBu előttről származik, csak átköltözött ide. Hát hogy fog így kultúrális érték ([sic!][6]) teremtődni?
(A szerző szkeptikus. Az indexében is ott van szakpárként.)
Bámulatosak a steampunkok. Nem csak azért, mert a “faj” egyes példányai kézműves eszközökkel csodákat teremtenek - rádió irányítású gőztank, steampunk billentyűzet - hanem, mert a közösség nagyon jelen van a weben. Van fórumuk, blogjuk, legalább egy jó wikijük (Aether Emporium), és ami a legszebb, félúton a való világ és az aethernet között ott a Steampunk Magazine az eddig megjelent két számával.
Sétáljunk egyet kora reggel. Ha a tócsákban gázlámpák fénye csillog, az úton későn hazamenő cilinderes aranyifjakat visznek haza réveteg konflisosok, akikre haladni akaró gőzautós viktoriánus yuppiek rázzák az öklüket, akkor jó helyen járunk. Kérjünk egy Steampunk Magazine-t a sarki újságostól, legyen mit olvasni a reggeli tea mellé. (Proli huszonegyedik századiak itt tölthetik le.) Mire visszaérünk, kis szerencsével már fütyül a teáskannánk, ha későn értünk vissza, az ablakot is gőzpára fedi. A gőz amúgy is megkerülhetetlen, hajtja a kocsikat, vonatokat, gyárakat, kereket forgat, hajtja a számítógépeket, sziszegve fut a csövekben.
Eddig a mese. A magazin eddig megjelent két száma a fent vázolt sosem létezett viktoriánus mennyország/pokol szakirodalmával, híreivel és szépirodalmával foglalkozik. Előrebocsátom, az utóbbival nem volt érkezésem foglalkozni, csak a képeket nézegettem meg a novellák mellett.
Apropó illusztrációk. Bámulatosan változatos a minősége. Az egyik, steampunk sztereotípiákat és divatot tárgyaló írást még stílusos szénrajzok díszítenek, a következő mellett már Indestructables (Ezermester?) szintű tollrajzok mutatják be az úri közönségnek, hogyan lehet városi bicast velocipéd utánzattá átépíteni. (Röviden: itt elvágod, amott meghegeszted, kicsit beolajozod, háromrészes öltönyben, egyenes derékkal üzemelteted.) Ez a kettősség nemcsak az egyes számok vagy a lap, de a teljes mozgalom sajátja. Esztétizált csináld magad mozgalom úriember feltalálókkal, bolond tudósokkal vagy éppen rejtélyes hölgyekkel. Nem tudom kiverni a fejemből Lady Adát, pedig nem akartam megemlíteni A Gépezetet.
A lap elméleti része eddig erős. Az első számban - Varieties of Steampunk Experience - Cory Gross a steampunk műfaj alá eső és alatt tárgyalt művek halmazát darabolja alkategóriákra. Az elnevezés esetlegességével és apológiájával kezd, felsorolva néhány más nevét a steampunknak:
However, there are a plethora of other terms which are floating around in general use, which add to the confusion… Victorian Science Fiction, Scientific Romance, Industrial Age Science Fiction, Industrial Fantasy, Voyages Extraordinaires and Gaslamp Fantasy, just to name a handful.
Majd a steampunkról való beszéd megkönnyítése végett két alosztályt vezet be, segítségül hívva Celeste Olalquiaga giccselméletét. A Gross által idézett mondat így szól:
“/[T/]here are two basic ways of perceiving events in modern time. Both are connected to memory and may be roughly distinguished as the conscious mode, which leads to reminiscence, and the unconscious mode of remembrance proper.”
Ez ez alapján felvett két alosztály pedig a Nosztalgikus és a Melankolikus Steampunk. Az idealizált, a romantikus szemlélet jegyében fogant művek - “védőszentjük” maga Verne Gyula - tartoznak a Nosztalgikus vonulatba; a gyakran mocskos mindennapokat, szegénységet, a viktoriánus kor poklát a Melankolikus SP mutatja be. Az utóbbi az Gross szerint, ami a nevén túl is emlékeztet az cyberpunkra; ugyanazt az élhetetlen, koszos alternatív múltat hozza létre a melankolikus látásmóddal, amilyen élhetetlennek az igazi CP művek jövői. Közös látásmód, közös eszközök, tagadhatalan a rokonság.
A második szám elméleti része - A history of misapplied technology - a műfaj történetét mutatja be hosszan, műveket idézve, említve, ha idő van rá, még elemezve is. Mivel az írás több mint tíz oldalas, nem végezném ki itt tíz mondatban, inkább összefoglalom később külön postban.
A nem elméleti cikkek/hírek ennél sokkal széttartóbbak. Egyrészt van egy Modern Mechanix jellegű korabeli híreket, meghaladott felfedezéseket, eltűnt nagy ötleteket felvonultató irányvonal. Megtudhatjuk, hogyan találta fel Franklin Benjámin az üvegharmónikát, hogyan büntetetett Edison villamosszékkel egy elefántot. Másrészt a második résszel előkerül a viktoriánus korra visszautaló, de nagyon a máról szóló írás, ami a szénhasználat hátrányairól, légszennyezésről szól. Két szám alapján még nem tudom elképzelni, hogy a régi korok ismeretterjesztése és a napjaink a régmúlt tükrében vonal hogy fog elférni egymás mellett, drukkolok, hogy megtalálják az egyensúlyt.
