Hackermesék

Halasztottam ezt a rivjút, ahogy tudtam, mert ambivalens érzéseim vannak a Stealing the Network sorozattal kapcsolatban. Azt semmiképpen nem mondanám, hogy az STN jó irodalom vagy jó szórakoztató irodalom lenne. Lehúzni sem tudom igazán, ahhoz túl mohón rágtam magam át a történeteken. Jöjjenek a bájos miértek.

A sorozat két kötete járt a kezemben, a független sztorikból álló How to Own the Box és az ördögi gonosz által kitervelt rablást követő Hogyan lopjunk kontinenst. Az előbbi eredeti nyelven, nagy úr az eDonkey, az utóbbi, a Kiskapunak hála, magyar fordításban. A novellákat számítógépes biztonsági szakértők, fehér- és nem annyira fehér kalapos hackerek írták. Olyanok, mint az nmap-ért felelős Fyodor, a Paketto Keiretsut megíró Dan Kaminsky, vagy a csapatot összetrombitáló - meg előtte néhány könyvet megíró - Ryan Russel.

Continue reading “Hackermesék”

A GUI metaforái és a hackermesék

Stephenson Kezdetben vala a parancssor című esszéjének (WS ajánló) 35. oldalán található az alábbi két bekezdés:

So GUIs use metaphors to make computing easier, but they are bad metaphors. Learning to use them is essentially a word game, a process of learning new definitions of words like “window” and “document” and “save” that are different from, and in many cases almost diametrically opposed to, the old. Somewhat improbably, this has worked very well, at least from a commercial standpoint, which is to say that Apple/Microsoft have made a lot of money off of it. All of the other modern operating systems have learned that in order to be accepted by users they must conceal their underlying gutwork beneath the same sort of spackle. This has some advantages: if you know how to use one GUI operating system, you can probably work out how to use any other in a few minutes. Everything works a little differently, like European plumbing—but with some fiddling around, you can type a memo or surf the web.

Most people who shop for OSes (if they bother to shop at all) are comparing not the underlying functions but the superficial look and feel. The average buyer of an OS is not really paying for, and is not especially interested in, the low-level code that allocates memory or writes bytes onto the disk. What we’re really buying is a system of metaphors. And—much more important—what we’re buying into is the underlying assumption that metaphors are a good way to deal with the world.

ez, illetve a tény, hogy a parancssoros módtól távolodva, a szép és felhasználóbarát - már ha ez létező fogalom - grafikus felületek megalkotásával egyre több embert lehetett megnyerni a számítógépeknek. A geekek és hackerek eszköze mindennapi használati eszköz lett.

Rögtön hozzátenném, nem csak a GUI felhasználóbarátságának növekedtével magyarázható a számítógépek elterjedése. Sőt. Viszont ez az a maximális kitérő, ami még belefér a gondolatmenetembe.

A kiszélesedő felhasználói tábornak pedig már lehetett olyan hackeres meséket gyártani, amelyek mesés törésekről, hihetetlen informatikai csibészségekről és technomágus geek srácokról szólnak. És elkészült a Hackers, a Swordfish vagy épp a Matrix. Ezeknek a felhasználóknak a parancssor már nem természetes velejárója a “számítógépnek” - pontosabban persze az OS-nek.

A korábbi IT témájú science fiction művek vagy a végletekig valószínűtlen, de valahol mélyen mégis elképzelhető kunsztok

Á WarGames, igaz ott némi Frankenstein komplexus is megfigyelhető, ami általában a klasszikus SF sajátja. Hasonló a Sneakers is.

vagy a jövő technicizált és elembertelendett társadalmában játszódó cyberpunk történetek. Esetleg olyan egészestés szórakoztató tudománytalanságok, mint a Tron, amit egy pillanatig sem lehet komolyan venni.

A mesés, jelenünkben játszódó hekkelős történet szerintem csak a poszt-GUI korban születhetett meg, amikor már elég számítógéppel napi kapcsolatban lévő felhasználó/fogyasztó volt, aki befogadhatta. És amikor a rendszer belseje a többség számára már eltűnt a metaforák mögött.

Egyenes vonallal…

…a következőket kellene összekötni.

