Mint mindeni, akinek volt szerencséje az International magnóhoz, én is úgy voltam vele, hogy a kazetta az nem igazi jelforrás. Olcsó megoldás a lemez és a CD között. (Abba meg most ne menjünk bele, hogy cédéazisten vagy elpéazisten.) Na ezt a véleményt írta felül kábé öt perc alatt a fenti képen látható Nakamichi deck. A Hifi és Házimozi Show csináldmagad szobájában - azt hiszem az épített csöves erősítőt kellett volna nézni - rejtették el, és amíg meg nem néztem közelebbről, nem is gondoltam volna, hogy kazetta a jelforrás. Most szerelmes vagyok.
Megkopott metaforák
Aza Raskinnak volt egy írása, ami igazán megfogott. Arról filozofált az Ubiquity ikonjának újratervezése kapcsány, hogy tíz-húsz év alatt mennyire ki tud ürülni egy ikon jelentése. Példának a mentés jeléül szolgáló floppylemezt hozta, amit természetes közegében vagy nyolc-tíz éve nem lehet látni. Aza megoldásként azt javasolja, hogy megkopó piktogrammok helyett használjunk szavakat.
Az egész egy Robi által megosztott audiokazetta alakú mp3-lejátszóról ugrott be. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy a kazetta használatát nagyon pontosan másoló zenelejátszóval találkozók egyáltalán használtak kazettát. És ha igen, akkor vajon kézzel tekerték vissza? Már az első kétkazettás - talán Intersound - magnóm is tudott tekerni mindkét irányba. Az elsőre jópofának tűnő ötlet második ránézésre inkább csak egy halott metafora. Fél pontért elfogadom magyarázatnak, hogy retró, de ettől nem lesz természetesebb a kütyü.
DC-n és kazettán
Vannak könyvek, amik sosem azon a könyvespolcon vannak, ahol lenniük kéne.
Csoda jött szembe múltkor a Demonoidon, miközben a fenti problémát próbáltam megoldani: tíz és fél órányi Mirrorshades hangoskönyv. Nem is akármilyen, annyira kazettáról ripelt, hogy az elején egy nyugodt férfihang olvassa fel, hogy a novellákat sípszók választják el, amelyek fast forward közben is hallhatóak.