Vissza a jövőbe: 14 sec

2009 februárjában két napig egy csepeli gyártelepen újra összeállt a nyolcvanas évek. Króm csillogott az ázsiai céges szamuráj halántékjackjén, zárt laborokból kilopott vírus indult terjedésnek, retinára vetített, kiberszemben megjelenő HUD köpte az információkat, azaz leforgatták Mesmer Tamás 14 sec című filmjét.

Részletek és kulisszatitkok a linkelt D4m4g3 bejegyzésben, és a kritikát is oda kéri a forgatókönyvfelspéciző szakember. Nálam meg mondjuk beszélhetnénk arról, hogy deglett-e a cyberpunk. (Igen.)

Forradalmárok papírból

Egy Derekasan lemararadtam a hírekkel, az M2-es leadja az Akunyin krimijeiből készülő remek orosz filmeket, minisorozatokat. Az első kaland, az Azazel már le is ment valamikor december elején, a Török cselből pedig az első epizódról csúsztunk le. (Illeve én csak az elejéről.) A port.hu ígéri Az államtanácsosból készült filmet is, amihez volt már szerencsém, és remek darab. Török csel második része január 9-én este kilenckor, a záró epizód pedig egy héttel később szintén kilenckor kerül a képernyőre. Arról nem találtam hírt, hogy lesz-e ismétlés.

Kettő Szintén későn jutott a kezembe az óév végén magyarul is kiadott legújabb Fandorin kaland, a fent már emlegetett Az államtanácsos. A regény hozza a szokott Akunyinos, mintha régi orosz klasszikus lenne, csak jóval többet ölnek benne vonalat. A századforduló világa amúgy is érdekes az író festésében: még tekintetesek és méltóságosak az urak, már akadnak felvilágosult kisasszonyok és már lőnek és robbantgatnak az eddigi rendszerrel mélyen elégedetlen forradalmárok. Ehhez jön még, hogy a zseniális orosz nyomozó a tekintetesekbe és a méltóságosokba is bele tud akadni, ha úgy hozza a sors.

Az én lelkendezésem helyett érdemesebb Wirth Zsuzsi ajánlóját elolvasni az origón.

Három Ha már elvtársak és rendőrök, szerintem sose volt szó a blogon a Tigris brigád címet viselő francia moziról. A hősei Franciaország első motorizált rendőri alakzatának tagjai, akiket olyan kocsikkal szereltek fel, amit egy ambíciózusabb biciklista azért meg tud viccelni. Ellenfeleik az orosz anarchisták, a velük szimpatizáló franciák, a háttérben mocskos üzleteken agyaló orosz arisztokraták, van minden.

Tovább is van, mondjam még?

Hirtelen felindulásból megnéztem pár hete a Douglas Coupland JPod című regényéből készült JPod sorozat első évadát. Kellemes limonádé programozókkal, borzasztóan rossz számítógépes grafikával, néhol túltengő magánéleti szálakkal és egy zseniális kínai keresztapa figurával, Kem Fonggal. Csak ezért a karakterért is megéri belenézni pár részbe. Függőségtől nem kell tartani, második évad nincsen, egy iszonyatos cliffhangerrel megszűnik csendesen a JPod. Aki nem éri be ennyivel, az megveheti a könyvet.

Nyár végén - tiszta cyberpunkos felindulásból - újranéztem a Ghost in the Shell Stand Alone Complexet. Akkor nem is tűnt fel, utólag belegondolva viszont nagyon furcsa, hogy nem cliffhangerrel végződik. Az utolsó három-négy epizód folyamatosan emeli a néző vérnyomását, de a végére rendeződik a komfliktus, Aramaki felfedi az eddig watsoni szerepben leledző nézők (és Togusa) számára az rejtély utolsó szálait. Mosoly, felmenő betűk.

TODO: utánanézni ki foglalkozott a ‘nézzél tovább’-ot sikoltozó és a zártabb kompozícióval rendelkező sorozatok egyéb különbségeivel.

Képregényfilmekről spoileresen

Képregényfilmeket néztem szakmányban az elmúlt héten, most elsírom, mi bánt.

Aki igazán szereti Hellboy kalandjait, az a The Golden Army megnézése helyett inkább ruházzon be valamelyik gyűjteményes kötetbe. (Reklám helye: ComicsInvest) Olyan mintha hosszas ellenállás után végül a sztenderd misztikus szálat is tartalmazó akciófilm klisék végül legyőzték volna Mignoláékat. Addig oké, hogy filmes adaptáció során az egyszerű, kemény és nagy beszólásokkal rendelkező hős új rétegeket kapott, az a gond, hogy ezeket a rétegeket már ezer helyen láttuk. Családi veszekedés, apa leszek, gyere szívem béküljünk ki, happy end.

