Tag: könyv

Posted on

Bábeli gyerekkönyvtár

Nézzétek meg a lenti videót. Nem hosszú, pont egy perc, és közben írjátok le, hogy mégis mi lehet az. Megvan? Mehet a papír a billentyűzet alá, ahol az ember csak a jelszavakat és a ropimorzsát tartja. A fáradozásért cserébe meg jár egy sztori, mielőtt visszatérünk a pislogó szemre.

Minden kornak megvannak a maga varázsszavai, néha több is egyszerre. Éter, fiziognómia - és fizimiska! -, delej, villamos, kibernetikus, űr…mindegyiknek volt húzása tíz-húsz éven keresztül. Ilyen az algoritmus és a kód is, bár kezd kikopni a mesterséges intelligencia, a neurális háló és a VR miatt. Most viszont kiderült, hogy az algoritmus tud gyerekkönyvet is csinálni.

Hogy legyen valami relációnk a valósághoz, algoritmusok kapcsán mostanában arról kellene írni, hogy a Google Magenta projektjében fejlesztett mesterséges intelligencia megírta első dalát. Vagy hogy egy másik MI forgatókönyvet írt. Mivel a dal bénácska, beszéljünk inkább a gyerekről, aki elveszítette a nevét.

mese_2

A Lost My Name olyan könyveket gyárt, amelyek testreszabhatók. De nem csak annyira, hogy a név cserélődik benne, a teljes sztori összekutyulható. Két alapsztorijuk van, az egyik a gyerekről szól, aki elveszítette a nevét, a másik pedig egy intergalaktikus hazaútról. Az elején írunk egy nevet, kiválasztjuk, hogy fiú kapja-e a könyvet vagy lány, és a három-három gyerekfigurából választunk egyet hősnek. És a folytatás gomb után lesz egy könyvünk. Mondták már, hogy a technológia modern metaforája a mágia, de ritkán ennyire kézzelfogható.

mese

Az intergalaktikus utas mesekönyv kicsit máshogy működik. Abban a betűk helyett az úticélt kell beállítani, hogy tényleg hazáig tartson az út. Nem is elég neki, hogy bebillentyűzzük az irányítószámot, egy térképes ablakban is rá kell húzni egy keretet a házra. Kínos lenne egy hosszú út után rossz helyen landolni az űrhajóval.

A saját legendájukat is megírták

A startup, mert a Lost My Name céget sok másnak nem lehet nevezni, sztorija is jó. A legendájuk szerint négy barát rakta össze a könyvet munka után, a családtól lopott órákban. Aztán amikor elindították az oldalt, ahol rendelni lehetett a személyre szabott könyvből, az emberek elkezdtek jönni. Köztük startupversenyes megkeresések és befektetők is, az utóbbi kilencmillió dollár értékben.

A cég oldalán levő számláló 1,6 millió eladott könyvet mutat, és azt, hogy eddig 174 országból rendeltek. Könyvenként 20 fonttal számolva az már szép forgalom. Pedig a mesék csak tíz nyelvre vannak eddig lefordítva, a galaktikus utazásos könyvet pedig érthetetlen okból csak négy országból lehet megrendelni a landolós térkép szerint.

Több a mérnök, mint az író

Azon gondolom senki nem lepődik meg, hogy egy ilyen céghez az illusztrátorok és a csilingelős rímek íróin túl egy halom technológus kell. A cég blogján több technológiai jellegű tartalom van, mint amit magyar kiadóktól eddig látni lehetett.

A tech irányultság abból következik, hogy a hagyományos értelemben véve nem egy könyvvel indították az üzletet, hanem több száz potenciális kötettel. Mindnek ugyanaz volt a címe persze, de a nevek, a betűk, a sztorik sorrendje más volt. Ehhez pedig vagy egy gigantikus raktár kell, amiben az összes kötet készen áll, plusz isten hitelkártyája, hogy kifizessék a nyomdaköltséget. Vagy ha ez a kettő nincs meg, akkor könyvgenerátor program és print-on-demand szolgáltatás, amiben egy könyvet is le lehet gyártani megfelelő áron és minőségben.

Legalább ennyire tanulságos a webáruház át- és áttervezéséről szóló írás, ami annak a belátásával kezd, hogy az elsőre kiválasztott webbolt egyedi könyvek eladására nem az igazi. És ami a legjobb, vannak adataik. Gondolták volna, hogy akármit is csinált a Disney a Jégvarázzsal és a névdivattal, több Oliviának vettek egyedi meséskönyvet, mint Emmának?

