Időnként visszatérek az olyan félig (se) megoldott problémákhoz, amik zavarnak. Ilyen például az igazán kényelmes tennivaló-lista levadászása. Nem mintha a Firefoxba oldalsávval beépülő todoist.com-os módszer ne működne, csak zavaróan nethez van kötve. Eddig a körítés, innentől szubjektív rinya.
A legtöbb program azért esik ki nálam a megoldáskereséskor, mert kizárólagosak akarnak lenni. Van egy tökéletes használati módjuk, nem illeszthetőek be legóként egy létező módszerbe, mindent maguk akarnak megcsinálni. Azaz operációs rendszer szeretne lenni, mint például az OpenOffice, amihez a rossznyelvek szerint kernelt adva egy teljes linux disztribúciót kapunk.
Az a baj az ilyen megoldásokkal, hogy többnyire lusta, buta és rosszindulatú vagyok tanulni és újraszervezni. Nem azt várom el, hogy a munkamódszeremet alapjaiban megváltoztató, azt kétszáz százalékkal hatékonyabbá tevő szoftvert találjak. A módszer folyamatos csiszolgatása több időt visz, mint amit egészségesnek érzek, és nem lévén lifehacker, valamikor dolgoznom is kell.
Esetenként a címkézéssel is gond van, az egyes projektekkel töltött időt (nem kell), határidőket (iszonyú rövidre dolgozom, nem kell), a készültséget százalékban és színes csíkban kijelző (ha valami nem, ez) is kezelő GTD-s személyi menedzser alkalmazás például akkor sem tennivaló lista, ha ezt a nevet adják neki. Kicsit ilyenek az általános célú - podcatcher, videó- és zenelejátszó, netrádió hallgató és a többi - médialejátszók is, csak ezeket az évek során megszoktuk.
A tennivalós problémára például van optimálisnak tűnő megoldás, ám mind a Widefido Todopaper mind a GTD-sebb Tudumo túl van árazva.