Dokumentumfilm rapírásról, sörről és csa..sakkról

Úgy jött ki a lépés, hogy az elmúlt két hétben több izgalmas témában készült dokumentumfilmet is láttam. Ráadásul úgy érzem, ezeknek a száma növekedni fog. Ha van műfaj, amit digitális terjesztésre találtak ki, akkor az a dokumentumfilm.

Something From Nothing: The Art of Rap - Ha az Odüsszeia arról szól, hogy Odüsszeusz hazamegy, akkor a Something For Nothing sztorija annyi, hogy Ice-T végiglátogatja a haverokat. Ez viszont bőven elég, mert a haverok között ott vannak az elmúlt évtizedek legfontosabb arcai. Sok freestyle, beszélgetés írási módszerekről, arról, hogy ki hogyan került bele a hip-hopba, ki kit tart sokra. Nagyon kellemes film ez.

Just For Kicks - A sneakerkultúra szót még leírni is marhára nehéz nevetés nélkül, nem hogy kimondani, de ez a film erről szól. Brutálisan nagy siker nem lehetett, a honlapja eltűnt az internetről a készítése óta eltelt hat év alatt, a link egy torrentre mutat. A különböző tornacipődivatok, a hip-hop sztárok bevonódása, a saját márkák és limitált kiadások érdekesek, de rávilágítanak arra is, hogy a divat mennyire üres tud lenni.

Beer Wars - Az emberi sorsok bemutatása - ami az Indie Game: The movie-nál tökéletesen működött - a söripari dokumentumfilmben nem igazán jó. A növekvő kis főzde sztorija érdekes, a furcsa termékkel - koffeines sör, miért inná ezt meg bárki? - elbukó vállalkozóé kevéssé, a film maradék részét kitevő amerikai szabályozást ismertető részek pedig, nos, nagyon amerikaiak. Pedig az AB InBev, a söripari frankenstein itthon is jelen van.

Game Over: Kasparov and the Machine - Egy komoly baj van ezzel a darabbal: még annyira sem próbál meg pártatlan lenni, mint egy Michael Moore film. A narrátor egy antikvitásboltban bolyongva mondja el a felkonfot suttogva és a végén belebotlik a Kempelen-féle Törökbe. Akinek van szeme hozzá, itt már tudja mit kell gondolni. A filmet az menti, hogy Kaszparov szimpatikusan, emberien vezeti végig a nézőt a Deep Blue meccsen, a kamera pedig megy utána. A túllihegett ‘így csalt az IBM’ szál ellenére is - ami kisebb mennyiségben sokkal meggyőzőbb lenne - érdemes megnézni.

Film a legtökéletesebb szusiról

Jiro Oto elmúlt nyolcvanöt, talányos, szigorú arccal áll a pult mögött és szusit készít. Nagyon röviden erről szól a Jiro Dreams of Sushi. A mestenek több mint hatvan év gyakorlata, három Michelin csillaga, két fia, több tanítványa és egy hónapra előre betelt foglalási naptára van.

A film nem csak a mesterről szól. Megjelenik benne az apja keze alatt egy életet ledolgozó fiú, a mestertől alig egy évtizede elszabadult tanítvány, a kétcsillagos sushi éttermet vivő kisebb fiú, de még az épp csak kezdő tanítványok is. És persze tonhalkereskedők, halárverésen kiabáló alkuszok, piacozók, a “tengeri angolna istenének” unokája, rákkufárok, vagy az étterem bevált rizskereskedője.

Míg az emberek beszélnek, visszaemlékeznek, mesélnek a tökéleteség kereséséről a filmen polipot masszíroznak, ismeretlen halakat sütnek, makrófelvételen nézünk vöröslő tonhaldarabokat. Az örökké elégedetlen tökéletességkeresés mellett, az ételek és alapanyagok filmje is ez. Kötelező.

A Férfi meg a Nő (Pálfi György: Final cut)

Körülbelül öt perc kell, hogy az ember belerázódjon Pálfi György Final cutjába. Úgy emlékszem, hogy eddigre az Avatar nagy kék lényétől Indiana Jones-ig mindenki szembejött, és lassan tisztázódik, hogy a kritika nem hazudott, valóban több száz férfi főszereplő és több száz női főszereplő lesz. Jelen esetben a sorrend is szándékos: a filmben a hagyományos szerepeket játssza végig a nagybetűs férfi és a nő. Mindegyiket láttuk már, mindegyik fordulat, truváj ismerős. A Final cut mégis remek, mert nem egy Adam Sandlert látunk végigbotladozni egy kapcsolaton - Sandler nincs is benne, hálistennerk - vagy nem csak egy Mel Gibsont látunk leivósan szakítani. Hanem kábé mindenkit. (Amúgy sír egy gender szempontú elemzésért, de ezt nem is én mondtam. Ki beszél itt?)