The correct path had the aspect of a narrow row of stones cutting through a gray-greenish swamp. The air was cold but very moist. Weird, towering plants dripped audibly onto the faintly iridescent water and the broad lilies. The subconscious knew what the stones represented, handled the chaining of routines from one information net to another, but it was the conscious mind of the skilled traveler that must make the decisions that could lead to the gates of the Coven, or to the symbolic “death” of a dump back to the real world. (Vernor Vinge: True Names - erősen pirát ebook erre)
A mátrix eredendően anarchista tulajdonságait kedvelő komputer-underground körökben pedig napról-napra terebélyesedik a Condor fedőnevű cyberpunk mítosza. (Bodoky Tamás: New Age az Interneten)
Ne hívd magad `cyberpunk’-nak és vesztegesd az idődet olyanra, aki annak titulálja magát. (ESR: Hogyan lesz az emberből Hacker)

Meg persze idézni kötelező jelleggel a Neurománcot - televízió képernyője műsorszünet idején, ugye - és ugyanezt a passzust az 1 Linkből is. Aztán ráaggatni kis elágazásokat mondjuk a Shockwave riderből, hivatkozni a Storming the reality studio-t, elemezni a fontosabb hackeres filmekből párat és idézni néhány it történet light videót is. És végül az egészet az IT-n kezdve, a popkultúrán keresztül kifuttatni a cyberspace végéig.

Nagyjából ezzel kellene foglalkoznom.

Az gonosz hekkerekrül

A számítógépes hálózatok biztonsági rendszereit kijátszó hackereket a lakosság több mint kétharmada tudatosan kárt okozó bűnözőnek tartja, ugyanakkor a válaszadók közel harminc százaléka szerint a kódfeltörőket és a számítógépes adattolvajokat nem a rossz szándék vezérli. A hackerek tevékenységét a magyarok elenyésző kisebbsége, alig négy százaléka ítéli meg pozitívan, egyfajta rendszer elleni igazságos lázadásként.

(index a Szonda Ipsos felméréséről)

Ugyanez máshogy: a Szonda Ipsosnak sincs sok sejtése arról, mit jelent a hacker szó, de ebben legalább hasonlítanak az istenadta népre.

(via lipilee, yves)

Gyűjtőmunka: hacker filmek

A cyberpunkkal kapcsolatban múltkor már megemlítettem - megint gülüszemű szörnyek rovat van - hogy a kiberpunk és a kiberkultúra közt érdemes lenne kapcsolódási pontokat keresni. A kutakodás során biztosan belebotlunk például a morális magaslaton helyet foglaló, mégis a társadalom perifériáján lévő Hacker figurájára.

Azt most hagyjuk, hogy ez a figura például teljesen szembe megy a gibsoni hősietlen hősökkel.

Gyanúim szerint azonban több ilyen jellemzőt is találhatunk. Ennek bizonyítására futtattam pár keresést - később találtam egy fórumtopikot és egy cikket is a témának szentelve - hogy legyen pár filmem, amivel el lehet kezdeni a szórakozást. Ímé a lista:

Egyelőre a nyilvánvalóan inkább sf/cp műveket, így a Mátrixot és a Szárnyas fejvadászt, lehagytam róla. Egyéb javaslatok?

Trust is a weakness

Az egész mese úgy kezdődött, hogy az unokatestvérem belépett a 14 éves vén farkak világába -családi parti, összezördülés, menetrend szerinti eső - és illett vinni neki valami ajándék félét. Lévén lusta disznó, aki ráadásul egy estével hamarabb tudta meg a parti létét, elkezdtem leszedni neki valami játékot

Fentebb egy költői túlzás látható. A Darwiniát hónapok óta nézem, csak eddig lusta voltam letölteni. Pedig…

És leszedtem a Darwiniát neki. De az istennek nem akart jönni, ezért a partira elmentem üres kézzel, ittam a srácokkal, főztem(tünk) egy remek gulyást és szerveztem egy partit itthonra. Így most a két nagyobb unokatestvérem a szobámban horkol, messze az óvó és védő anyai kéztől. A játékra persze én kattantam rá, nekik nagyon pixeles, nagyon nyolcvanasévek volt. Nekem viszont hihetetlenül tetszett, ahogy kis pixelhuszárokkal kell büntetni a gonosz vírusokat a fekete ég alatt, poligonföldön járva.

Az igazi rákattanás - Teve kedvéért: squee ;) - viszont nem a Darwinia volt, hanem a kistestvére, az eléggé nem dicsérhető Ambrosia Software előző dobása, az Uplink lett. A játék lényege nagyon egyszerű: van egy tré géped, tré netkapcsolatod, tré programjaid és hackerként működsz a rejtélyes Uplink társaságnál. Hekkelgetsz, kapsz pénzt, hogy jobb felszerelést, több memóriát, stb vegyél. Aztán fél nap játék után - ennyit öltem eddig bele - amikor már kezded jónak érezni magad, megjelenik az első mellékszál, eltűnnek a cég hekkerei, olyan adatok vándorolnak, amiknek nem kéne megmozdulnia, szövődik az összeesküvés. Ezt az összeesküvést egyelőre a tárcám ellen érzem, motoszkál bennem, hogy illene megvenni a játékot, ha egyszer tényleg instant klasszikus, és ráadásul nem kerül többe két könyv áránál (5,1K). Érlelem még az elhatározást, de “rossz” vége lesz, úgy érzem.