Gazstól kaptam tegnap egy érdekes cikket, ami alapvetően a luxus természetéről, illetve annak megváltoztáról szólt. Az írás egyik apropója, hogy a Porsche Boxsterben harminckét lépéssel lehet olajat tölteni a kormányszervó tartályába, addig a 993-as otthon szerelhető, autórajongóknak szánt igazi kocsi.
A cikk után elgondolkodtam, hogy mi az a mindennapi eszközeim között, ami olyan, mint a 993. Vagy miben van benne a potenciál, hogy beszélhessünk róla évek múltán is. A nem-kütyük, mint például a Kindle, amivel nagyon nehéz bármit csinálni az olvasáson túl, kiesnek. Szerencsére, csodás kategória, örülök, hogy nem kell csavarozni.
És ekkor jutott eszembe a Thinkpad. Amit valamikor azután vettem, hogy az iBookom - ami egy szerelhetetlen jószág volt - ellopták. De mikor is volt ez? Ilyenkor jön jól a blog archívuma. A poszt lekattintása után ráébredtem, hogy 1, az emlékezet esetenként pofátlanul csal 2, hogy négy éve dolgozom ezen a gépen. A négy év pedig már magyarázza, hogy becsukott szemmel is megy a szétszedése, hogy az alkatrészek egy részét már cseréltem innen-onnan összeszedett jobb állapotú alkatrészekre. Három év sok például egy touchpadnek.
A gondolatnak innen több kifutása van: az egyik az Intel Core2Duo család dicsőítése, mert ez az a processzor, aminél otthoni feladatokra nincs szükség jobbra. A másik a Win7-en és Win8-on való filozofálás, amely rendszerek nem pumpálták feljebb a rendszerkövetelményeket. Tulajdonképpen állunk. Most lenne jó tudni, hogy meglesz-e a gép még öt év múlva újabb utángyártott alkatrészekkel felszerelve például zenelejátszó szerepben. Meg persze, hogy a szétszedhetetlen tabletek lesznek-e a jövő.
Tegnap új rendszert raktam az 