Nem tudom hol és hogyan fogják legközelebb adni, de ezt a filmet meg kell nézni. Ha máshonnan nem, a Bithumenről, az Ncore-ról vagy az Isohuntról csak be lehet majd szerezni. És hogy miért pont innen? Mert ez a három torrentoldal is szerepelt a köszönetnyilvánítások között, és hát maga Pálfi is pedzegette ezt a Filmklubnak adott interjújában.

Apropó Filmklub, köszönet Feri!

Mese az internetről, mese a nyomdagépről

Világszerte valószínűleg a legelvetemültebb hobbinak, érdeklődési területnek is van annyi rajongója, ahány kifizeti egy dokumentumfilm elkészítési költségét. Onnan a megérzés, hogy a Kickstarternek - meg az internetnek úgy általában - hála elkezdtek záporozni az elvetemült területekről szóló filmek. A tíz nem biztos, hogy meglesz fejből, de megpróbálom:

  • BBS: The documentary - Jason Scott háromlemezes filmje az online hirdetőtábla rendszerekről
  • Get Lamp - szintén Scott a szöveges kalandjátékokról
  • Helvetica - igen, a betűtípusról
  • Linotype - igen, a nyomdagépről
  • Going Cardboard - dokumentumfilm a német típusú társasjátékokról és gyűjtőkről
  • Objectified - a dizájnról és mindennapi szerepéről
  • Urbanized - a Helveticás, Objectifiedes fickó harmadik filmje
  • King of Kong - dokumentumfilm a Donkey Kong rekord megdöntéséről (ez biztosan nem indie)

Megvan a tíz? Nem. Mindegy. Mert míg ezeket lassan mind meg lehet rendelni, Scott három újabb filmen dolgozik, összegyűjtötte a kellő mennyiségű adományt a Cassette nevű, a kazettákról szóló film. A Vimeón pedig készülnek az öt-tíz-tizenöt perces rövidfilmek, amik vagy az újraéledő kézműves műhelyeket vagy motorépítő szent őrülteket mutatnak be. Vagy bármit.

A hosszabb műveket többnyire meg is lehet rendelni DVD-n. Amely DVD mellett az szól, hogy bárki készíthet olyat, nem kell licenc, titkosítókulcs, isten csodája - írta korábban Jason Scott. Lejátszani pedig pont annyira kézenfekvő a DVD-t, mint elkészíteni. Jó formátum átmeneti időkre. (Tudom, nem HD, na bumm.)

A DVD-vel pedig el is jutottunk oda, hogy mi hiányzik nekem itthonról. Tegnap Máriusz istenítette a Vakondok 2-t, a demoscene-ről szóló dokumentumfilmet, amit ingyen le lehet tölteni, viszont ha megszakadok se tudok megvenni DVD-n. Borítóval. Pedig a projekt megérdemelné a támogatást, sőt ha már a kettőt megrendelem, kérném az egyet is.

Malacmese

Talán napimtit sem ért volna, ha leírva látom, hogy böllérversenyt rendeztek Napkoron, ahol kisebbségi képviselői helyről sokadszor lecsúszó Balogh Lajos és az Ormánsági Fürge Banda második helyen végzett. Pedig a történet remek, el lehetne vele kapcsolatban lőni az cigányságtól a kistérségig az összes hívószót. Szerencsére a Malaccal teljes című dokumentumfilm rendezője ellen tudott állni a nagy szavaknak. Vannak helyette anekdoták 18 deci pálinkáról, kalapozás a faluban, hogy legyen kötény, dalárda, faluzászló, és a végén Nótár Mary koncerttel. Nézzétek meg, remek.

Figyelem: a filmben meghal egy disznó.

Moziba megy a videojáték

“Az uncharted 2 jatekelmenyben minden eddigieken tulmutat. ez mar nem jatek, ez interaktiv mozifilm es kalandregeny. 10/10” - mondja Dewla a Twitteren a PS3 legnépszerűbb játékáról.

Nem igazán tudom, hogy most éppen melyik oldalán járunk az Uncanny Valley-nek, nincs épp rendes iránytűm. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a jövő megint az inteaktív film. A kilencvenes években volt már ilyen - akit érdekel, a Burn:cycle-t töltse le - akkor épp a digitalizált film volt a menő. A játékos kapcsolgathatott előre rögzített történetdarabok között.

Most jobb a technológia, több a vas, ezért mesteri, előre leszkriptelt jeleneteket nézhetünk végig. Mozog a modell, renderel a gép, pörög a hűtés, mindent csak nekünk hoz létre a gép. Ami régen is megvolt, most is megvan, hogy film 2.0-nak, új akciófilmnek adják el az egészet. Veszünk kilenc-tíz-tizenöt óra akciófilmet, illetve ha nem csak rendező volt, de játéktervező is, akkor sokkal több órányi multit.

Egészen furcsa ötlet ez. A játék lényege kevéssé a mechanika, hanem nagyon erősen a narráció. Nem csak az, hogy mit hallunk, mit tudunk, de esetenként - menetoszlop - a mozgásunk is.