Történt veletek olyan mostanában, hogy rábukkantatok egy blogra, és addig olvastátok, amíg tartott az archívum? Na így jártam én hétvégén az InPhotóval, amikor nem aludtam (és amikor nem akartam megfulladni - jó kis téli torokgyulladás, bele se menjünk), akkor lapozgattam vissza lelkiismeretesen. Hatvanakárhány oldal az archívum, néhány írás többször is előkerül, találkozunk legalább két blogbezárási kísérlettel, és közben kiépül a törzsközönség, ismeretségek köttetnek, az író pedig megtalálja a hangját, rájön mit akar a bloggal.
Elsősorban viszont nem a fentiek miatt érdekes az InPhoto, hanem azért, mert már akkor is nagyon jó, amikor még rá se jött Romanee Conti, a szerző arra, hogy miről szól a blog. Vannak klasszikus fotók, amiket ismernem kellett volna, előkerülnek kevéssé ismert, de rendkívül mókás - gróf Kinsky Nusi magasugrása - fotók, és ami a legjobb, több olyan sztorit ír meg a blogger és a közössége, amikből egy is elég lenne, hogy az ember beleszeressen a blogba. Ilyen például Tibolddaróc krónikásának, idősb Soltész Istvánnak a története, aki 272 tekercs diát hagyott hátra a faluról. És persze van geekülés: Compur zárak, középformátumú gépek, vágyott vasak, Tessarok, mázsányi üveg és fém.