Most értünk vissza a pislogós szemhez. Vagy a fenti robotgyomorhoz. Ezek a gyerekrajzok kiegészítéséhez, mozgóssá tételére rajzolt animációk. A Lost My Name-n belül készültek, mert valaki jó ötletnek tartotta őket. Arra pedig, hogy nem csak gyerekrajzra alkalmazhatók, példa a lenti videó

Posted on

Ex libris

Azt mondja a zivataros sorsú Book&Walkról letöltött e-könyvem, hogy

Ezt a példányt (ID: 0) kizárólag Ádám Zoltán, SZEDLÁK (ID: 267) használhatja.

és ezzel egy raklap baj van. Szövegnek is csúnya az azonosítók miatt, és megoldásnak sem szép, mert például angol névsorrend szerint van a nevem. A megszövegezése és Dworkyll e-dedikálást beharangoz bejegyzése viszont rávilágít arra, hogy erre a problémára lenne szép megoldás is: az ex libris.

A célja is hasonló volt. Igaz azzal a felhasználó jelezte, hogy egy kötet az ő könyvtárába tartozik, ami egy szép egységes dolog, és megkönnyíti a könyvek visszalopását is. Az egyetlen lényeges különbség, hogy mivel az emberek a saját könyvükbe ragasztották be, ezért szépnek kellett lennie.

Elférne egy mai boltban is a funkció, nem? Még úgy is, ha felvet pár technikai kérdést.

Posted on

Mennyibe kerül egy könyv?

A kedvenc - és ebben most egy szem irónia nincs - könyves vitám a könyvek árazásával kapcsolatos. Az Ekönyvolvasón felmérés és vita volt arról, hogy ezer forintba vagy ezerötszáz forintba kellene-e kerülnie az e-könyveknek. Esetleg még kevesebbe vagy többe. A HVG-n Walitschek csilla beszélt arról, hogy az áruház közepén leszórt leárazott könyvek csökkentették a könyvek értékét az emberek szemében. Ezek végére már-már el is hittem, hogy a könyvnek egy bizonyos szintnél drágábbnak kell lennie, hogy értéknek érezzük, meg hogy ne dőljenek be a kiadók.

Az elmélet mellett a gyakorlat azonban mást mutat. Az utolsó két vásárlásom során ezerhat-ezerhétszáz forintokat fizettem a könyvekért. Az Agave által kiadott Vének háborúja a könyvbemutatós meetupon volt olcsó, az pedig Alexandra a megjelenés napján akciózta le Orson Scott Card Árnyék ciklusának első kötetét. A sornak pedig nincs vége, Markovics Botond a héten jelentette be a blogján, hogy a könyvhétre megjelenő új könyvének- kiadó Agave - e-verziójához járni fog A poszthumán döntés című korábbi könyve is. Szóval kettő az egyben lesz, pont mint a porkávé. Ezek nem csökkentik az értékérzetet vajon? Lehet nem is az a jó kérdés, hogy mi a könyv ára?

Posted on

J mint játék

Egy várossal arrébb van a Homo ludensem ezért nem nézek belőle játékdefiníciót, pedig illene. Azért lenne rá szükség, mert az internetes márketinglehetőségeket felismerő könyvkiadók épp most koptatják rojtosra a szót. Prédikáció helyett itt egy nemrég lezárult játék kiírása:

Ahhoz, hogy részt vehess a játékban, mindössze az alábbi kérdésre kell válaszolnod:
Mi a Typotex kiadó új sorozatának a címe, amiben Dukaj Extensa című regénye is megjelent?
A válaszokat a jatek.sfmaghun(kukac)gmail.com címre várjuk, a tárgymezőbe írd be: Extensa.
Ha segítségre van szükséged, a Typotex kiadó weboldalán megtalálod a választ.

Ez csak az egyik altípus. Van lájkolós és “énis, énis” kommentet kérős variáns is. A közös pont az, hogy egyik sem kíván erőfeszítést a játékostól. Minden esetben a legszerencsésebb nyer azok közül, akik össze tudták szorozni az egyet az eggyel. Az aktivitás megvan, pezsgés generálódik - de legalábbis az emberek megtudják, hogy van új kötet - csupán annyival rosszabb a netes “játék” egy kő-papír-olló vagy snóbli mérkőzéstől, hogy nem lehet fotót csinálni a győztesről. Kétség ne férjen hozzá: ez a legalja.