És akkor még arról szó sem esett, hogy a fő konfliktus sem túl megható. A látvány rendben van, bronzosan csillogó forgó fogaskerekek, önmagukat összelegózó mechanikus óriásrobotok, de alapvetően nem steampunk Transformerst vár az ember egy Hellboy mozitól. A szenvelgő tündérek által előadott kiszorítanak minket az emberek, álljunk bosszút történet viszont ismét fájdalmasan közhelyes, ráadásul nem a remix, hanem a voltmár módon.

Egy mondatban: ‘Ó az emberek kora jövell, menjünk Szürkerévbe, csak előbb kapcsoljuk be a nagyapától örökölt pusztító robotokat.’

Na majd Bekambetov felkiáltással a következő alkalommal a Wanted-et dobtam rá a lejátszóra, ahol legalább az az előnyöm megvolt, hogy a képregényből csak egy-két részt olvastam. Az orosz rendezőben bízom-forma, az Éjszakai/Nappali őrség filmek szépen, szolidan megálltak magukban, még a regényekkel való összehasonlítást is bírták valamennyire.

Ehhez képest a Wanted leginkább a vérciki jelzővel írható le. Az ősi bérgyilkos szövetség lóg a levegőben, iszonytatóan abszurd módon hat valótlannak. Az átlag emberből Moszad kommandóst képzünk jellegű tanítási jelenetek ennek hatására súlytalanná válnak. Pofozzák, hogy megtanuljon jól bérgyilkolni, nabumm. Olyan eszköz, ami egy Forsyth sztoriban működik, a Wantedban viszont csak arra jó, hogy a középső húsz percben történjen valami. A film valóságát leginkább kiröhögni lehet, belehelyezkedni nem, a konfliktusok pedig illenek a valósághoz. Pizza mellé, háttérfilmnek talán elmegy.

Egy mondatban: “Luke, én vagyok az apád.”

Az Iron Man-nél érezhető a leginkább, hogy mekkora szarban vagyunk. A filmet teljesen átvette a poszt-9/11 Amerika életérzés harctérre bemutatót tartani utazó playboy fegyvergyárossal és afgán terroristákkal. A vasember ruhával való kísérletezős jelenetek ugyan jók, de ez bőven kevés ahhoz, hogy a fogságban virágszedő hippivé váló gyáros sztorijára érdemes legyen megnézni. A szintén csak a látványról szóló - és a változatosság kedvéért ismét csak képregényből készült - Transformers legalább abszurd módon vicces tudott lenni. Na az Iron Mannek ez sem sikerül, csak egy igazán gyenge franchise-pilot jött össze. Felejtsük el.

Egy mondatban: “Nem! Ne ássunk sírokat, Milliókat egy miatt!”

Mitnick Crackdown

Nem lehet úgy hackerekről olvasni, hogy az ember bele ne ütközzön Kevin Mitnick nevébe az első öt másodpercben. Ha mást nem, ott a Tsutomu Shimomura és John Markoff könyve alapján készült Takedown, amit minden második biztonsági konferencián levetítenek. Erre a filmre válaszul született a Freedom Downtime, amiben Emmanuel Goldstein, a 2600 hackerújság szerkesztője felkeresi a Mitnick-ügyben szerepet játszó személyeket és a Takedown forgatását.

A Freedom Downtime olyan, mint egy rendkívüli módon szétcsúszott road movie. A legtöbb helyre késve érkezik meg a stáb, Shimomurát sose érik utol, a nevadai Las Vegas helyett az új mexikóiban keresik a Defcont, és így alig érnek oda. Senkivel sem sikerül beszélni a Mitnick miatt milliós veszteséget szenvedő - de legalábbis ezt állító - cégek képviselői közül, és így tovább. Goldstein stábjának azért sikerült interjút készíteni az általuk iszonyatos lúzernek, és nem kellően kiegyensúlyozott cikkek írójának tartott John Markoffal, megkérdezték a Bruce Sterlinget az ügyről, megtudták a Bernie S. nevű hackertől milyen ha eltörik valakinek a kezét a börtönben, és végigutazták Amerikát.

