Stephenson Kezdetben vala a parancssor című esszéjének (WS ajánló) 35. oldalán található az alábbi két bekezdés:
So GUIs use metaphors to make computing easier, but they are bad metaphors. Learning to use them is essentially a word game, a process of learning new definitions of words like “window” and “document” and “save” that are different from, and in many cases almost diametrically opposed to, the old. Somewhat improbably, this has worked very well, at least from a commercial standpoint, which is to say that Apple/Microsoft have made a lot of money off of it. All of the other modern operating systems have learned that in order to be accepted by users they must conceal their underlying gutwork beneath the same sort of spackle. This has some advantages: if you know how to use one GUI operating system, you can probably work out how to use any other in a few minutes. Everything works a little differently, like European plumbing—but with some fiddling around, you can type a memo or surf the web.
Most people who shop for OSes (if they bother to shop at all) are comparing not the underlying functions but the superficial look and feel. The average buyer of an OS is not really paying for, and is not especially interested in, the low-level code that allocates memory or writes bytes onto the disk. What we’re really buying is a system of metaphors. And—much more important—what we’re buying into is the underlying assumption that metaphors are a good way to deal with the world.
ez, illetve a tény, hogy a parancssoros módtól távolodva, a szép és felhasználóbarát - már ha ez létező fogalom - grafikus felületek megalkotásával egyre több embert lehetett megnyerni a számítógépeknek. A geekek és hackerek eszköze mindennapi használati eszköz lett.
Rögtön hozzátenném, nem csak a GUI felhasználóbarátságának növekedtével magyarázható a számítógépek elterjedése. Sőt. Viszont ez az a maximális kitérő, ami még belefér a gondolatmenetembe.
A kiszélesedő felhasználói tábornak pedig már lehetett olyan hackeres meséket gyártani, amelyek mesés törésekről, hihetetlen informatikai csibészségekről és technomágus geek srácokról szólnak. És elkészült a Hackers, a Swordfish vagy épp a Matrix. Ezeknek a felhasználóknak a parancssor már nem természetes velejárója a “számítógépnek” - pontosabban persze az OS-nek.
A korábbi IT témájú science fiction művek vagy a végletekig valószínűtlen, de valahol mélyen mégis elképzelhető kunsztok
Á WarGames, igaz ott némi Frankenstein komplexus is megfigyelhető, ami általában a klasszikus SF sajátja. Hasonló a Sneakers is.
vagy a jövő technicizált és elembertelendett társadalmában játszódó cyberpunk történetek. Esetleg olyan egészestés szórakoztató tudománytalanságok, mint a Tron, amit egy pillanatig sem lehet komolyan venni.
A mesés, jelenünkben játszódó hekkelős történet szerintem csak a poszt-GUI korban születhetett meg, amikor már elég számítógéppel napi kapcsolatban lévő felhasználó/fogyasztó volt, aki befogadhatta. És amikor a rendszer belseje a többség számára már eltűnt a metaforák mögött.
