És ezt úgy mondjuk xhtml-ül..

UnicodeChecker.app

Nincs mit hozzáfűzni, a magamfajta mazsoláknak, akik nem tudják fejből az entityket, jó segítő program. Ellát minden infóval, le lehet tölteni hozzá 27 megányi unihan adatot, amivel lehet később menőzni. És persze ingyenes donationware. UnicodeCheckernek hívják.

Progpaganda SF

Doctorowval mindig az a legnagyobb bajom, hogy nem tudja megállni, hogy ne beszéljen ki a műveiből. Nem mindenhol zavaró, a Someome Comes to Town, Someone Leaves Town kukázott alkatrészekből mesh wifi hálót építő hősének rögtönzött wirelesológiai előadása például kellemes. Használom is “oktatóanyagnak”. Máshol viszont idegesítő, hogy megállnak a golyók a levegőben, megdermed a lebombázott házakból gomolygó füst a levegőben, felgyullad a rivaldafény, és meghallgatjuk, miért lesz szebb egy CC-s társadalom.

Erre az utóbbira példa az After the Siege című novella. Jól, hitelesen ábrázolja az ostromlottság miatt egyre nagyobb szegénységbe és anarchiába süllyedő várost. A vonatkozó RU Sirius podcastból (#93) azt is megtudhatjuk, hogy ez a rész sokban épít a nagyanyja történeteire Leningrád ostromáról, illetve arról, milyen volt azt gyerekként megélni. (Gyors és távoli párhuzam: Sorstalanság.) A történet is jó, az infowar koncepció - megfosztjuk ellenségeinket a technika áldásaitól - Asimov felé való biccentésnek is olvasható. A kalóz állam megbüntetése és a háttérben finoman megbúvó forradalmi hackeretika viszont sokat ront a novella élvezhetőségén. Propagandairodalmat csinál, az saját jogán is érdekes írásból. Érdekes lesz tizenpár év múlva újraolvasni.

Ha viszont már propagandát ajánlok - mert ajánlom, Doctorowot akkor is jó olvasni, ha agitál - akkor már hozzácsapok egy Stallman írást is. Nem is rejti véka alá, miről szól a példabeszéde, nem is science fiction-t ír, hanem pár SF klisét használ fel saját céljaira. Magam sem tudom, mi teszi mégis érdekes - nem jó, ahhoz összecsapott - olvasmánnyá a Right to Read-et. Talán a kordokumentum jellege. Nézzetek bele.

Amikor rendszergazdák uralták a Földet

Hajlamos voltam azt hinni, hogy a posztapokaliptikus science fictionből már mindent kihoztak, amit ki lehetett. Láttunk a sivatag szélén tengő lengő, benzinért harcoló figurákat a Mad Max filmekben, kiszáradt tengerek medrében, hajócsontvázak árnyékában kardozó neonomádokat a Puszta acélban, vagy éppen olvastunk kolostorokban kézzel másolt, háborúkon túl megőrzött tervrajzokról a Hozsánna néked, Leibowitz!-ban. És van még számtalan irodalmi mű, számos film - mert a pusztulás igen jól néz ki szélesvásznon - azért ezeket emeltem ki, mert az utóbbi alapélmény volt, a másik kettőt pedig szokás ismerni.

Ilyen előítéletekkel rendesen meg is lepett Cory Doctorow When Sysadmins Ruled the Earth, amúgy Locust díj nyertes, novellája. Egyrészt, mert oldszkúl témát vesz elő, az ötvenes-hatvanas évekhez nyúl vissza. Csak mivel küszöbön álló totális atomháborúra nincs kilátás, megteszi valami rejtélyes terrortámadás is. Ujjal mutogatás nincsen, nem tudjuk meg ki indította a csapásokat, csak abban lehetünk biztosak, hogy nem az arabok, mert kráter füstöl a nagyobb városaik helyén. Illetve az örökké online maradó Google szerint a kínai netforgalom esik a legkisebbet.

Másrészt azért meglepő a novella, mert nem a szokványos szereplőgárda éli túl a támadásokat. Nincsen fehér köpenyes tudósokkal, négycsillagos tábornokokkal és rettegő politikusokkal tömött atombunker, nem szerzetesek, nem vadak alkotják az új világ alapját, hanem UPS-ek és generátorok között éjszakázó rendszergazdák. Az események egy sima rendszerhibával indulnak, így az első pár oldal atmoszféráját az ismert nerd pólók és linuxos viccek határozzák meg. Ahogy a rendszergazdákban, sokszor közvetett úton (pl. Washingtonban a sugárzás zavarja a wifis webkamerákat), tudatosulnak a világban történtek, úgy csempészi be Doctorow a korábbi művekből, előképekből már ismert posztapokaliptikus hangulatot. Teszi mindezt néha kikacsintva az olvasóra, tudatosítva, hogy teljesen otthon van a geek életmódban, de fenntartva a feszültséget. A legjobb talán az a félmondat, amiben a narrátor megjegyzi, hogy a katasztrófát követő első tanácskozás után perceken belül öt levelezőlistája és három wikije volt a túlélőknek, és ezt csak egy megmaradt datacenter dolgozói hozták létre.

