Tag: kortárs

Posted on

#3085 (k mint kortárs)

Ne mondja senki, hogy nem mennek szórakoztató viták mostanság. A Community.hu-n megjelent, Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos - na jó, ennek a titulusnak van egy svungja, biztos járt mellé kakastoll is - az egyetemekre vásárolt kortárs művek felé forduló érdeklődését kritizáló cikk például remek kezdet. Benne van a lehetőség, hogy a cikk által megvezetettnek tartott közember, a készenlétben tartott vizes lepedővel járó revizor és a szegény művész leül egy fröccs mellé megbeszélni, hogy mit is mond a mű. </cinikus szemétláda>

A szerző reggelente az összegyűrt szívószál Atompálya modell szobor mellett megy munkába.

Posted on

Operettszékely, kiberszékely, na meg a fű

Előrebocsátom, Haklik Norbert Big Székely Só című regénye nem jó. Azt hozza irodalomban, amit Dyga Zsombor Kész cirkusza vagy Árpa Attila Argója hozott filmben. Maximum egyszer olvasós sztori, egy operettszékelyekkel és webkamerákkal megtömött, Hollandiából haztért, füves informatikussal és perverz holland bűnözőkkel megáldott faluról. Még ha a történetet jó is volna, az emailbetétek és idézetek a regénybéli BigSzékelySó weboldalról darabokra tördelnék azt. Így csak néha kicsit máshogy rossz. Ezeket az általam meglelt egyetlen kritika (NSZ: Sócséplés) szépen ki is vesézi. Gyönyörűen gördülő mondatokban festi le, mennyire szétesik a történet, mennyire nem élnek a szereplők, de a végén kicsinyes szőrszálhasogatássá válik:

És a lusta szerző arról ismerszik meg, hogy pontatlan és általános: nem tudni, hogy a “hipermodern technika”, a “megfelelő szoftver”, ami az adás közvetítéséhez kell, micsoda is, ahogy azt sem, hogy Székelyszolyva műszaki felkészültsége és telefonkábelei hogyan is bírják az online internetes adást. Vagy szatelliten megy?

Lehet úgy járja, ellaposodó könyvről hasonló kritikát kell írni. Ha már a Székely Són úgyis ritkán lehet nevetni.

A regényt az Ulpius adta ki, még egy céltalan weboldalt is létrehoztak neki, ha már “kiberszékely valóságsóról” szól. Ára egyébiránt 2580 forint, de ha egy mód van rá, inkább fektessétek borba vagy égetett szeszekbe.

Posted on

Lelet: Szittya-szótár

Alaptétel: ilyen szittya időben írjon techről akinek hat anyja van.

Amit a tegnap ajánlott Orbán János Dénes szöveg művelt az operettgóbéval vagy irodalmi székellyel, azt nagyban is meg lehet csinálni. Szilágyi Ákosnak például annyira sikerült, hogy a szépemlékű Torgyán doktor a tekéntetes karok és rendek előtt tiltakozott az ilyen “trágár, magyarcsúfoló” művek díjazása ellen. No a doktorból azóta kifogytunk, a szótár meg még itt van a maga brutális hosszúságával és monoton, sámánének jellegű soraival, amelyek önkéntelenül is mormolni kezd az olvasó az első pár versszak után. (Ha kinyomtatjuk, úgy lehet vele csoszogva körbejárni is, hej regö rejtem.)

Kedvcsinálónak csak egy rövid részlet, aztán tovább a linkeken.

úri szittya népi szittya tatárszittya oláhszittya (s egy ki oláh anyját szidja) tót a szittya rác a szittya vagy ippeg kozmopolittya urbánus szitty zsidószitty-sarj „kis szitty jó szitty!” – zeng a szittydal szittyek szittye Népek Atyja minden rendû s rangú szittya azt hortyintja azt ordítja azt ordítja rémálmában: si est vítya non est ítya si est vita non est itten szittya szívük visszaretten – (Szilágyi Ákos: Szittya-szótár)
Posted on

Ó azok az oroszok

Nemcsak a spájzban vannak jelen a derék oroszok, de a könyvespolcon, újságban, mozivásznon monitoron is. Mostanra megérdemeltek legalább egy-egy mondatot.