A legjobb írás ebben a “rovatban” - a rovatozásért külön elnézést kell kérnem, de a Features/Interviews/Fiction felosztás a tartalomjegyzékben nagyon kevés - az első számban megjelent The Courage to Kill a King. Gaetano Bresci olasz anarchista akcióját meséli el a motiváción kezdve és a királygyilkossággal bevégezve.
Végül van egy kis divat és kultúra. Néhol vicces - steampunk arcszőrzetek ismertetése, ruházkodás - néhol unalmas - interjú az Abney Park SP darkwave zenekarral - cikkek. Én kialakulatlannak érzem még akkor is, ha a Moorcock interjú az első részben szórakoztató volt, de az irodalmi science fiction társművészeteit egyébként sem mindig sikerül értékelnem. (Billy Idol Cyberpunk albumáért egy rendes diktatúrában gulág járt volna, annyira rossz.)
Összességében a Steampunk Magazine iszonyatosan jól indul. Ha az elméleti írásoknak színvonalát sikerül tartani, ha a többi rovat kialakul, akkor megkerülhetetlen lesz. És már jelen verziójában is elgondolkodtam a magazin megrendelésén. Csak a posta ne lenne.
Úgy tűnik a SP nyári téma, a napokban egy raklap kapcsolódó link került elő.
A „Mi határozza meg ma leginkább a science fiction irányát?” kérdésre keresett választ az SFportal szavazásán, de a szavazatok mellett talált jópár válasznak szánt blogbejegyzést is. Ezeknek az összefoglalója kapcsán gondolkodtam el azon, mennyire be kellene kapcsolni a diskurzusba a CP haláli körüli cikkek közül Pat Cadiganét, amiben visszatekintve így értékeli a CP-t:
Cyberpunk SF turns out to be “SF about cyberpunk things” but then, it always was. (…) all of us together made this important initial mistake - we kept saying cyberpunk was about science fiction. It isn’t, and it never was. To think otherwise is like believing America’s space program was about science fiction.
Egyrészt, mert tetszett, ahogy rövidre zárja az SF az SF-ről gondolatot. Másrészt pedig, mert alkalmazhatónak érzem arra a válaszra, hogy a SF irányát a filmek határoznák meg.
Lólépésben kapcsolódik a Globe and Mail “beszélgetős műsora” Andrew Keen-nel - remélem Doransky ír róla - arról, hogy a szabad kultúra, a webkettő vagy az internet megöli-e a hagyományos kultúrát. Egy kérdésre adott válaszban hangzik el a következő mondat:
Culture creates technology. It isn’t created by it.
Furcsa, mert Cadigan pont az ellenkezőjét írja a Ten Years After-ben, amikor kijelenti:
Cyberpunk SF was the response to the start of the desk-top computer era — speculative fiction concerning new developments in technology.
A technológia kultúrát teremtett volna? Reakció volt-e a posztapokaliptikus SF a hidegháborúra, az atom/hidrogén/kobalt/stb bombák jelentette fenyegetésre? Illetve távolabb lépve a techológiától és tudománytól, ugyanez a posztapokaliptikus SF lehetett reakció a paranoid kommunikációra (Duck and Cover), meg úgy általában a kor légköréről.
Ha innen nézzük, érthető, ha Cory Doctorownál közösségi mesh wifit épít az egyik hős. A közösség, a közös városi terek és a wireless a most problémái (lehetnek). Még mindig a technológiával átszőtt világban élő emberekről szól a SF, azt hiszem.
Abszolút mellékszál, az SFRA levlistán pár napja kérdés volt, hogy a Randevú a Rámával sorozat óta írnak-e tisztán felfedezésről szóló science fictiont, vagy “kihalt”. Órákkal később egy válaszoló két problémára bontotta a kérdést (felfedezés és találkozás), és az előbbire felsorolt körülbelül nyolc példát.
Holnap megint Budapest Newtech Meetup. Németh Ádám elmondja, miért vegye meg őt azonnal a T - egységes instant messaging hálózat Magyarországon címmel -, Kiskó Attila a Silverlightról, Marosi István pedig a karakterfelismerésről beszél. Ráadásul lesz igazi működő 3D display, ami miatt már megéri eljönni. Még 32 hely van!
Szerencsétlen módon rászervezve - azaz egy órával eltolva - pedig kezdődik a Tandemben egy beszélgetés Blogok és a tömegmédia határán címmel. Itt nincs létszámkeret, viszont a múltkori ilyesmin is állva hallgattuk, ahogy az épp bemutatott Médiaremix kötet kiadója ekézi az egyik megjelentetett tanulmányt.. (Rövid húsz perc, kérdésnek álcázva.) Ha minden igaz, itt lehet majd sört fizetni a magyar internet egyik hősnének, grafitembernek. (Ha itt nem, akkor a másnapi az egy hónappal későbbi, de benéztem 7 Méter Grillpartin viszont tuti.)