Pikidáp, pikidáp!

Az egész azzal kezdődött, hogy beszálltam egy telekocsiba, és a sofőrről még a Miskolc vége tábla elhagyása előtt kiderült, hogy trombitás, kicsit később pedig az, hogy a honvédség zenekara mellett egy ska bandában is játszik. Hazaérve guglizásba kezdtem, és végül kilyukadtam a Testi Egyenleg Ska Kollektíva honlapján, ahonnan egy albumot le is lehet tölteni. A csapattól kizárólag borzasztó koncertfelvételek vannak a YouTube-on - úgyhogy videó helyett iderakok egy playert az egyik számukkal.

[audio:http://testiegyenlegskakollektiva.hu/zene/zeneszamok/album/02jaramijar.mp3]

Digitálisan megvehető TESK szám egy létezik, a Dalok.hu beszerezhető a Skaland 2005 válogatásalbum, amin szerepel a Lárvadal is.

A következő ajánlat a százhalombattai Honeyball, akiknek egy 2000-es demójuk és a 2008-as szerzői kiadásban megjelent Lassulunk a korral című lemezük tölthető le. A kettő közé eső albumokról csak pár számot lehet ingyen beszerezni, cserébe ezek fent vannak a dalok.hu-n egy zacskó mogyoró meg három sör áráért. Az anyag kellemes bólogatós, tornacipővel topogós ska punk beütésekkel, szóval - ha nagyon hasonlítgatni kell - olyasmi mint a Macskanadrág volt a Modern szerenád albumon. (Azóta szégyenszemre nem tudom mi van velük.)

[audio:http://www.honeyball.hu/letoltesek/lassulunk_a_korral/03_honeyball_-_van_egy_hely.mp3]

Jellemző, hogy mire felfedeztem a Honeyballt, már fel is oszlottak, de szerencsére van nagyon ígéretesnek tűnő utódzenekar, a The Bunny Hall Swinger Club. Az új zenekar már nem skát, hanem nagybőgővel és fúvósokkal durván megtámogatott swinget játszik, nem mintha ez baj lenne. Egyelőre négy számukat lehet letölteni a honlapról, albumuk még nincsen, cserébe holnap (nov. 3.) fellépnek a Morrisons 2-ben.

[audio:http://www.bunnyhall.hu/downloads/mp3/the_big_bunny_hall_swinger_club_-_maffia.mp3]

Barátotok a wget vagy a Downthemall. Hajrá!

Jescso ráz az oroszok

karp-2x1.jpgOroszok a spájzban, oroszok az interneten és oroszok a mozivásznon. Nagyjából egy éve mindenhol beléjük ütközöm. Hol dark/urban fantasy filmet forgatnak, hol Holmest megszégyenítő úriember detektíveket énekelnek (és filmesítenek) meg. Olyan is előfordult, hogy fantasztikus vaporware jellegű fejlesztések hírét lehetett hallani felőlük. Most ír/orosz zene jött szembe.

Aleksandr Karpov - vagy ahogy a lemezen feltüntette O’Karpov - 2002-ben vette fel a ДОРОГА В ДУБЛИН (Road to Dublin) című lemezt. A dalok közt szerepel a hamisítatlan klasszikus Carrickfergus (КАРРИКФЕРГУС), van nóta az ír sörről is és a Rocky Road to Dublin-ra kikacsintó The Long Road to Dublin (ДОЛГАЯ ДОРОГА В ДУБЛИН) Karpov szerzeményből még azt is megtudjuk, milyen oroszként ír honvágyat érezni. Nem igazán ír, de nem is igazán orosz az album. Sokat megőriz az eredetiből, de a lelki szemek előtt megjelenő kocsmában cirill betűk vannak a sörösüvegek címkéin. Kicsit mintha egy nemzetek és nyelvek feletti, kulturális univerzálé jellegű kocsmazene volna. (A frissen megkreált kategóriába vegyük fel Hobo magyarul angol Tobacco road fordítását is gyorsan.)

Karpov a lemez felvétele után nem sokkal belehalt abba, ahogy a kommandósok “megoldották” a Dubrovka színházban kialakult túszdrámát. Több ilyen tehát nem lesz. Nem életbiztosítás orosz bárdnak lenni.

Banyek úr feedjei

A VBR “netaudióügyi rádió mixműsor” és a complementary distribution feedjei kerültek ki - jobb nem lévén - a kezeim közül az elmúlt hetekben. Ami egyrészt azért jó, mert most még többen értesülhetnek, amikor teljesen ingyenes zúgást, zörgést és zajokat lehet letölteni. Másrészt pedig megtudtam, milyen php és adatbázis nélkül feedet generálni kézzel. (Van persze tool is a gyáváknak.)

Dragni és dropni szeretőknek: