Turistának lenni arról szól - jutottak eszembe Hhanumános gondolatok a piros műbőrüléses hamburgerezdében - hogy átverem magam, hogy belemegyek a játékba. Az egész ott kezdődik, hogy ilyen hely nincs: ötvenes évek dizájn, rock a rádióból, műbőr, alumínium, táblák a falon, ezer éve megszűnt üdítőgyár órája, és mindez a Masonön.
Másrészt meg van: a pincér és a szakács srác spanyolul csevegnek, miközben mennek ki a rendelések, ha elkapják a tekinteted mosolyognak. A huszonkettő és harmincöt közötti - ha megölnek se tippelek pontosabbat - pincérlány mindenképp megpróbál velem valamit megitatni, mert az úgy sós lesz. Szóval az emberek emberek benne, csak a hely művi.
Sebaj, megtanultam, hogy a kék sajt és a hamburger egészen remekül passzol egymáshoz. És azt is, hogy a sajtot úgy lehet ráolvasztani a húsra, hogy:
- a húsra ráraksz egy szelet sajtot
- lefeded egy jó öblös fedővel
- a fedő alá némi vizet spriccolsz, és visszarakod.
Nem kell egy perc se, a gőz remekül ráolvasztotta a sajtot a húsra, oda lehet pakolni a vendég elé, hogy ízesítse kecsappal, és a mindent összefogó, valószínűtlenül sárga mustárral.
Apropó fotó: tetszik ez a grain csúszka, úgy ad filmszerű szemcsézettséget a képhez, hogy az épp csak kicsit emlékeztet az analóg technológiára. Elávolítani eltávolít, az a lényeg.
