A CP vége (sokadik rész)

Futó poén a cyberpunk történetét ismertető írásokban - néha itt is - hogy a CP halálát személyesen Billy Idol okozta. A vélemények az 1993-mas Cyberpunk albumról megoszlanak, szerintem sikerületlen koncept, amin van egy jó autóvezetős szám, a kommentelők szerint CP hangulatú remekmű, kötelező hallgatnivaló minden rajongónak. Nem is az albumról lesz szó.

Az ugyanis érdekesebb, hogy honnan indul ez a vicc. Én Jack Boulwar 1995-ös Mondo 2000 történeti cikkében találtam meg a gyökerét. Ekkorra a magazint már elhagyta RU Sirius - most egész jó rádióshowja van - de még nem szűnt meg, az majd csak 1998-cal és a tizenhetedik számmal történik meg. A csapat összegyűlt egy utolsó kúl könyv összehozására - ez lesz vegyes fogadtatású The Cyberpunk Handbook - pörög a szalag, megy a mese, lelepleződik a cyberpunk mozgalom artsy, underground, divatos irányzata.

Nagel’s Fisher-Price video camera pans across Hudak’s gear as he recites, perhaps a tad earnestly, from a color PowerBook: “The term ‘cyberpunk’ has been used to describe music, lifestyles, and artistic sensibilities, but it really describes one narrow school of science-fiction writers,” Hudak says. “God, it was a good word … poetic, efficient, and romantic. Distance and passion. Machine and man. Technology and attitude. Cyberpunk. Great fuckin’ word. And what the hell; we stole it.” After several takes a break is called and the crew sips brew and chatters. Slouched against the refrigerator, R.U. compliments Hudak’s performance and adds, “Boy, am I working hard!” When did cyberpunk die? I ask. “1993,” smirks somebody. “The release of the Billy Idol record.”

A sztori tovább is van, a Mondo 2000 amúgy is megérne több külön írást, de legaláb a CP halálának a taglalását kipipálhatom. Akkor lett vége, amikor könyv jelent meg, és a borítóján úgy pózoltak a trendi srácok, mint Kalapács és Bíró Ica az interpress magazin rocker oldalán.

Források 3. - Cheap Truth

Gyilkosság lenne egy írásban összefoglalni négy év SF kritikájának, popkultúrájának történéseit. Nem is a forrás kimerítő bemutatása következik, csak valami kedvcsinálóféle. Erre tovább a szövegekért: Cheap Truth archívum.

A Cheap Truth (továbbiakban CT) története 1983-ban kezdődik, ekkor jelenik meg Vincent Omniaveritas szerkesztésében az első szám. A zine maga kétoldalas, ebbe pont belefér egy hosszabb előszó a SF hanyatlásáról, majd’ egy oldalnyi elrettentő példa frissen megjelent művekről, egy top tíz és az impresszum. Punk irodalomkritika a javából.

CHEAP TRUTH On-Line, 809-C West 12th Street, Austin, Texas 78701. Editing: Vincent Omniaveritas. NOT COPYRIGHTED. Data pirates, start your engines! “SERVING SF THROUGH SAMIZDATA”

A gárda a későbbiekben bővül, megjelennek egyéb álnevek is (a kedvenc: Sue Denim). Még később bekerülnek a “lapba” az álinterjúk; H. P. Lovecraft-et, Raymond Chandlert és az utolsó számban magát Vincent Omniaveritast kérdezi meg a science fiction állásáról a CT névtelen stábja. A pár mondatos kritikák helyét a Hugo és Nebula díjak odaítélése feletti elmélkedés - és a díjazottak szétkapása - részletes könyvismertetők és a science fiction nagyjaira való reflektálás veszi át.

És ki ne felejtsük a legfontosabbat, a CT körül kialakul az a kör, akit először a Mozgalomnak később cyberpunkoknak neveznek. Az ő írásaikról is szól, a tisztességes kortársi kritika hangján, a lap.

There is little true anger in NEUROMANCER or in punk rock. The rest is posturing, and finally rings hollow. Even NEUROMANCER’s last sentence, “He never saw Molly again,” echoes the older tough-guy postures of Chandler, whose first novel, THE BIG SLEEP, concludes, “All they did was make me think of Silver-Wig, and I never saw her again.” Uh-huh. Gimmie a sim-stim, Fred. And double on the ennui.

Dicsérik a Neurománcot, majd pár számmal később megállapítják, hogy A vér zenéje a jobb a kettő közül. Kinevetik A hajnal bolygó robotjait, mint gyenge próbálkozást a szexi új nyolcvanas évek beépítését a klasszikus robotos scifibe. (Mellesleg kitalálják, hogy az Alapítvány és a Robotok vonal összekötése a cél, de a témára borítsunk inkább fátylat.) És nem tudnak nem felnézni az önmagát kultfiguraként kitalált Clarke-ra.

[Martin] Gibson is an internationally famous British SF writer of an extrapolated 1990’s. He has the sort of bestseller status and critical attention that must have seemed pure fantasy to Clarke’s fellow SF scribes of the ‘50’s. Gibson writes “novels of space travel” and popular science journalism. He begins as almost a figure of fun: fussy, overimaginative, constantly teased by arrogant know-it-all technicians. But as the book develops, Gibson’s role becomes crucial: the role of the man in the middle, the irreplaceable interpreter, between powerful but mute scientists and an equally powerful but ignorant lay public.

Írják Clarke The sands of Mars-áról, illetve arról, hogy ez mennyiben az életútjának irodalmi előrevetítése.

