Küzdelem a képkönyvtárral

Kezdetben minden nagyon egyszerűnek látszott. Szerettem volna megszerezni a Királyi Magyar Automobl Club (KMAC) 1922-es Margitsziget körüli motorcsónakversenyének plakátját, mert gyönyörű. Amennyiben pedig jól néz ki a falon, volt még két-három ötletem további plakátokra, Gazzsal egyszer egy estét töltöttünk azzal, hogy Zeppelines, régifilmes, autóversenyes és stéherbringás plakátokat kutattunk fel az Országos Széchenyi Könyvtár által fenntartott Magyar Digitális Képkönyvtárban (MDK).

Az MDK-nak már a felülete sem felhasználóbarát, de azzal még meg lehetett küzdeni valahogy. Ellenben, amikor rendelni akartam, akkor a regisztráció nem működött. Mindegy milyen e-mail címet írtam be, visszadobta azzal, hogy szabálytalan formátumú. A hibát jeleztem az üzemeltetőnek, aki megnyugtatott, hogy kivizsgálják a problémát. Visszajelzést ugyan nem kaptam, véletlenül jöttem rá, de az e-mailes gondot pár hét alatt el is hárították.

A javítás ellenére továbbra sem lehetett bejutni a szolgáltatásba, mert a regisztráció visszaigazolásához szükséges link helyett egy csodálatosan üres levelet küldött az MDK. A tartalom mellett a feladó mező, a tárgymező is üres volt, az is csoda volt, hogy egyáltalán megérkezett. A szokásos eljárással az üzemeltetők kivizsgálták a hibát, nem jeleztek vissza, és egyszer csak megjavult a rendszer.

A rendelésemet szeptember kilencedikén adtam fel. Ezt nem onnan tudom, hogy érekezett volna róla bármiféle visszaigazoló levél - csak a képernyőre írta ki az MDK, hogy nyugi, az ügyem folyamatban van - hanem a regisztrációs levél dátumából. Mert saját emlékekre támaszkodni mégiscsak kényelmes. Elképzelésem nincs, hogy végül lesz-e plakátom, mennyibe fog kerülni, vagy hol lehetne érdeklődni. Lassan már abban sem vagyok biztos, akarom-e.

Turing bombája

bomba

Órák óta küzdök a bulvár énemmel, mert mennyire egyszerű lenne leírni, hogy ez a két nagymama és az ő különös ruhásszekrényük győzte le Hitlert. Pedig nem is lenne annyira nagy csúsztatás, a szekrény a bomba, amit Turing és Welchman dolgozott ki Marian Rejewski hasonló berendezése alapján. A bomba feladata az Enigmával - zárójel: az a hatalmas vicc, hogy mindig a megtöréséről van szó, arról szinte sosem, hogy a harmincas évek végén totál megtörhetetlen polgári eszköz volt - kódolt katonai üzenetek feltörése volt, napi háromezer kódolt szöveggel bántak el a Bletchley Parkba telepített kódfejtők.

A képen látható bomba nem világháborús darab, a háború végével Churchill elrendelte a kódtörő gépek szétszedését, hanem a hetvenes években előkerült tervrajzok alapján újjáépített vas. A két hölgy viszont eredeti, Ruth Bourne-nak Jean Valentine-nak hívják őket, a Női Tengerészeti Szolgálat (Women’s Royal Naval Service, rövidítve WRNS sőt Wrens) tagjaiként a bombák etetésével foglalkoztak. Mellékszál: érdekes lenne tudni mit meséltek az unokáknak kábé a hetvenes évek elejéig.

További nagy képek a Daily Mailnél, sztori magyarul az Origón, megemlegetve a Colossus II-t is. Akit pedig a kriptográfia története érdekel, az még mindig a Kódkönyvet tudja a legegyszerűbben beszerezni.

Fotó: AP, Daily Mail