GCALDaemon: minden a helyén

A naptárak szinkronizálása témát lezárva büszkén jelentem, minden működik.

  1. A daemon nem fut folyamatosan a háttérben, helyette a szkript menüben ül egy applescript, amivel el lehet indítani.
  2. Nem kötöttem időhöz az offline bejegyzésekre fenntartott naptár átmozgatását sem. Mivel Automatorban raktam össze, hagyta, hogy rögtön a szkript menübe mentsem el. Futáskor az Offline naptárból átmozgatja a daemon által figyelt fő naptárba.
  3. Ha már a két naptár szinkronban van, egy szkripttel fel lehet küldeni ugyanezt a telefonra is. (Már ha támogatja az iSync a telefont, láttunk már karón varjút, ugye.)

Úgy, hogy a darabok megvoltak korábbról, laza egy-másfél óra alatt össze lehetett legózni az egészet. A következőt, aki kijelenti, hogy a Spanning Sync nem éri meg a pénzét, kegyetlenül körbe fogom röhögni.

(Amúgy jól szórakoztam. Az ugye ér?)

Naptárak mozgatása

Csak röviden, mert holnap zárótanítok jeligére.

Életemben először sikerült használni az Automatort. Az előző GCALDaemonos írásban kifejtett offline naptár problémára kínált igen gyors megoldást. Tegyük hozzá, ez se ment az alap automator akciókkal, kellett hozzá a Yellow Camp ingyenes iCal csomagja.

Innentől meg egyszerű: Get Specified iCal Events (offline naptár) és Move iCal Events (szinkronizált naptár). Lehet csinosítani, hogy csak akkor futtassa le a gép, ha fut a daemon és van kapcsolat, de a lényeg ennyi marad.

Vicces lenne kiszámolni, mennyi időt töltöttem a GCALDaemonnal. Az időm se drága, legózni is szeretek… a többieknek meg van kereskedelmi megoldás a problémára.

GCALDaemon, az első probléma

A Spanning Sync árán még mindig megy a flame, megjelent az első trónkövetelő, a GCALDaemonban pedig sikerült megtalálni az első igazán kényelmetlen megoldást. Nagy munkát vállal az magára, aki naptárakat akar szinkronban tartani.

Röviden annyi a baj, hogy a daemon nem működik rendesn offline módban. Ha nem elérhető a net, akkor létrehoz egy figyelmeztető eventet a következő szöveggel:

Service stopped! Please do not modify this calendar!

A naptárat ettől még módosíthatjuk, de az ilyenkor létrehozott bejegyzéseket úgy fogja elfelejteni az iCal a következő szinkronizációkor, hogy öröm nézni.

A hiányossággal tisztában vannak a fejlesztők - na annyira azért nem, hogy ez szerepeljen a dokumentációban is -, és workaroundot is kínálnak a problémára a fórumukon. Azt javasolják, hogy offline munkához hozzunk létre egy másik naptárat, aminek a bejegyzéseit átmozgatjuk a szinkronizált naptárunkba miután csatlakoztunk a netre. Szóval két lokális naptárat tartsunk kézzel szinkronban.

Ez a hiányosság a GCALDaemon laptopos használatát egészen kényelmetlenné tudja tenni, ráadásul a nem kell ez a daemon állandóan, szinkronizálok esténként tervemet is romba döntötte. Meg kéne írni a workaround workaroundját applescriptben…

GCALDaemon install öt egyszerű lépésben

Júzer már januárban felhívta a figyelmemet, hogy a Spanning Syncet ki lehet váltani egy bütykölésigényesebb, de garantáltan ingyenes alternatívával, a GCALDaemonnal. Akkor az istennek sem sikerült a második bétát működésre bírnom, most viszont a hatos bétát viszonylag kevés szívással sikerült életre kelteni. A lépések a következőek:

  1. A legfrissebb linuxos bináris bytecode beszerzése a szószfordzsról.
  2. Telepítés egy általunk kiválasztott könyvtárba a manuál alapján
  3. Hibaüzenet, sűrű káromkodások, az Úr haragjának kérése a fejlesztőkre.
  4. Telepítés az /usr/local/sbin könyvtárba (az sbint létre kell hozni!) a másik manuál alapján
  5. Konfigolás, elindítás, örömködés.

A daemon 16 és 23 mega memória között eszik nálam úgy, hogy csak egy naptár szinkronizálása van beállítva. A program tud több naptárat is kezelni, ezt cselesen csak a Rainlendaros részben fejtik ki, biztos nem szeretik a redundanciát.

A Spanning Sync-hez képest - amiből pont ma jött ki az 1.0-s verzió - a GCALDaemon maga a bonyodalom. Terminálban kell kattogni az installáláshoz, nem épül be a System Preferences alá, konfig fájlokat kell átírni a beállításához, viszont tökéletes alternatíva lehet azoknak, akik nem akarják kifizetni a Spanning Sync 25 dolláros éves- vagy 65 dolláros örökbérletét.

Pontos dátum

iCal datum Tegnap este ismét sikerült bebizonyítani, hogy az Apple egészen egyedi módon tud nem gondolni az Amerikán/angol nyelvterületen kívüli vásárlókra. Az iCalben ügyködtem - Serif szerint érdemes, úgyhogy próbálom megszokni -, és feltűnt milyen csinos a napok jelölése a naptárban: . április 23. Rövid kísérletezés után jöttem rá, hogy az iCal a rendszer beépített dátumformátumait használja, azokból is a hosszút, de évszám nélkül. A gond csupán annyi, hogy átállítottam magyar formátumra: évszám. hónap nap., és ebből ő automatikusan csak az évszámot tünteti el, a pont marad.

A probléma megkerülése látható a képen, visszaálltam UK English dátumra. És várom, hogy a Leopárdban majd egyszer kijavítják.

A témának volt topikja is a beszéljükMac-en (cached, az eredeti eltűnt a fórummotor cseréjével, de legalábbis nem találni), amiből kiderül, hogy a bugot 4077222-es számmal felvette az Apple a bevásárlólistájába. Illetve szó van a legviccesebb dátum bugról:

4127048 - System Preferences > Date & Time panelről magyar dátum formátum esetén hiányzik május 1. a 2005-ös naptárból.