A 2.0-s lendület többnyire arra jó, hogy egy-egy lelkesebb rant elolvasása után kaporszakállú őskonzervatívnak érezhetem magam. Legutoljára ezt Jeff Jarvis “The book is dead. Long live the book.” postja után éreztem, ahová Nick Carr, a nagy lehúzóművész, kritikájától jutottam el.
Jarvis temeti a könyvet fizikai objektumként. Hiányolja a szerző-olvasó kétirányú kapcsolatát, az update és a javítás lehetőségét és persze a linkelhetőséget, megoszthatóságot, a közvetlen elérhető vitákat. Csupa olyasmit, amiről a Lelkesedés 2.0 előtt senki sem álmodott, most viszont jó ötletnek tűnik panaszkodni miatta. Amit nem vesz figyelembe, hogy a szerzőtől teljesen függetlenül a szövegek kapcsolatba kerülnek egymással. Arról sincs szó, hogy updatelés helyett új értelmezések keletkeznek, keletkezhetnek. (Kedvenc példa a Játékmester értelmezési lehetőségeinek kibővülte 9/11 után.) És persze az is kimarad, hogy a linkelés zavarja a befogadást, mert pont olyan figyelemelvonást teremt, ami elől munka közben menekülünk.
A posthoz érkezett kommentek miatt mindenképpen érdemes továbbkattintani. A kedvesolvasó egyrészt elkezdi szétszedni Jarvis érvelését, többnyire a szokott ellenérvekkel (sérüléstűrő ebookreader hiánya, kényelmes képernyő igénye, könyvhöz nem kell spéci reader, stb), másrészt pontosítja is a leírtakat azzal, hogy külön beszélnek a fiction és a non-fiction könyvekről. Nagyon jó vitává válik, érdemes belenézni.
(A szerző még mindig hajlandó lenne ölni egy pdf formátumú helyesírási szótárért, és már nem fér a könyvespolcoktól.)