Posted on

E-könyvespolc

Az e-könyves viták egyik legszórakoztatóbb gondolatkísérleteket indító, ám magát a vitát borzasztóan félrevivő érve a következő: de az e-könyveket nem lehet megnézni a polcon. Bővebben, nem árulkodik rólad a könyvespolcod, se a kétméter húsz Jókai, se az ugyanennyi, viszont gondosan a virágok által kitakart sarokba száműzött Vavyan Fable.

Azért jó ez a felvetés, mert ebben a játékban mindenki részt vesz. És nem csak akkor, ha beengedtem a lakásba, láthat fotót is. Egy ezer évvel ezelőtti Lakáskultúra óta tudom, hogy ugyanaz a kiadásom van Ulyssesből, mint Vágó Istvánnak. (Meg amúgy az egész országnak, de ettől még magamhoz közelebb állónak éreztem akkor a kérlelhetetlenül szkeptikus demokratát, jóvan?)

Az a szép, hogy létező technológiákból össze lehetne legózni egy olyan megoldást, ami vizuális e-könyvespolcként működne úgy, hogy értelme is legyen. Lehetne jól használható és jogszerű verzió is. Úgy képzelem, hogy egy tablet jellegű, érintőkijelzős eszköz ül digitális képkeretként a polcon, amin lehet lapozgatni a könyvtárat, illetve ami enged szöveges keresést is. Keresés nélkül pár száz cím után értelmetlen a dolog. Az adatbázist húzhatja a háziszerverről, a gépen futó Calibréről, attól függően, hogy ki melyik jövőre iratkozott fel. Ha pedig olyan könyvet talál a felhasználó, amit elolvasna, akkor egy tappintással - vagy akár NFC-s érintős megoldással - elküldi az olvasójára. (Most is reális forgatókönyv: Kindle e-mail címre lövi el a rendszer, amit a házi wifin le is tölt a készülék, cserébe az Amazon tud mindent.)

A rendszer igény szerint túlbonyolítható, bár erre rendszerint csak a geekek vágynak, meg én, mert frissen olvastam a Kvantumtolvajt De ha tudjuk azonosítani az eszközt és általa a felhasználót, akkor adhatunk egyedi engedélyeket is. Kik azok a barátok, akik csak a Jókait vihetik a polcról, és kik látják a Fable köteteket is.

Posted on

Zongorázható különbség

Szöveg a könyv első lapjáról:

“Viszont arra kérlek, hogy ne töltsd fel. Azaz csak a hírét terjeszd, ne magát a könyvet. Tudod, én abból élek, hogy regényeket írok. És ha nem kapom meg a honort, akkor kénytelen leszek falevelet kapirgálni az árokszélen, regényírás helyett.”

Szöveg az utolsó fejezet és a lábjegyzetek közti levélből:

“Ha tetszett a könyv, viszont nem fizettél érte és nem is ajándékba kaptad tőlem, hanem a web kifürkészhetetlen, ingyenes útjain keresztül jutott el hozzád, akkor kérlek, fontold meg, hogy megvásárolod.”

Ugye milyen furcsa, hogy az egyik szerző a vásárlójához beszél, a másik viszont az olvasójához? Meg hogy az első arra kér, amire sose volt példa, még a papírkönyvek korában sem.

Posted on

Naughton az internetről (repríz)

John Naughton az egyik kedvenc brit újságíróm. Remek, főleg informatikai, kulturális és politikai témákkal foglalkozó blogot visz, és ő jegyzi az általam olvasott legjobb internettörténeti regényt, a The Brief History of The Future-t. Pár héttel ezelőttig még az Open University tanára is volt.

Az viszont biztos, hogy januárban megjelenik az új könyve, ami ismét az internettel foglalkozik. A Brief History megjelenése óta történtek összefoglalása helyett Naughton az internet természetét akarja elmagyarázni. Az előzetesként feltöltött videó szerint olyan könyv lesz, amit anyáinknak is oda lehet adni, és ami szerintem a minket is szórakoztatni fog.

A videó nagyrészt lelövi a poénokat, nem a meglepetések miatt fogom megvenni a könyvet. A From Gutenberg from Zuckerberg azért lehet érdekes, mert - bármennyire elcsépelt mondat - intellektuális kaland, érvelési játék Naughtonnal.

Addig is, míg beleolvashatunk, előástam egy régebbi projektjét: az internet negyvenedik születésnapjára készített Open University-s podcastokat.