  • Határozottan úgy rémlett, hogy lelkendeztem már a Nochnoy Dozor-ról (Éjjjeli őrjárat), az orosz Timur Bekambetov remek dark urban fantasy filmjéről, de kiderült, hogy csak akartam írni. Pedig már elérhető (értsd: letölthető, nem találtam információt a magyar bemutatóról) a film Dnevnoy dozor (Nappali őrség) című folytatása is. Van benne minden, ami egy igazán jó, szórakoztatni vágyó filmhez kell: napjaink Moszkvája, a Fény és Sötétség örök harca, mágia, zúzós soundtrack, száguldás sárga Zillel és persze remek karakterek. Külön kiemelendő Zavulon, a Sötét oldal káeurópai maffiózó küllemű vezére, aki az általam látott legemberibb filmes gonosz. (Persze nem elhanyagolandóak a többször megénekelt gyönyörű orosz nők sem.) Meggyőződésem, hogy orosz nyelven az igazi, kellenek az oroszos recsegés a szövegbe a teljes hatás eléréséhez.
  • Borisz Akunyin krimisorozatának harmadik kötetéről - Leviatán - már nem tudok ennyi jót mondani. Tisztes iparosmunka, az író jól kezeli a krimi hagyományait, látványosan tartja be vagy éppen szegi meg őket, játszik a műfajjal. De ezzel a végére is értünk, maga a történet nem nagy szám - pláne az Azazelhez vagy A török cselhez mérve - és a karakterek is hajlamosak sablonosak lenni. Pedig ez a két jellemző menthetne meg egy olyan krimit, ahol esélyünk sincs kinyomozni, ki a tettes. Leárazáson, könyvvásáron érdemes rá beruházni, ha másért nem, hogy teljes legyen a sorozat, de felesleges érte törni magát az embernek. (Egy egészen más vélemény a könyvről Manonegra tollából, aki ráadásul naprakészebb is nálam.)
  • Végül pedig cikk Pelevin - aki tudja, kit kell megölnöm a Generation P egy példányáért, az írjon a könyvért_ölök@worldshots.hu-ra, hiánycikk az összes antikváriumban - kapcsán az orosz prózáról a Nol.hu-n: Ki az orosz próza ezredese?
  • +1 - Szerencsétlen Akunyin megérdemelt volna egy külön postot lassan, de: a Nappali őrjáratról kerestem infót, így botlottam bele a magyar.film.hu orosz filmgyártással foglalkozó cikkébe. A cikk kitér az Éjjeli őrjárat sikerére, de ami lényegesebb emleget egy készülő Turetski Gambit című filmet is, ami Fandorin sorozat második kötetéből készült. Legalábbis ellentmondásos véleményeket lehet olvasni róla az imdb fórumain, nincs mese, le kell tölteni.
Posted on

Él-e az irodalom?

Olyan levelet kaptam Sün barátomtól - végzős/végzett gépész - , amit érdemesnek tűnik megosztani a kedves olvasókkal. Így szól a lényegi rész:

lenne egy egyszerű kérdésem: a “magas” irodalom megragadt a ‘900-as évek elején? vagy van kortárs magas irodalom? (ezt gondolom részben magam is megválaszolom, mert gondolom pl Eszterházy biztos az) (és próbálkoznak adagolni a kortárs élő emberek felé?) (vagy én vagyok teljesen műveletlen és megmaradtam a ponyvánál!)(épp a Stalkert olvasom) csak azért jutott ez az eszembe, mert reggel a TV-ben azon sírtak, hogy a fiatalság:1. nem olvas, 2. ha olvas, nem magas irodalmat. mint ahogy azt a “kesergők” tették ezt gyerekkorukban,3. alig lehet elolvastatni velük a kötelezőket. és nem értik, miért nem érdekli a kicsiket a komoly irodalom? és mért kell kanonizálni az irodalmat? miért nem fejlődhet? betegek ezek? (nem tudom elképzelni, hogy van olyan ifjú aki érdekesnek találná Voltaire-t vagy Stendhalt, vagy Mann-t és saját szórakozása érekében leveszi a polcról!)

Nagyon jó kérdések, túl jók ahhoz, hogy az alig strukturált válaszlevelemmel folytassam. Inkább nézzük pontokra szétkapva, honnan érdemes szerintem megközelíteni őket.

