A könyv vajon mi?

Az elmúlt hónap legizgalmasabb, legvitathatóbb, legfelpezsdítőbb mondata a Kötve-fűzvén jelent meg egy Fejős Éva interjúban. Annyira remek mondat volt, hogy az interjú címe is ez lett: “A könyv termék, mint a joghurt.” Gyönyörű, ugye? Ki is verte a biztosítékot úgy a kommentelőknél, mint néhány bloggernél. (Elfogultság, de Pas kurvaanyázásán szórakoztam a legjobban.) Hát ha termék lenne, akkor megélne a piacon, meg lehetne metróban reklámozni, hova lenne a világ?

A probléma Fejőstől, metrótól és plakáttól teljesen függetlenül is előkerül. Komaváry adta a kezembe Monok Istvánnak egy 2009-es cikkét, amit az OSZK főigazgatójaként a kötelespéldány-vitáról írt. Az egyébiránt kifogástalan írásban bukkannak fel a következő zavaró mondatok:

Az is a véleményem, hogy ha valaki csak azért ír könyvet, cikket, akármit, hogy azért pénzt kapjon, az inkább ne írjon. Ha valaki csak azért „kiadói vállalkozás üzemeltetője”, hogy nyeresége legyen, annak sok sikert kívánok szívemből, de nem tartom kiadónak, és nem fáj a szívem, ha nem sikerül ezen a területen boldogulnia.

A Fejős mondatra érkezett reakciók által sugallt irodalomképből és Monok véleményéből is hiányzik a szórakoztató irodalom. Az utóbbi annyiban kedvezőbb, hogy később leszögezi, bármilyen iromány is jelenik meg, bármilyen papírra nyomva, annak helye van a nemzeti könyvtárban, zárójel vissza. Pedig a becsületes, a szórakoztatáson túl semmit sem akaró irodalomnak helye van. (Persze ezzel lehet, hogy már túlhaladtuk a csak pénzkereset kategóriát.) Olcsó dolog de elég azzal példálózni, hogy a szépirodalmi kánonban szereplő művek egy része a maga korában szórakoztató irodalom volt. (Hasonlóan olcsó riposzt Eco felsülő nyomozóról szóló krimijét, vagy Pelevin Mátrixát emlegetni, hamár.)

Ezek a művek persze nem váltják meg az ember, nem változtatják meg az életét - persze Fejős emleget olvasókat, akiknek meg de - viszont a szerepüket tökéletesen betöltik. Puzzle-t adnak, amit megfejthetünk, vagy amiben Watsonként elveszhet, hogy aztán a nyomozó kisegítse belőle. Vagy szükség van az “armchair general” (karosszék tábornok? mondunk ilyet?) hajlandóságú olvasónak képzeletbeli 3D-s, gravitációs mezőkkel megszórt terepasztalt adó katonai sci-fire. És persze az eszképizmust, szórakozási igényt, mesehallgatási vágyat kiszolgáló mesékre, kalandokra, románcokra. Ezeknek a többsége nem remekmű, viszont valószínűleg sokkal hamarabb termelik ki azt a pénzt, amiből plakát kerül a metróba és reklám az újságba.

Szóval akkor, a vita értelmének megtartása miatt: a könyv nem művészet, lapok kötésben - tudjátok, mint a paprikakoszorú -, az irodalom sem feltétlenül művészet, a könyvipar pedig pláne nem. Ettől még itt vannak, akár beszélhetünk is róluk.

Előkerülnek a régi könyvek

Az elmúlt évben nagyon sokat beszéltünk arról, hogy a kiadók kezében levő backlist - ami eredetileg a nyomtatásban lévő, nem frissen megjelent könyveket jelenti, de öt szón belül más jelentésben fogom használni - az e-bookos kísérletezés legjobb alapanyaga. Azok a könyvek, amelyekhez a kiadónál van minden jog, a nyomdatechnikából kifolyólag léteznek szerkesztett digitális formátumban, és túl vannak első fiatalságukon tökéletesek az ekönyves piac tesztelésére. Aki akarta, már megvette keményborítóval - ebből van a nagy pénz -, aztán a kevéssé lelkesek papírkötésben, és most még kint van a boltok polcain, megrendelhető az Amazontól, de már nem ezt keresik elsősorban az emberek.

Mostanra járunk ott, hogy a logika kezd diadalmaskodni. Azok a könyvek, amelyeket fél éve még nem találtam e-könyv formátumban - mint a képen látható Levy-féle cypherpunk dokumentumregény - mostanra előkerültek a “raktárakból”. Folyománya: át kell néznem a kívánságlistámat.

Kinyitott a kalózkönyvtár

“Az univerzum iróniamaximumra törekszik.”

Csütörtökön a Könyvmarketing konferencián Bodó Balázs beszélt arról, hogy “ha rés támad a jogosultak által biztosított kínálat, és a fogyasztók által megjelenített kereslet elvárásai között, akkor ezt a rést - jobb híján - kalózok fogják betölteni.” Illetve arról, hogy a fogyasztók az árral, kínálattal, formátummal egyaránt lehetnek elégedetlenek. (Balázs prezijét erre találjátok, update: Via összefoglalója a konferenciáról.) Az alapok lefektetése mellett az is bemutatta, hogy egy e-könyves másolásvédelmet guglizással együtt is két perc feltörni, és nem kell hozzá semmilyen előképzettség.

Balázs alapelvként hozott állításaira még aznap került remek bizonyítás is. A Piratebay-en felfedeztek egy hétezer szórakoztató irodalmi művel teli torrentet. Az interneten korábban sem volt különösen nagy művészet magyar nyelvű kalózkönyvet találni, de arra még talán nem volt példa, hogy 1, a világ legnagyobb kalózoldalára kerüljön fel ekkora könyvtár, és hogy 2, nyilvános (nem zárt, nem titkos) forrásból lehessen elérni a könyveket.

Bajban lennék, ha legális e-könyvet keresnék ezekből

A listát épp csak átfutva az tűnik fel, hogy megvan az összes olyan klasszikus, amit az ember nosztaligiából beszerez, amit odaad a fiának, fiatalabb rokongyerekeknek. Azaz van Asimov, Tolkien, Herbert, az megjelent Kozmosz Fantasztikus könyvek fele, a Kossuth Scifi sorozat, és persze a rendszerváltás óta kiadottakból van Pratchett, Rowling, Darren Shan.

Ha megnézzük, hogy hány kötet érhető el legálisan az e-könyvesboltokból, akkor tűnik csak fel, milyen hatalmas a kalózkönyvtár. A Txtr.hu körülbelül ötszáz könyve, a Fapadoskönyv nagyjából nyolcszáz címe, az Adamo Books kínálata, vagy a könyvek híján még el se indított Polc.hu mind eltörpül a hétezer bestsellerből álló lista mellett.

Most, hogy az amúgy kísérletezésre remek, papírkönyvre - mivel évek óta nincs a piacon - kockázatot nem jelentő címek elérhetőek, igencsak el kell gondolkoznia a kiadóknak, hogy mit tudnak kínálni az olvasónak.