Narratíva+villamosítás

Írtam cikket a hackerjátékokról a Disputa decemberi játék témájú dupla számába. Ha megjelenik a cikk, kirakom ide is - vagy megveszitek a lapot az Írók Boltjában - és eldöntitek, sikerült-e.

A témáról írtam már a Techbázisra is, akkor főleg a profibb, IT biztonsághoz jobban kapcsolódó részéről a wargamekről volt szó. Illetve kértem egyszer mikrofont a Budapest New Tech Meetup szervezőktől, hogy elmeséljem ezeknek a játékoknak a történetét Ádámtól és Évától. Most azt próbáltam megírni hosszan, történeti, játéktudományi nézőponból, amit akkor mondtam.

A hangsúly egyébként a tudományon van, mert pár héttel ezelőtt belfutottam Mia Consalvo és Nathan Dutton Game analysis: Developing a methodological toolkit for the qualitative study of games című cikkébe, ami valami keretet próbál meg adni a játékok elemzéséhez. A rendszer nem csak a történettel, narrációval foglalkozik, hanem belemegy a játék objektumainak vizsgálatába, az előfeltevésekbe, vagy akár a mentések kezelésének vagy a GUI kinézetének kérdéseibe. Elég jó arra, hogy átlássunk egy-egy programot.

A cikkben találató példaelemzés leginkább a Simset veszi górcső alá, de a keret elég rugalmas ahhoz, hogy más játékokra is alkalmazni is lehessen. Én az Uplink és a Hacker Evolution közti különbségeket - mentés, karrierfelfogás, értékek, erőforrások - próbáltam feltárni ennek mentén, és működött. Használjátok egészséggel.

Zárójel: egy sokkal korábbi, hasonló témájú Juul cikkben - What video games can and can’t do - hangzik el, hogy a videojáték az nem dráma/narratíva plusz interaktivitás. Mennyire vicces, hogy ez a vita azóta is fel-felbukkan.

A szerencsejátékos bukása

– Maga az Elveszett Világról beszél, fiatalember – felelte Malcolm, és a hallgatóság szinte egyöntetűen rábólintott. Az intézet tudósai sajátos tolvajnyelvet fejlesztettek ki, hogy akár egy-egy rövid szókapcsolattal is hivatkozhassanak valamely adott evolúciós környezetre vagy folyamatra. Beszéltek Lövedékek Mezejéről, Szerencsejátékos Bukásáról, Élet Játékáról, Elveszett Világról, Szív Királynőről és Fekete Zajról. Valamennyi az evolúcióhoz kapcsolódó, pontosan meghatározott jelentéstartalmú szakkifejezés volt.

Amikor tinédzserként először a kezembe került a Michael Crichton-féle Szörnyek Szigete, amiből később készült egy elég rossz Jurassic Park 2, még nem igazán merült fel bennem, hogy a regénybe poptudományként beemelt elméletek valóban léteznek. Évekkel később, az Ebédelő Kriptográfusokkal meg az Utazó Ügynökkel való találkozás után jött az ötlet, hogy ennek akár utána is lehetne nézni. Eddig halogattam.

Amik megkerültek:

  • Gambler’s Ruin, a játékos tönkremenetele, illetve a véletlen bolyongás egyik ööö tanulsága. Azaz ha a szerencsejátékosnak véges pénze van, a banknak pedig végtelen, akkor a szerencsejátékos szükségszerűen elbukik. Úgy rémlik, ezt magyarázza a könyv is.
  • Red Queen’s Race, a Szívkirálynő-hipotézis szerint az evolúció fegyverkezési versenyként zajlik. Az egyik faj adaptálódásra készteti a másikat, ami további alkalmazkodásra kényszeríti a másikat, cél a döntetlen. Más értelmezésben van némi köze a szexhez is.
  • Field of Bullets, a teljesen véletlenszerű, semmilyen szabály által nem vezérelt kihalás. Mint például szerencsétlen Pompei.

A Black Noise-ra semmit nem leltem, ami kapcsolódott volna és képes lettem volna a megértésére. Game of Life néven sem volt elmélet, ácskapoccsal kapcsolódik viszont Conway életjátéka, amiből a hacker logó is származik. Evolúció, bonyolult szabályok és korai kiberkultúra van benne, ebből később még bejegyzés lesz.

Igen, tényleg hülye játék ez.

Csodás-e a fantasztikus?

Nem igazán értem, miért akarják mindenképpen a mágikus realizmussal rokonítani az elméletírók a science fictiont. Futom körülötte a köröket - most is - de még mindig nem tiszta.

Nem az új irodalmi világrend kihirdetése következik, nem is a világ megváltása, van viszont egy kérdésem. Szóval meg kéne egyszer rendkívül alaposan vizsgálni, hogy miért próbálja mindenki

Todorov és Maár mindenképpen, de legjobb emlékezetem szerint mindketten Northrop Frye-ra utalnak vissza, és egy kész elméletben próbálják elhelyezni a SF-t, merthogy nem foglalkozni vele nem lehet

a mágikus realizmussal rokonítani a science fiction-t. A két területből csak az egyikben vagyok otthon, így a fantasztikus irodalom egyesített elméletét nem fogom kifejteni, de nagyon úgy tűnik, hogy attitűdbeli különbség van a kettő közt.

Vegyük csak Alejandro Carpentier gondolatát

vizsgára olvasok, ilyenkor kerül mindenféle a kezembe, amit most a kedvesolvasó szenved el

amely szerint a mágikus realizmus “a valóságban létező csodás” ábrázolása. Innen lehet talán közelíteni. Mondani olyasmiket, hogy a SF a mágikus realizmus felől írók szemében pusztán csodás, a SF olvasók számára viszont a ‘nem a mi korunk’ igazsága, valamiféle darabja a jövőnek.

ezzel kapcsolatban elég sok ellenérzésem van, nem lévén meggyőződve arról, hogy hardcore science fictiont csak szigorú természettudományos alapon lehet művelni

Tehát a SF nem akar csodásról szólni, hanem - ha magyar scifi fant kérdezünk - a jövőről és a tudományról esetleg - szerintem - az általános értelemben vett modern emberről. És talán itt az ütközőpont a fantasztikus irodalom elméletírói és a science fiction olvasói közt. A két fogalomrendszer ugyanis nem tűnik kompatibilisnek, bármennyire ugyanazt jelenti a művészi igazságnak és a humanika törvényeinek a fogalma.