Linkblogok #2: Sharewood.hu

Tovább görög a tartalommegosztás gőzhengere - írhatnám kicsit megkésve, de annál diadalittasabban, ha ezt a szakaszt nem a pálya széléről néztem volna végig. Tamás több planetmotort kidobva elkészítette a linkblog közösség közös oldalát, a Sharewood.hu-t. A működése rém egyszerű: behúzza azoknak a linkblogoknak a tartalmát, amelyek be vannak bele kötve.

Ideális esetben egy idő után körülbelül azok a megosztások fognak rajta jönni, amik Readeren jöttek. Ideális eset persze nincs, nem ugyanazokat követtük, meg nem is mindenki kezdett bőszen posterousozni, tumblrezni. Viszont már érzem, hogy több érdekes cikkre látok rá, mint amennyit az általam követett feedek alapján megtalálnék, és ez a cél.

Kívülről nézve, ez egyébként az a pont, ahonnan nehéz értelmes irányba továbbindulni. Ha ki-bekapcsolhatóvá teszi Tamás a hírcsatornákat, akkor írt egy kötött feedkészletből dolgozó RSS-olvasót; ha csoportosítja a többször megosztott elemeket, akkor elészült a Turulmeme; ha pedig az egyes tagok megosztásait teszi listázhatóvá, akkor magukat a blogokat tükrözi le egy az egyben.

Csináltam egy linkblogot…

…mert a Google kinyírta a Readerből a megosztást, és mert a Google Pluson ugyanaz az öt ismerősöm nézi, ahogy a szél görgeti az ördögszekeret, és láthatatlan ember fújja a szájharmonikát. Tamással beszéltünk már erről régen, csak mindketten hittünk abban, hogy a Reader utódjának szánt Hivemined egyszercsak elkészül. A projekt úgy két hónapja áll nyolcvanegy százalékos készültségen, ideje volt lemondani róla, pláne hogy gyűltek a böngésző könyvjelzősávjában megrohadó linkek.

Ez persze egy nem túl elegáns átmeneti megoldás. Viszont működik, egyszerű frissíteni és ad hírcsatornát. Ha összerakunk hozzá egy, a különböző feedek elemeit összesítő és megjelenítő planetet, akkor beljebb leszünk kicsit.

Ha te is “sharebro” voltál, hadd ne mondjak neveket, és csináltál valami megoszós oldalt, kommentelj egy linket.

Segítség, kannibálok!

Láttam ma Koronix megosztásaiban egy teljes hozzászólást. Válaszolt a blogger kérdésére, elmondta a személyes tapasztalatait, olyan komment volt, amit az ember örömmel olvas. Egy gond volt vele, Google Reader megjegyzésként tette.

A fenti kapcsán az jutott eszembe, hogy elkezdhetünk azon gondolkodni, hogy mennyire kannibalizálták a megosztó oldalak a kommentelési és a blogírási szokásainkat. Mennyivel egyszerűbb egy-két mondattal megosztani valami igazán jópofát, mint megírni öt-hat mondatban bejegyzésnek, képet vágni hozzá, utánaolvasni. A miafenénél ennek a hatását érzem is. Bekattintom nyugodtan a share-t, írás viszont nem születik. Lustaság, na.

Hatványozottan odatesz a trend a kommentelésnek, ami azért gáz, mert nagyjából ez az egyetlen jutalma a blogírásnak. Illetve a szerencséseknek a konferenciapogácsa, meg a jóleső érzés, hogy a saját területét ismét szebb és naprakészebb szemétdombbá tette. (Vagy ez már így képzavar?)

Ha kőszívűek vagyunk és nem akarjuk a bloggert sajnálni, akkor viszont azon még mindig elkeseredhetünk, hogy a “dzsojnolni vágyott konverzésün” ezzel a jelenséggel bizony darabokra törik. Én megírom, te megosztod, a rád feliratkozottak látják, ő megosztja, az rá feliratkozottak látják, mindenki beszél a maga is megszokott csoportjához.

Nincs tippem, hogyan lehet begyűjteni a megszökő kommenteket, azt se tudom kell-e. Shareljétek, majd nézem a megjegyzéseket.

“Ingyen” tudás angolul

Ki kell találni valamit, hogy a WS dizájnjába hová férnek bele a ‘szerintem jó lett, el kéne rakni, ti meg olvassátok!’ anyagaim. Addig is magyar Doctorowként - ahol a magyar szokott kicsinyítő képzői szerepét tölti be, mielőtt még megkapom, hogy arcolok - itt a legutóbbi anyagom.