Beszólás, megkérdőjelezés, borotvaéles kritikai megjegyzések, olcsó és nem annyira olcsó igazságok, és a háttérben megszerveződő Mozgalom. A zine 1986-tal múlik ki, amikor már a Rolling Stone is ír a CT-ről. Elmúlt az underground varázsa, mainstreamben - például Mississippi Review 47/48 - folytatni a science fictionről való beszédet.

Most már tényleg menjetek, és olvassatok bele.

(Jön, jön, jön - Pat Cadigan: Ten Years After, illetve várom az ötleteket, hogy kit kell megölni a Time magazin CP számáért szerintetek. Egyelőre még megjelenési évszámom sincs hozzá.)

Források 2. - Cyberpunk in the Nineties

In this final column, I would like to talk frankly about “cyberpunk” — not cyberpunk the synonym for computer criminal, but Cyberpunk the literary movement.

1991-ben vagyunk. Egy évvel ezelőtt megjelent Cliff Stoll The Cuckoo’s Egg: Tracking a Spy Through the Maze of Computer Espionage című regénye, amiben egyrészt kiderül, hogy ki tört be a Lawrence Berkley National Laboratory számítógépes rendszerébe, másrészt előrször nevezik a számítógépes bűnözőket cyberpunknak. Ezév januárjában megjelent Lewis Shiner Confessions of an Ex-Cyberpunk című cikke, amiben a maga részéről halottnak nyilvánítja a cyberpunk mozgalmat. És ezév júniusában az Interzone-ban megjelent hatrészes cikksorozatának utolsó darabjában Bruce Sterling is elmondja a maga pár mondatát a CP-ról. Innen a mottó.

Sterling, részben Shiner cikkére reagálva dob pár lapát földet a cyberpunkra. Az 1985-ös állapotokat, amikor a The New Science Fiction manifesztummal “elkezdődött” a CP - ez az írás egyelőre nincs birtokomban - veti össze az 1991-es jelennel, amikorra a CP megszűnt undergroundnak lenni. Vagy legalábbis amikorra az eredeti CP szerzők által használt nyelv, világkép a SF integráns részévé vált. Szóval amikorra a króm és a pusztuló városok önmagukban elveszítették a mondanivalójukat, ha volt egyáltalán, beolvadtak a science fiction toposzkészletébe.

“Cyberpunk,” before it acquired its handy label and its sinister rep, was a generous, open-handed effort, very street-level and anarchic, with a do-it-yourself attitude, an ethos it shared with garage-band 70s punk music. Cyberpunk’s one-page propaganda organ, “CHEAP TRUTH,” was given away free to anyone who asked for it. CHEAP TRUTH was never copyrighted; photocopy “piracy” was actively encouraged.

Több hosszú idézet nem lesz erről, de ebbe az utolsóba még belemagyarázom, hogy a CP szerzők azzal hoztak igazán újat a science fictionbe, hogy nem szigorúan tudományos irodalomként határozták meg magukat. A tudósok eleve nem falragaszokon és punk szövegekben kommunikálnak. A cyberpunk inkább mozgalom és inkább posztmodern irodalom akart lenni. Sikerült neki, ennek az egyik folyománya, hogy most épp erről írok, a másik, lényegesebb, hogy a cyberpunknak, cyberkultúrának elég jó szakirodalma van. 1987-ben megjelent a mozgalommal foglalkozó száma a Mississippi Review-nak, 1988-ban ennek szerkesztett változata, a CP bibliája, a Storming the Reality Studio. Irodalomként kezelték, első körben megúszta a SF gettót.

Now imagine a cyberpunk version of FRANKENSTEIN. In this imaginary work, the Monster would likely be the well-funded R&D team-project of some global corporation. The Monster might well wreak bloody havoc, most likely on random passers-by. But having done so, he would never have been allowed to wander to the North Pole, uttering Byronic profundities. The Monsters of cyberpunk never vanish so conveniently. They are already loose on the streets. They are next to us. Quite likely WE are them. The Monster would have been copyrighted through the new genetics laws, and manufactured worldwide in many thousands. Soon the Monsters would all have lousy night jobs mopping up at fast-food restaurants.

Nem csak temeti a CP-t Sterling, hanem el is mondja miről szólt, miről akart szólni. Arról, hogy Los Alamos és Oppenheimer után semmi jogunk azt hinni, hogy az emberiség kihagyja a lehetőségeket, hogy marhaságokat cselekedjen. Csak a szituáció változott. Leegyszerűsítve a történéseket, a hidegháború kitermelte a posztapokaliptikus science fictiont (pl. Miller: Hozsánna neked, Leibowitz), a változó, céges világ pedig “kitermelte” a cyberpunkot a maga céges elitjével és rohadó világával. Sterling kiemeli, a CP nem találta ki ezt a világképet, csak reflektál rá.

But the Nineties will not belong to the cyberpunks. We will be there working, but we are not the Movement, we are not even “us” any more. The Nineties will belong to the coming generation, those who grew up in the Eighties. All power, and the best of luck to the Nineties underground.

És ez talán még a formanyelvbe való beolvadásnál is fontosabb, a fiatal mozgalmár CP guruk befutott negyvenes írókká lettek. Megszűnt mozgalomnak lenni, részeredményeket - egyre nehezebb írni egy csimbumm könyvet sok kiberverrel és eladni cyberpunkként, írja Sterling - értek el, nyitott az út a következő generációnak. Sterling nem vonul ki a cyberpunkból, hanem tudomásul veszi, hogy azok az idők már elmúltak. A belátásáért cserébe ‘öreg korára’ - pardon - megkapta játéknak a Wiredet, a netet, a kiberkultúrát, a kriptoanarchistákat, a PGP-t, 9/11-et és a paranoiát, az RFID-t és a mindenütt jelenlévő számítástechnikát. Azt hiszem, jól járt.

Idézetek: Bruce Sterling: Cyberpunk in the Nineties