Ennyit a dicséretről. A novella a datacenter elhagyása után egy kevéssel bocsátja szabadjára a hőseit úgy, hogy az utolsó tíz mondatban még megtudjuk a következő tíz év rövid krónikáját. Jelzi ugyan, hogy több van a történetben, mint amit megírt, de elsietetté, elkapkodottá is teszi a lezárást. Nagy piros odahazudott folytatása következik felirat a Creative Commons licenc gépeknek szánt mondanivalója előtt. Ettől a hiányosságtól - hogy az-e, majd eldöntitek magatok - eltekintve a novella olvasható, sőt olvasandó a posztapokaliptikus regények, a nyolcvanas évek klasszikus elpusztuló világos SF filmjei, vagy éppen a hackermesék felől.

Obligát linkek:

#1442

Hogy adományoz az ember annak a donationware fejlesztőnek, aki elfelejtette feltüntetni a paypal azonosítóját, nem rakott ki buttont és nem válaszol levelekre?

Bean: TextEdit kicsit igényesebbeknek

Teljesen elégedett vagyok a mostani szövegszerkesztő gyűjteményemmel - Mellel, ha nyomtatni kell, Szubéta minden másra - de nem tudtam megállni, hogy ne próbáljam ki a Beant. A program pont passzol abba a résbe, ami a Windows remek beépített WordPadje és az OS X TextEditje között húzódik. Támogat rtf-et, rtfd-t (+ .bean-t, ami totál ugyanaz, mint az rtfd, ugyanazok a gondok vele multiplatform környezetben), txt-t, word 2003 xml-t és egy régebbi word doc formátumot. Az UI tulajdonképpen szép, bár a méret csúszka és az inspector láttán beugrik, hogy minden felesleges, de egyszerűen implementálható Cocoa vackot belepakolt a fejlesztő.

Persze feketelveves van. A Bean vagy az OS X alap rtf megjelenítőjét használja, vagy egy ahhoz hasonlóan butát írtak hozzá, mindenesetre a TextEdithez hasonlóan nem tud mit kezdeni a lábjegyzetelt dokumentumokkal. Az inspectorban lehet változtatnia font stílusok között - igaz erre van billentyű kombináció is - viszont nem lehet betűtípust váltani. Listát csak menüből hozhatunk létre, se billentyűkombináció, se ikon, se semmi. Az egész UI-ra ráfér még némi csiszolás. Mire eléri az 1.0-t talán tényleg jópofa szövegszerkesztő lesz. A TextEditnél meg már így is okosabb.

Mit is kap a fonero?

A FON változtatott a minden fonero elajándékozhat ingyért három routert programján. Az új verzió szerint minden fonero meghívhat három ismerőst, akik féláron (20 euró) vehetnek maguknak routert. Az ingyenes akcióban kiküldött első meghívóm úgy akadt el a rendszerben, hogy azóta se manifesztálódott a router.

Akinek megér húsz eurót a közösségi wifi forradalomban való részvétel, az keressen egy fonos ismerőst. Ugyanis a masina maga nem rossz, ha egyszer megérkezik.

Kicsi. Magyar. Wifi.

Én a BudapestWirelessen találtam rá a hírre, ő viszont az it.news-t linkeli - lőttek az alt+blogságnak ;) - hogy mától reklámok nézegetésében ingyen használhatóak a Wiera Basic hotspotjai. Vagyis, hogy jobban hangozzék, van ingyen net a McDonaldsoknál. Eddig a hír.

Arra sajnos egyik tudósító médium se tér ki, hogy a Friera - Friendly Wiera? - igénybevételéhez használatos kliens csak windows verzióban létezik. Kérdésemre, terveznek-e mac/linux/handheld klienst kiadni, azt a választ kaptam: “a rövidtávú tervekben nem szerepel”.

Marad tehát a keresgélés a Hotspotteren - obligát önreklám -, séta a hotspotig, jó levegő, egészség.

Vonatkozó kérdés: ti tudtok-e felmérést az aktív magyar wifi használók számáról, operációs rendszerbeli megoszlásáról? A Wiera nem tudott ilyesmiről, én sem leltem, de hátha.