Tetszik, nem tetszik, manapság, a “digitális írástudás” és a néha követhetetlen módon felgyorsult szoftveres fejlesztések-fejlődések korában rendszerünk és az általunk használt programok alapvető információinak és kezelési módjának ismerete majdhogynem olyan fontos, mint ruháink méretének megjegyzése: nem jó, ha túl nagy ránk a nadrág, hát még ha túlságosan feszül. Nap mint nap olvashatunk biztonsági résekről, új felhasználási lehetőségekről, de mi haszna mindennek, ha az ember még böngészőjének verziószámát, ne adj isten, típusát sem ismeri? Ennek fényében igazán nincs mit csodálkozni azon, hogy az adathalászok, a vírusgyártók vagy a spammerek nem aggódnak túlságosan: hiába a vírusírtók feszített frissítési üteme, a megannyi figyelmeztetés, hiszen amíg saját rendszerünk állapotával nem vagyunk tisztában, megvédeni sem tudjuk azt.
Tovább is van a poszt - olvassátok el a Dragonweben - de én itt éreztem, hogy túl sokat akarunk a felhasználóktól. Ne kelljen tudni verziószámokat, egyáltalán semmit nem jelentenek. Annyit mondanak, hogy a kezdetektől hányszor frissítették a programot, sőt esetenként azt sem.
Ráadásul a szoftverek többnyire tudnak frissülni maguktól. Ha valamit meg kéne oldania az IT-nek, akkor az a felhasználók motiválása, hogy az egy darab OK gomb lenyomását ne hagyják ki. Ha ez megvan, akkor a biztonsági rések problémáját kezeltük. Azaz még egy dolog kell, de az se informatikai természetű, meg kell tanulni beismerni a hibákat. Ha ez nem megy, még mindig ott a full disclosure.
Ha a számítástechnika csak úgy tud működni, hogy mindenkiből geeket csinálunk, akkor tényleg át kell adni a terepet az iPad-nek, mert mindent elrontottunk.