#2402

Lehet, hogy csak az a gond, hogy most jöttem Stallman előadásról, de hihetlenül gáznak érzem, amikor a lemezt végül kiadó együttesek leveszik a korábban ingyen letölthető számaikat. Ez többnyire csak lebeszél a lemezvásárlásról.

#2366 (sz mint szaklap)

A Soutien Gorge (ez melltartót jelent franciául) című szaklap szerint “hasonló eljárások – mint a mostani razziák – után, cirka 4 éve, a MAHASZ ezen tevékenységének esetében a zsarolás bűncselekményének kimerítését állapította meg a rendőrség”.

A lap azt írja: soha nem látott méretű közfelháborodás tapasztalható a dj-k körében. “A nagy többségnek a napnál is világosabb, hogy a sarc beszedése a maffiakörökben ismert védelmi pénz szedésével egyenértékű”.

(forrás: 168óra)

Ne mást, sünt!

Recovery lemez készítésnél két út van. Vagy lemezt ír az ember, vagy isókat készíttet a szoftverrel, amit aztán az úr nagyobb dicsőségére kiír egyszer vagy többször. Ha lúzer módra a lemezt választja, akkor arra vigyázhat, mint a szeme fényére, mert többször nem írhatja ki. Az érvelést lásd fent.

Ha az ember ebbe nem nyugszik bele, akkor kábé két keresés után megtudhatja, hogy a Recovery partícióról (és esetleb a c:\Windows\SMINST könyvtárból) kell törölni a HPcd.sys fájlt, és írhat új helyreállító lemezeket.

Igen, balfasz vagyok, nem hordom állandóan magammal a haváriakészletet, mert minek.

Cafe Latte támadás

Ezt tényleg csak a neve miatt írom meg.

Aki 2007-ben még saját jószántából WEP-et - ‘olyan biztonságos, mintha drótos lenne’ - használ az megérdemli, aki meg erre “kényszeríti” a vendégeit/vásárlóit, az simán köztörvényes eset. Pont.

A mostani támadás a WEP már ismert hibáit hozza össze a Windows wireless stackjének ööö ismert hiányosságaival. A mostani támadásban annyi az újdonság, hogy a WEP kulcsot ki lehet nyerni egy, az AP-hez korábban csatlakozott kliensgépről is, nem kell a hotspot közelében lennünk.

Igazából a név miatt jár a pirospont. A hírért a kredit a DailyWirelesst illeti, akik arra is felhívták a figyelmet, hogy kezdődik a ToorCon, lesz miről beszélni.

Upd.

Olvasom közben Glenn Fleishmannél, hogy a BBC információi szerint BT bizony WEP-et használ a lakossági hotspotjainál. Nincs képem leírni, hogy ezek az emberek most még sebezhetőbbek lettek, mert a korábbi WEP törési eljárásoknál is elhangzott ugyanez. Csendesen hitetlenkedek inkább.