  1. Kortárs irodalom természetesen van, azt viszont itt és most nem lehet megmondani, hogy pár évtized múlva mire fog nagy műként emlékezni az irodalomtörténet. Legjobb példa erre talán a századforduló kismestereinek művészete igazán jó művekkel, amiket nem igazán olvasnak/adnak ki mostanában.
  2. Kánon természetesen van, velejárója a nyomtatott irodalomnak. (Meg ha a szó eredetét nézzük, akkor a nem nyomtatottnak is, de innentől szőrszálhasogatás.) Ami igazán szép, hogy nyugodtan beszélhetünk a magas irodalom, a science fiction, az ifjúsági irodalom, stb kánonjáról külön külön is. (Erről a témáról volt már szó a Szépirodalomság című postom alatti kommentekben is.)
  3. A magas irodalom/szépirodalom kánonja nem a legmozgékonyabbak közül való, nehezebben változik, mint egy nyitottabb, olvasói kánon. Azért lassan szivárognak be például a SF művek, az Európa tavaly már valami klasszikusok sorozatban, vászonkötésben adta ki a Solarist. Ilyen módon megkérdőjelezhető a ponyva és magas irodalom szembeállítása, mert mi van, ha a ponyváról kiderül, hogy értékes mű. (Lásd még Rejtő műveinek fogadtatása a század során, pedig ha valami ponyvaként indult, akkor ezek a regények azok. Most meg már elvétve foglalkoznak is vele, ráadásul töretlenül népszerűek.)
  4. Ráadásul kortárs irodalomból is vannak olyan alkotók, akiket inkább hajlandóak olvasni. Mondjuk ha választást engedünk egy szabadon választott Varró Dani és egy Esterházy közt, lehet hogy többen fogják a Varró Danit szöveget választani. Ez sima elmozdulás a kisebb ellenállás felé, a posztmodern szövegek befogadása munkás tud lenni. (Persze egy Háború és béke befogadása is, de egészen más okból.)
  5. Szeretünk sírni, no. A fiatalok nem olvasnak, a média / számítógép / internet / videójáték / dobozossör elrontja őket, nagyon régi lemez ez. Az irodalomtanításnak kell kezdenie valamit magával, mert a mediatizált, e-mediatizált világban nagyon nem találja a helyét. Ha alapul vesszük az új típusú érettségit, akkor olyasmi lehet a kiút, hogy a diákok szövegértési kompetenciáját fejleszti az iskola. Egyrészt, hogy be tudjanak fogadni “magas irodalmi” szövegeket is, másrészt, hogy ne vezesse meg őket a sajtó, reklám, a nagy tételben kapott információ úgy általában.

Utolsó, zárójeles megjegyzés: egyébként van olyan igazán régi szöveg, amibe öröm belenézni. A legutolsó ilyen találkozásom a Balassira panaszkodó főispán levele volt.

Posted on

Széljegyzet: Gyávák

Furcsa emberek a csehek, képesek például arra, hogy legyenek remek filmszatíráik, jó söreik, meg olyan íróik mint Hrabal vagy Skvorecky. Ráadásul ezek egyszerre tudtak létezni, nem a magyar módszer szerint, hogy javul a sör és romlik a foci, mint egy strarégiai játékban…

Végig abban a tudatban léteztem, hogy az azóta megszűnt revoluflymachine blogra írt Skvorecky ajánlóm megvan a WS valamelyik manifesztációján, ehhez képest most kereshetem majd az archívum dvd-im közt, mert tévedtem. Pedig de jó lenne most a linkje.

Visszatérve Skvoreckyre, most jutottam hozzá egy érdekesebb kiadású kötetéhez. Az első - Gyávák című - regényéről van szó, amit közvetlenül 1958-as megjelenése után indexre tett az államhatalom. És ami amúgy a kisember és a jazzt és swinget fújó Amerikáról álmodó ifjúság nézőpontjából meséli el, svejki fordulatokban gazdagon, a világháború végét, a németek kivonulását és az ország győzedelmes visszahódítását. (Vagy legalábbis, ahogy Kostelecen lecsapódott.)

A legsvejkibb fordulat talán mégis az, hogy Skvorecky a regényt 1948-49 közt írta, de a biztonság kedvéért nem engedték megjelenni egészen 1958-ig. Megjelenése után viszont rögtön indexre tette az államhatalom, biztos, ami biztos alapon. Ennek ellenére 1964-ben és ‘66-ban új kiadások jelennek meg a regényből, majd 1967-ben “Tatran - Magyar üzeme - Bratislava 1967” kiadómegjelöléssel megjelenik “a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság közös könyvkiadási egyezményének keretében” magyarul 4150 példányban.

Egy évre rá 1968, az akkor még egykönyves Skvorecky feleségével Kanadába emigrál, megalapítja a Sixtyeight Publishers-t, aminek egyik első kötete a Gyávák. Ennyit a könyvekről, meg az ő sorsukról.

  • Josef Skvorecky honlapja
  • További művei (általam ajánlott olvasási sorrendben): Egy tenorszaxofonos történetei, Pléhkatonák, Az emberi lélek mérnöke, Oroszlánkölyk Csoda