Mindennapi szerelnivaló

Gazstól kaptam tegnap egy érdekes cikket, ami alapvetően a luxus természetéről, illetve annak megváltoztáról szólt. Az írás egyik apropója, hogy a Porsche Boxsterben harminckét lépéssel lehet olajat tölteni a kormányszervó tartályába, addig a 993-as otthon szerelhető, autórajongóknak szánt igazi kocsi.

A cikk után elgondolkodtam, hogy mi az a mindennapi eszközeim között, ami olyan, mint a 993. Vagy miben van benne a potenciál, hogy beszélhessünk róla évek múltán is. A nem-kütyük, mint például a Kindle, amivel nagyon nehéz bármit csinálni az olvasáson túl, kiesnek. Szerencsére, csodás kategória, örülök, hogy nem kell csavarozni.

És ekkor jutott eszembe a Thinkpad. Amit valamikor azután vettem, hogy az iBookom - ami egy szerelhetetlen jószág volt - ellopták. De mikor is volt ez? Ilyenkor jön jól a blog archívuma. A poszt lekattintása után ráébredtem, hogy 1, az emlékezet esetenként pofátlanul csal 2, hogy négy éve dolgozom ezen a gépen. A négy év pedig már magyarázza, hogy becsukott szemmel is megy a szétszedése, hogy az alkatrészek egy részét már cseréltem innen-onnan összeszedett jobb állapotú alkatrészekre. Három év sok például egy touchpadnek.

A gondolatnak innen több kifutása van: az egyik az Intel Core2Duo család dicsőítése, mert ez az a processzor, aminél otthoni feladatokra nincs szükség jobbra. A másik a Win7-en és Win8-on való filozofálás, amely rendszerek nem pumpálták feljebb a rendszerkövetelményeket. Tulajdonképpen állunk. Most lenne jó tudni, hogy meglesz-e a gép még öt év múlva újabb utángyártott alkatrészekkel felszerelve például zenelejátszó szerepben. Meg persze, hogy a szétszedhetetlen tabletek lesznek-e a jövő.

Noteszgép, szó szerint

Volt múlt héten egy cikkünk a kézírás digitalizálásának több mint száz évéről. Az időintervallum mérete miatt leginkább ugrálás volt a korszakok között. Kezdtük a távíróval, mert minden valamirevaló ötletet megpróbáltak már az első drótokon megvalósítani, aztán jött egy kis hidegháború, ARPA pénzből végzett fejlesztéssel, majd CAD és végül az első tabletek, PDA-k, és Bill Gates 2001-es bejelentése, hogy a tábla PC a jövő.

A cikkből az ARPA, RAND korszak részletezése mellett az igazán látványos, kidolgozott, dicsőséges tévutak és meghaladott technológiák maradtak ki. Se idő, se karakter nem volt rájuk. Egyet átmentek most ide.

trans_3

Nem csalás, nem ámítás, és nem is spéci üzletembereknek szánt notebooktok, hanem a IBM rendkívül rövid ideig gyártott korai tábla PC-je. A Transnote nevű készüléket 2001 elején kezdte gyártani a cég, és 2002 februárjában vonták ki a piacról. A háromezer dollárba kerülő kütyüből annak ellenére nem lett siker, hogy maga volt a megtestesült science fiction.

A fenti mappa egyik fele teljesen egyértelmű: a Transnote részben egy furcsa szerkezetű, a hagyományostól eltérő felépítésű, origamizós tábla PC volt. Lehetett rá rajzolni, gépelni, böngészni vele. Került bele egy 600 mhz-s Pentium III processzor, 10 gigabájt merevlemez, 64 megabájt (320-ig bővíthető) memória. Alapból Windows 98-at futtatott a gép, de lehetett rá XP-t is rakni később.

Az egész mappa nem volt nehezebb 2,5 kilogrammnál, így még hordozhatónak is nevezhetjük. Egyedül akkumulátorral nem bírta a Transnote, a Pen Computing magazin cikke szerint az 1600 mAh-s telep maximum két és fél óráig húzta.

trans_1

A mappa másik oldala az izgalamasabb, a szabvány méretű jegyzetpapír alatt ugyanis egy digitalizáló rejtőzik, ami a géphez járó speciális tollal készült rajzokat, írásokat átmentette a számítógépre is. A felhasználónak arra kellett figyelnie, hogy a ThinkScribe digitalizálónak tudnia kellett, hogy hanyadik lapra írnak, hogy ne pakolja egymásra szinkronizáláskor a különböző jegyzeteket. A Pen Computing tesztje szerint akkor sem ért véget a világ, ha összekeveredtek a tollvonások, az IBM segédprogramja szét tudta válogatni a lapokat.

Az ára mellett az is megtorpedózhatta a Transnote sikerét, hogy a digitalizálón leírt jegyzeteket nem tudta átalakítani gépelt szöveggé. A szokásos műveletek egy részét el lehetett végezni a digitális kézíráson, kereshetővé azonban csak a kulcsszavakat tette a szoftver. Illetve gyaníthatjuk, hogy magyar nyelven még erre sem lett volna képes.

Linkek

(A fotók a svéd IBM oldalról származnak, máshonnan praktikusan eltűntek.)

T61: fekete obeliszk

Tegnap új rendszert raktam az iBookom ellopása óta használt kölcsönlaptopra és köszönettel visszaadtam, ismét saját gépen lakom.

Az iBook helyére a gép poláris ellentéte lépett. Műanyag helyett magnézium ház, fehér helyett fekete, Mac OS X helyett egyelőre XP, ha lesz időm particionálgatni, jön az Ubuntu is. A gép összerakásakor kellett némi kompromisszumot kötnöm, így egyelőre csak egy giga memória és csak 80 giga merevlemez van benne. Cserébe kilenc cellányi akku lóg ki belőle - hét óra üzemidő, baby! - meg ujjlenyomatra léptet be. Ugyanitt keresek “Affirmative, Dave, I read you.” hangot. :D

Az egyetlen kihívást a szabvány amerikai billentyűzet - a geek életformában az Amerikából érkező ismerős olyan mint az autóskártyában a Lamborghini - kiokosítása jelentette. Két hackes próbálkozás után a Microsoft Keyboard Layout Creator nevű eszköz volt a megoldás, gyönyörű és egyszerű. Megyek is vissza vigyorogni.

Az ott egy stockfotó. Én kérek elnézést.

Besurranók jártak nálunk

Laptopomat már
Nem írja alá Ballmer
Woz neve mellett.

Ennyit az akasztófahumorról. A gép egy G4-es iBook - 1,33 Ghz, 1 GB memória - volt. Mihelyt hozzáférek, frissítem a postot gyári számmal. Különös ismertetőjele a kakaófoltos billentyűk mellett Woz aláírása meg vagy tíz matrica. Lásd a képen.

Gyári szám: 4H54107RSE4

(fotó: 168óra, Nehéz-Posony Kata)

Ha szembe jönne a gép egy jawánál, akkor a számom: +36204910461