Legalább egyszer mindenkinek le kell írni, hogy itthon a tudásmegosztás nem úgy működik, ahogy kéne. Valahogy mi az Open Course Ware jellegű kezdeményezések láttán csak megilletődni tudunk, leklónozni nem. Nem úgy volt, hogy tudásból nem lesz kevesebb akkor se, ha elosztogatod? Infóhippiség meg szépújvilág, over, van helyette link.

Alsós hackereknek - Scratch

Lackac már megírta, hogy mivel lehet programozásra tanítani a gyerekeket. Ki viszont nem próbáltam az általa lelkesen ajánlott Hackety Hacket, mert momentán csak windows verzió érhető el belőle. Találtam helyette egy egy mérettel kisebbeknek szánt fejlesztői környezetet: a Scratchet.

Az oktatócsomagot az MIT beszédes nevű Lifelong Kidergarten Group-ja - betyárosan magyarítva: Örök Óvodás Csoport - rakta össze Squeak-re alapozva, ami a Smalltalkra épült, kezdetben pedig Buddha lelke lebegett a vizek felett. Tartalma: egy raklap példaprogram (egy pong is!), angol dokumentáció, maga a Scratch környezet, és link millió jó oktatóanyagra. Az online anyagok közül is kiemelkedően jó ötlet a nyomtatható - gyűjtögethető! - [Scratch kártyák gyűjteménye][4], amelyeken egy-egy programozási trükk található “kóddal” és illusztrációval. De a programba épített kódmegosztási lehetőség, úgyis mint share gomb, mellett sem tudok szó nélkül elmenni. (A Scratch honlapján megosztott projektek CC BY-SA licenc alatt vannak, még egy jópont.)

Magáról a nyelvről sokat mondani nem lehet, a lényeg látszik a mellékelt ábrán. A gyerekek felhasználók nyolc típusú blokkból legózhatnak: mozgás, kinézet, hang, toll, irányítás, érzékelés, számok, változók. A blokkok puzzle szerűen kapcsolódnak, épp csak a cuppanó hang hiányzik, amikor összekapcsolódnak az összeragasztott programrészletek. A programot futás közben is piszkálhatjuk, leállíthatjuk, újraindíthatjuk, az ezzel kapcsolatos frusztrációt sikerült a minimumon tartani a fejlesztőknek. A programunk kimenetét alapból egy kábé 500*500 pixeles dobozban látjuk, de a beépített dicsekedőmódnak hála, ezt a területet teljesképernyősre is nagyíthatjuk. Lássuk be, az egész osztály érdeke, hogy lássa, mit csinál a frissen összehakkolt program. (Bele se merek gondolni a lehetőségekbe.)

Végszó? Szívesen kipróbálnám tanteremben, vagy mivel nem vagyok számteches, szívesen megnézném, ahogy egy számtechtanár kipróbálja tanteremben. Egyrészt mert alkalmasnak tűnik a programban való gondolkodás tanítására, másrészt pedig megosztásra, remixre nevel. Nem vagyok benne biztos, hogy az előbbi a fontosabb.

Elásott tudás

Wander through any of the lists.apple.com mailing lists, one of Apple’s core communication tools with their developers. On EVERY list, you’ll come to realize there are Apple engineers on them, answering questions, helping people, doing things. Same with the online forums (Apple’s and others). There are people out there, doing ad-hoc tech support on a regular basis. Some of them actually have it as part of their job description, some of them do it because they feel they should. I’d guess there are 100 Apple employees active on lists.apple.com alone, and likely that many on the Apple support boards.

(Chuq Von Rospach: Why Apple doesn’t have a blogging policy)

A hetek óta zajló blogolhatnak-e az Apple alkalmazottai vita fő témájáról nem akartam írni, a nagyok nagyrészt ugyanazt mondják el, amiről itt is esett már szó. Azzal a különbséggel, hogy nekik válaszolnak. :)

Chuq Von Rospach ex-Apple fejlesztő írása viszont felvet egy jó kérdést: a keresőmotorok és a kevéssé kitartó felhasználók elől levlista archívumokba és fórumokba eldugott tudás vajon tényleg a legjobb módja az információ megosztásának?