Minden gyengesége - az új fajta irányított dokumentumfilmek legtöbb rossz tulajdonságát hozza - ellenére kordokumentum a film. Aki kibír két órányi utazgatást a 2600-as stábbal amiből legalább fél óra holtjáték, az mindenképp pillantson rá.

Filmfika - avman blogol

Nekem egy akciófilm erkölcsi tanítása legyen az, hogy ne köss belém és hagyd békén a családom, mert miután lerúgtam a vesédet, kinyírtam az összes embered, felnégyellek, elégetlek majd a hamvaidat leszórom egy toronyház tetejéről, és még csak a cigi sem esik ki a pofámból bazmeg, maximum, ha utánadköpöm.

Főflémer avman barátom blogot indított - számomra rejtélyes okokból - a buzz.hu-n. Tisztán emlékszem, tőle hallottam először a szar dvd minőség kifejezést, illetve ő volt képes előadást tartani a filmtömörítési eljárások gyengeségeiről úgy, hogy nem blokkoltam a halálba az azonosítóját. A fenti idézet amúgy a Shoot’em upról szól.

Továbbá, herceg, hát hol vannak a pörgős, jó akciófilmek, amikben a kormány még lehet gonosz a terrorista meg fehér ember.

A hálózat csapdájában mint hackerfilm

Bármennyire utálják, utálták a geek kritikusok A hálózat csapdájábant, hacker filmként újranézve egészen érdekesnek bizonyult. Például rendelnek benne pizzát rendelni az interneten, mi előremutató, ha már ez sem?

Best pizza in cyberspace

A Sandra Bullock ijedten de mégis céltudatosan fut a rezzenéstelen arcú gonosz emberek elől motívumtól eltekintve, van pár izgalmas ötlet a filmben.

1995-ben bőven nem volt újdonság az identity theft, hitelkártya-csalásra vonatkozó vádakkal már a Crackdown is tele volt, viszont a teljes személyiség lenyúlása nagy ötlet volt. Évekkel későbbről van egy eset, ahol valóban létrehoztak egy duplikát személyt, de ott értelemszerűen nem szerepeltek kiberbűnözők és szuper számítógépes rendszerek.

A kritikák egy része kiborult a villogós cyber-GUI-n, de a Cathedral trójaija meglepően szoftver szerű. Billentyűkombinációra indul, azonosítás után hozzáférést biztosít a Gateway szoftverrel védett cégek adatbázisaihoz, nem egy parancssoros hackertool, de csillogásban meg sem közelíti az ugyanebben az évben megjelenő Hackers csodaprogramjait. A filmben szereplő felületek dicséretesen két dimenziósak, a csúcstechológiát az egymást gyorsan, villogva váltó oldalak jelentette információáramlás jeleníti meg, nem a szofisztikált virtuális valóság jellegű felület.

PI menu

Akkori és mai szemmel nézve is vicces a Pretorian rendszerét tönkretevő vírus. A kártevőt tartalmazó lemezről nem futtatnak semmit, a törölt adat nem a megfertőzött gépen van, ráadásul a törlés gyönyörű szétkenődő képes effekttel jár. Ez a részlet tényleg ‘ahogy Hollywood elképzeli’ kategóriás. (Kicsit talán a csilli, grafikus whois is ide tartozik, de nincs szívem…)

Photoshop virus :)

Végül legyen szó a hősről. A Sandra Bullock által alakított Angela Bennettet megpróbálják hackernek beállítani, de igen rosszul sikerül. Alkalmazásban van, bétateszterként, vírusirtóként, bugvadászként, nem derül ki egészen pontosan milyen pozícióban és milyen tudással. Nincs kapcsolati hálója, beszélget két-három emberrel az interneten, van két legyilkolható ismerőse és ennyi. Tökéletes búvóhelynek nevezi az egyik beszélgetésben a számítógépet, és így is használja. Ha géphez kerül jól elboldogul, de közel sincs a Sneakers grifter/hacker csapatához.

A The Net a menekülős részek vontatottsága miatt néhol unalmas, de egy haxploitationnek nézhető. Továbbá jár a piros pont a Wolfenstein 3D for Mac szerepeltetéséért.

A filmnek létezik második része, The Net 2.0 címen. A szereplők nem azonosak, a rendező az eredeti film rendezőjének fia, egyedül a sztori azonos nagy vonalakban. Eleve nehezen hihető alapszituációból indul ki, több logikátlanságot tartalmaz, egyedül a következő mondatért érdemes megnézni: “A szuperkomputerünk. Ibrahimnak hívom. Magamról neveztem el, persze.”