Tájmtuszéjgudbáj (meetup hangfelvétel)

Posztapokaliptikusra sikerült az áprilisi születésnapi meetup. Kivételesen én is beszéltem, mert egy betegszabadság alatt végignéztem a The Colony című discoverys reality első évadát, amiben a világ vége utáni építkezést próbálták szimulálni. A sorozat közel sem tökéletes, de hihetetlen tanulságokkal szolgál, pédául azzal, hogy ha nincs közvetlen életveszély, akkor az emberek hajlamosak belefeledkezni a hobbijaikba. Illetve, hogy nehéz a veszélyeket felbecsülni.

Andi az Éhezők viadala könyvről és filmről adott elő, nem kímélve egyiket sem. A hájpot nem fogja megállítani, de adott érdekes szempontokat. Lassan illene elolvasnom. Takashi pedig végigvette, hogy az olaj utáni világban a viszonylag környezetbarát módon előállítható papírnak milyen szerepe lehet. Még bútor is készül belőle. Az előadáshoz demó is járt, gyártott merített papírt. (Ez a felvétel a legrosszabb a zajok miatt. Szori.)

Végül pedig megköszöntem az elmúlt három évet a közönségnek, és letettem a lantot. Energia meg lendület híján nem éreztem azt, hogy van értelme folytatni a meetup szervezést. Akit érdekel, szabad a pozícióm, minden e-mail írására képes embernek örülnek.

2012-es hangfelvételek

Egy raklap régi adósságommal leszámolok ma. Felszeleteltem a feburári és a márciusi meetup hangjait is. Illetve lehet, hogy a február megvolt korábban is, de ide mintha nem linkeltem volna be. Szóval:

Extraként pedig a 2012-es Barcamp konferenciáról Nemes Cyd Dániel, Barczi Imre, Gerényi Gábor és Uj Péter kerekasztala, amit Hírbehozó moderált. Régi magyar internetes nosztalgia, a legjobb.

[audio:http://archive.org/download/QuoVadisAzIrc-tlALajkolasig/hh_irc_nosztalgia_kerekasztal_barcamp.mp3]

Szeptemberi meetup (hangfelvételek)

Késve szólok, de felkerültek a szeptemberi SFMeetup felvételei. A négy előadóból csak hármat töltöttem fel, mert egy megkért, hogy ne tegyük elérhetővé a felvételt. Nem ússzátok meg, hogy el ne olvassátok Jane McGonigal Reality is Broken című könyvét, és meg ne hallgassátok Zsombor előadását a tavaszi Űrhódító konferenciáról.

Juhász Viktor játékírásos, sztorivezérelt játékos előadása, Habencius István a web jövőjét feszegető előadása, és Jun Valóraváltó-pályázatos bejelentése azonban elérhető. Ímé a link hozzá:

Hármas könyvelés: TJ Hooker és a zombik

Második adásával jelentkezik a Hármas könyvelés, és az elsővel, aminek a felvétele közben egyáltalán nem voltak technológiai problémák.

Gabi Wolf Haas osztrák író krimijeit ajánlja, és beszámol arról, hogy sikerült megbarátkoznia John Scalzival. Balázs tűnt csillagok - az isteni William Shatner és Rob Lowe - életrajzait hallgatta hangoskönyvben, és megpróbál minket megyőzni arról, hogy a James Tiberius Kirket és a pocakos TJ Hookert megformáló színész valójában marhára érdekes ember. Én pedig két “na de mi lesz utána” könyvvel készültem, az egyik a Skynet öntudatra ébredése, a másik pedig a zombi apokalipszis után játszódik pár évtizeddel.

Emellett szóba kerül a Magyar Elektronikus Könyvtárat meghódító Lőrincz L. László, a kis virágáruslányként Galaktika scifiket kínáló árusok a Szatyor bárból, valamint a gyerekek elaltatásának nehézségeit megéneklő Go the fuck to sleep című vers is.

És a végül a kötelező namecheckek: válaszoltunk Greg kérdésére, aki azt firtatta, hogy min olvasunk, és azon is trükközni kell, mint a PSN-en. Gaba az előző bejegyzés alatt kérdezte, hogy merre van az iTunes feedünk, amit akkor megígértem. Ránkbólintott Steve, itt a link: http://itunes.apple.com/hu/podcast/harmas-konyveles/id453714479

Bájos linkek:

Hármas könyvelés: ezt olvastam múlt héten

A hét elején keresett meg Fejes Balázs azzal az ötlettel, hogy miért nem csinálunk egy podcastot a könyvekről, amiket éppen olvasunk. Rádiózni ezer éve szeretnék, ellenérvem nem volt, úgyhogy fel is vettük az első adást tegnap.

A műsor hírekkel - bezárt a Borders, emlékeztünk is rá szépen - kezdődött, és kitaláluk az adás nevét is: Hármas könyvelés.

Kiss Gabi az Old Man’s War második folytatásáról, a The Last Colony-ról mesélt. Balázs bevallotta, hogy lányregényt olvasott, a The Hunger Games-t. Majd utána, hogy helyrebillenjen a világ, szóba hozta a Robocalypse-t is. Én pedig Jim Butcher Dresden-regényeit és Larry Correia rendkívül ponyva, mégis szórakoztató Monster Hunter regényeiről számoltam be.

Jelentkezni hetente fogunk, az adás megtalálható az iTunes-ban, de az alábbi RSS is szállítani fogja a legújabb részeket: http://feeds.feedburner.com/harmaskonyveles

Hozsánna néked, Archive.org!

Furcsa regény a Walter M. Miller Hozsánna néked, Leibowitz! című műve. Minden antikváriumban megtalálható két-három példányban, elképzelni nem tudom, milyen példányszámban jelent meg annak idején. A megvehető példányok feltűnő bősége ellenére a könyv remek. Az atomháború utáni lepusztult, technológia és tudás nélküli Földön játszódik, és az emberiség lassú építkezését kíséri végig az elkerülhetetlen következő hibáig. Kicsit irányított, eléggé tudni mi lesz a vége, nagyon benne van a - vigyázat, kötelező pszichologizálás - világháborús bombázásokat soha fel nem dolgozó szerző bűntudata, ennek ellenére remekmű.

Ami előhozta ezt az egészet, hogy a Free SF blog megtalálta a regényből készült rádiójátékot az Archive.org-on. Szép kézműves munkának tűnik, érdemes belehallgatni.

Májusi SF meetup (hang és kép)

Több mint egy hónap telt el a legutolsó SF meetup óta - meg egy el is maradt közben - úgyhogy a videó és hang publikálásával minden eddigi késési rekordot megdöntöttem. Az önéletrajzomnak az lesz a címe: ipari késéssel.

Előadóink voltak:

A meetup hanganyaga letölthető egy jópofa zipben is, úgy kevesebbet kell kattintgatni.