Ez egy UPA 5-ös táskanagyító, amit a vaterán lőttem vasárnap este. Került négy romkocsmás sör árába, végtelen szórakozást ígér. Kibontva valószínűleg még sosem volt a nagyító, a takarítása ennek ellenére egy óra volt, mert a táska bélelésére használt szivacs megadta magát és szétmállott. A táska amúgy iszonyat dizájnos, az égszínkéknek az az árnyalata, amire csak eldobható pelenkák csomagolását szokták festeni.
A neten megtalált angol használati útmutató emleget valami autofókuszt, de az enyémen mintha manuális tárcsa lenne. Az irodalom szerint a szerkezet remekül működik 75 wattos izzóval, aki még nagyítóba való használathoz nem sikált le gyártói infókat izzóról az úgyse lehet sikeres ember. Ha beruházok egy földelt dugóra, be is üzemelem.
A Burn:cycle-t játszva kénytelenek voltunk megállapítani Gazzsal, hogy a cyberpunk csúnyán öregszik. Többnyire nem patina lepi be, hanem önmaga paródiájává válik lassan. Le kell ezt írni, még ha gibsonisták elé is vettek utána.
A játék az ezredvégi mindentbele stílusában készült. Szinte interaktív film, annyira lineáis a játékmenet. A játékos megoldja az adott helyszín feladványát, beszél a megfelelő emberekkel, és továbbmozoghat a következő helyre. Mozgás közben még élőszereplős videójeleneteket is kap, amikben gibsonian kemény hősök mondanak igencsak idézhető kemény mondatokat - kedvenc, ezt idézi a Cyberpunk Review is: “It ain’t easy bein’ a two-bit thug in an eight-bit town.” - esetleg a főhős flashbackel a saját múltjára. A szereplőkön nem tudunk alakítani, ha nem sikerül beleélni magunkat a Case-nél egy kicsit kevéssé szociopata főhősbe, akkor így jártunk.
A szembejövő feladványok többsége logikai természetű. Hatástalanítunk bombát kirakós játékkal, indítunk újra űrhajót egy lézernyaláb kreatív tükrözésével. Van néhány lövöldözős szcéna, amiről jobb nem beszélni. Illetve van az a feladat, ahol egy csúszkát kell őrülten rángatni, hogy szerencsétlen hős végre kitaláljon a füstből, ez is felejthető.
Tehát nem a játékélményért, inkább a viccesen komolyan vett cyberpunk klisék miatt érdemes rápillantani a játékra. Van benne popkultúra: a hibás feltöltésben szétszóródott én egyik részét jelképező arany Buddha. Van benne igazi gibsoni klisé: a doktor figurája különcebb a Neurománc Finnjénél, utcai doktorabb a Mnemonikus Jancsi Spiderjénél. A végére az ember akkor is hinni kezd a sosevolt jövőben, ha a közepén még az idióta feladványok miatt káromkodott hangosan.
További kép nélküli szöveg - szó szerint képernyőt kellett volna fotózni hozzá - helyett jöjjön a hivatalos trailer.
A játék a Phillips CD-i platformjára született, de később átírták PC-re és Macintoshra is. Utóbbi a szerencsénk, mert az interaktív CD nem élte túl a kilencvenes éveket. Korabeli PC-ket feltámasztani ugyan kínszenvedés, de még mindig egyszerűbb feladat mint keríteni CD-i konzolt. Az átirat beszerezhető torrentről, ráadásul hibrid lemez, úgyhogy a kényelmesebbek lejátszhatják egy kellően öreg Macen is.
Linkek:
Walkthrough, nagyon jól jön, amikor a loginkánk és a játékfejlesztőé nagyon nem találkozik
