Él-e az irodalom?

Olyan levelet kaptam Sün barátomtól - végzős/végzett gépész - , amit érdemesnek tűnik megosztani a kedves olvasókkal. Így szól a lényegi rész:

lenne egy egyszerű kérdésem: a “magas” irodalom megragadt a ‘900-as évek elején? vagy van kortárs magas irodalom? (ezt gondolom részben magam is megválaszolom, mert gondolom pl Eszterházy biztos az) (és próbálkoznak adagolni a kortárs élő emberek felé?) (vagy én vagyok teljesen műveletlen és megmaradtam a ponyvánál!)(épp a Stalkert olvasom) csak azért jutott ez az eszembe, mert reggel a TV-ben azon sírtak, hogy a fiatalság:1. nem olvas, 2. ha olvas, nem magas irodalmat. mint ahogy azt a “kesergők” tették ezt gyerekkorukban,3. alig lehet elolvastatni velük a kötelezőket. és nem értik, miért nem érdekli a kicsiket a komoly irodalom? és mért kell kanonizálni az irodalmat? miért nem fejlődhet? betegek ezek? (nem tudom elképzelni, hogy van olyan ifjú aki érdekesnek találná Voltaire-t vagy Stendhalt, vagy Mann-t és saját szórakozása érekében leveszi a polcról!)

Nagyon jó kérdések, túl jók ahhoz, hogy az alig strukturált válaszlevelemmel folytassam. Inkább nézzük pontokra szétkapva, honnan érdemes szerintem megközelíteni őket.

  1. Kortárs irodalom természetesen van, azt viszont itt és most nem lehet megmondani, hogy pár évtized múlva mire fog nagy műként emlékezni az irodalomtörténet. Legjobb példa erre talán a századforduló kismestereinek művészete igazán jó művekkel, amiket nem igazán olvasnak/adnak ki mostanában.
  2. Kánon természetesen van, velejárója a nyomtatott irodalomnak. (Meg ha a szó eredetét nézzük, akkor a nem nyomtatottnak is, de innentől szőrszálhasogatás.) Ami igazán szép, hogy nyugodtan beszélhetünk a magas irodalom, a science fiction, az ifjúsági irodalom, stb kánonjáról külön külön is. (Erről a témáról volt már szó a Szépirodalomság című postom alatti kommentekben is.)
  3. A magas irodalom/szépirodalom kánonja nem a legmozgékonyabbak közül való, nehezebben változik, mint egy nyitottabb, olvasói kánon. Azért lassan szivárognak be például a SF művek, az Európa tavaly már valami klasszikusok sorozatban, vászonkötésben adta ki a Solarist. Ilyen módon megkérdőjelezhető a ponyva és magas irodalom szembeállítása, mert mi van, ha a ponyváról kiderül, hogy értékes mű. (Lásd még Rejtő műveinek fogadtatása a század során, pedig ha valami ponyvaként indult, akkor ezek a regények azok. Most meg már elvétve foglalkoznak is vele, ráadásul töretlenül népszerűek.)
  4. Ráadásul kortárs irodalomból is vannak olyan alkotók, akiket inkább hajlandóak olvasni. Mondjuk ha választást engedünk egy szabadon választott Varró Dani és egy Esterházy közt, lehet hogy többen fogják a Varró Danit szöveget választani. Ez sima elmozdulás a kisebb ellenállás felé, a posztmodern szövegek befogadása munkás tud lenni. (Persze egy Háború és béke befogadása is, de egészen más okból.)
  5. Szeretünk sírni, no. A fiatalok nem olvasnak, a média / számítógép / internet / videójáték / dobozossör elrontja őket, nagyon régi lemez ez. Az irodalomtanításnak kell kezdenie valamit magával, mert a mediatizált, e-mediatizált világban nagyon nem találja a helyét. Ha alapul vesszük az új típusú érettségit, akkor olyasmi lehet a kiút, hogy a diákok szövegértési kompetenciáját fejleszti az iskola. Egyrészt, hogy be tudjanak fogadni “magas irodalmi” szövegeket is, másrészt, hogy ne vezesse meg őket a sajtó, reklám, a nagy tételben kapott információ úgy általában.

Utolsó, zárójeles megjegyzés: egyébként van olyan igazán régi szöveg, amibe öröm belenézni. A legutolsó ilyen találkozásom a Balassira panaszkodó főispán levele volt.

Graphic novel, képregény, manga

A science fiction 2.0 című bejegyzésemben linkeltem már az Új Galaxis sf magazin hangtárát, de akkor nem tűnt fel, hogy van egy képregényes beszélgetés is a linkelt audiofájlok közt.

A Kossuth Rádió 2005. július 14-i Társalgó című műsorát alapból csak streamelni lehet, de a letölthető m3u fájlban ott a hangfile linkje is. Épp csak podcast nincs.

A műsorban szó esik a Füles magazinról, a képregény sorozatművészet jellegéről és arról, hogy a filmhez talán közelebb áll a képregényművészet, mint az irodalomhoz. Ami nagyon tetszik, hogy szóba kerül a comic strip (3-4 képes rövid sztori), a comic ‘füzet’ (ami képregényként él a közgondolkodásban) és a graphic novel (bonyolult sztorijú, nagy terjedelmű, összefüggő, mint az általam hájpolt Transmetro) közti különbség. Ez utóbbi nem is mindig a filmhez áll közelebb - Sin City not included - hanem a történet bonyolultsága miatt nyugodtan vizsgálható az irodalom eszköztárával.

Sírhatnék egy sort, hogy bezzeg angolosoktól hallottam már, hogy a Sandmant így meg úgy ajánlották xy órán, de egyrészt ott sem ez az elsődleges trend, másrészt ma már kellően kipanaszkodtam magam offline. Ettől a képregény (és még sok más) kánonba való beemelése eléggé időszerű, de ismerjük a humán értelmiségi hozzáállást a témához.

A kánonba való beemelés a műsorban is elhangzik, de elég érdekes kontextusban. A beszélő - nem sikerült beazonosítani - a film noir alapjául szolgáló regények “kánonná emelkedéséről” ejt el egy két mondatot. Az ilyen nagy szavakat viszont gyakran nem tudom hová tenni, pláne, hogy az én értelmezésem szerint a kánonná emelkedés a régi kánon lecserélését jelenti, nem a kánonba való beépülést.

Azt pedig biztosan felfedeztük volna, ha a korábbi klasszikus-és-elfogadott (nagyon röviden ennyi az a kánon, amiről itt beszélek) irodalmat leváltotta volna a klasszikus detektívregény. Gondoljunk bele csak egy pillanatra: érettségi tétel lenne Agatha Christie, lehetne szakdogát írni Philip Marlowe nyomozati módszereiből és az up-to-date arcok Donald Jamest elemeznének szemináriumon. ;)

A műsor végén pedig Vágvölgyi B. András osztja ki az észt manga kérdésben. Már csak ezért is megéri meghallgatni a műsort, három-négy nagyságrenddel tájékozottabb mint a riporter.

A post végére persze a kötelező linkeljük a haverokat szekciót ide teszem. Én avmantól hallottam róla, de úgy tűnik a fordításhoz végül nincs köze: Funky Koval, Buck Rogers keleti vetélytársa.