Ha az ember nem csak a kötelező táncolós-berúgós Dubliners dalokat hallgatja - és amúgy azokból egész könnyen ki lehet futni, hetek kérdése - akkor előbb utóbb szembe jön a Peat Bog Soldiers. A lentre beágyazott verzió mondjuk Luke Kelly, de az már majdnem ugyanaz. Alaptag volt haláláig.
Nincsenek nagy megfejtendő szimbólumok, rögtön világos, hogy háborús dal, nem is a vidámak közül valók. Közbevetés: amúgy a nem vidámságban Eric Bogle And the Band Played Waltzing Matilda dala megy csak talán alá. Na az igazi kilátástalan ANZAC-dal. Viszont egészen eddig egy háborúval mellélőttem, hogy honnan származik, mert nem figyeltem eléggé. Pedig nem első világháborús ez, hanem második. Az Ems-vidékének mocsárlecsapolós táboraiba szállította a Harmadik Birodalom a politikai ellenfeleit.
A Börgermoor táborban született - miután betiltották a mozgalmi dalokat - a Die Moorsoldaten dal, aminek a szövegét egy bányász és egy későbbi Brecht-színész írta, és a zeneszerzők között is két Brecht-közeli arc van (Hanns Eisler és Ernst Busch). Közbevetés #2: Eisler írta később a zenét az NSZK-himnuszához, de jobb ha arról emlékszünk rá, hogy harcolt a spanyol polgárháborúban és az Koldusopera első előadásának sztárja volt.
Ha épp nem punk feldolgozásban szól, akkor menetelősebb a dallama. És bár nem egy harcias dal, a wiki szerint a francia idegenlégió csak menetdalnak használja a francia verzióját, mert pont kijön rá a percenkénti 88 lépés. Két linkkel arrébb azt is megtudjuk, hogy a többi francia egység 120 lépésre kalibrálta magát. Ez az a pont, ahol el kell engedni a témát.