Okos republikánusok

Meg kell hagyni, Aaron Sorkin tud szerethető ellenzékieket írni. A Bartlett-stábba csak bekerül egy Ainsley Hayes, a republikánus jogtanácsos. A Newsroomnak pedig a teljes első évada arról szól, hogy senkiháziak kezébe került a párt - akkor ez még a Tea Party volt - és Will McAvoy rendet akar tenni.

Onnan ugrott ez be, hogy Trumppal szemben elkezdtek kiállni republikánus arcok. És hogy mielőtt ez az egész elkezdődött volna, rátaláltam a Foreign Policy The E.R. podkasztjára, amiben van egy olyan hús-vér elemző, Kori Schake, akiről az összes pozitív republikánus szereplőt mintázhatták. Schake ott volt a német egyesítésnél NATO tisztviselőként, dolgozott az első Bush-kormány nemzetbiztonsági bizottságában, és a hálistennek sikertelen McCain-Palin kampány külpolitikai tanácsadója is volt. Most többek között a konzervatív/republikánusközeli Hoover Intézetben kutat a Stanfordon.

A fentiek mellett heti rendszerességgel szerepel az E.R-ban többek között demokraták felé hajló FP-vezető, David Rohtkopf beszélgetőtársaként. Rothkopf persze 2010-ben már arról írt, hogy miért nem demokrata, úgy általában mi a baja az amerikai pártokkal. Persze abban a cikkben még viccesebb, hogy említ egy feltételezett harmadik induló párost a következő választáson, a Petraeus/Bloomberget. 2010-ben, amikor a cikk íródott, divatos kérdés volt, hogy Petraeus politikai pályára lép-e. 2012 óta nem kérdés, hogy nem.

A Rothkopf-Schake csaták - illetve van még pár visszatérő vendég, a Yochi Dreazent és Rosa Brooksot is tartalmazó adások remekek - nagyon profik, van benne hely egyet nem értésnek. Pedig a republikánus párt rendesen kapott-kap Trump miatt. Megérdemelten, Schake nem is védte a védhetetlent.

Más értékeken viszont össze-összecsattannak. A mi Obama öröksége és vacak elnök volt-e témájú adásokban ez történik. A történelmi siker-e az iráni alku is ilyesmi. Ez pedig tök jó. Hallgassátok.

#3761 (p mint podcast)

Múltkor olvastam Stro-B posztját arról, hogy mitől jó egy podcast. Most pedig hallgatok egy olyan Nerdist részt (1, 2), amit egy teremben vettek részt, a beszélő folyamatosan kopog a mikrofon mellett, és baromira nem érdekel, mert Gabe Newell az, és jókat mond. Mindig oda érek vissza, hogy egyedül a tartalom számít.

Műsor konyhai rádiózáshoz

Hosszú, felsorolás jellegű poszt következik. Iszonyú sokat álltam mindenféle befőzési projektek miatt a konyhában, és rádiózás helyett podcastokat hallgattam.

  • Konfliktus és konspiráció - a magyar biztonságpolitikai podcast épp most ért véget, az örményekről és az azeriekről vagy a líbiai amerikai követség elleni támadásról már nem készül adás. Az elmúlt év konfliktusairól szóló okfejtések viszont elérhetők.
  • Filmklub podcast - Mesterházy Lili és Varga Feri podcastja filmekről úgy, hogy szerintem egy-egy filmnek még sosem szenteltek tíz mondatnál többet. Volt viszont filmfesztivál, Pálfi Györgyös beszélgetés, fény derült a forgalmazás rejtelmeire. Iszonyatosan jó.
  • The 40 Liter Monkey - Adam Marek novellájáról a következő Hármas könyvelésben is szó lesz. Szürreális, ügyes, ráadásul a szerző olvassa fel.
  • Spycast: Tom Glenn - az NSA nyugdíjba vonult kódtörője mesélt arról, hogy mire jó a rádióforgalom elemzése, mennyit tudtak Vietnámban a készülő offenzívákról, hogyan rakta fel helikopterre az embereit. Az egy meghallgatott rész alapján érdemes lehet követni.
  • MAKE talk 17: - William Gurstelle a Backyard Ballistics című könyv szerzője beszél a két kiadás között fejlesztésen átesett háziágyúkról, és arról, hogy mivel lehet biztosan felriasztani a tűzoltókat.
  • Off The Wall Post 27: Online Piracy and Defending The Novel in the Digital Age - amikor letöltöttem, még fűződött valami botrány Lloyd Sheperdhez, amikor meghallgattam, már nem rémlett. Egészen jó beszélgetés arról, hogy a szerzők mitől tartanak, tarthatnak az e-könyvek korában.
  • Zeneipari Hivatal: az a rész, amiben Bodó Balázs és Czutor Zoltán a vendég - kalózkodás, jogdíjak, streaming szolgáltatások és persze az, hogy hogyan képzeli a jövőt a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete.
  • NYT Book Review - nyilván elfogult vagyok a 3K-val, de az van, hogy a NYT-é a világ legjobb könyves podcastja. Az Obama külpolitikájáról szóló korábbi részt példátul kötelező meghallgatni.

Ez körülbelül kilenc üveg szilvalekvárnyi és tíz üvegnyi zakuszkányi hanganyag. Kipróbáltam.

Urak szintikkel

Borzasztó távol állok a zenéléstől, viszont a Sonic Talk vidcasttal, podcasttal nem tudok leállni. Hangmérnökök, audióemberek, “zenesebészek” beszélnek billentyűs és billentyűtlen szintikről, rackbe szerelhető audióeszközökről, a színpadot elektronikával telehordó zenészekről és zenéről. Nagyon jó hangulatú, marha érdekes dolog.

Tudtátok például, hogy a pletykák szerint a Reason zeneszoftvert a Snow Crash ütős, de nyomokban megbízhatatlan gépágyújáról nevezték el?

Saját portát kapott a Hármas könyvelés

Saját domainre raktuk a Hármas könyvelés adásait, mostantól a harmaskonyveles.hu-n találjátok meg péntekenként az újabb részeket. A változásnak megvan az az előnye, hogy nem bukok le, ha hétszámra nem írok blogot, ráadásul egyszercsak lett megjegyeznető netes címe az adásnak.

A frissen kikerült negyedik részben amerikai neokonzervatív rambóklónról, tehetséges novellistákról, és a világháborús Angliában kalandozó időutazókról volt szó. Erre tessék.

Hármas könyvelés: TJ Hooker és a zombik

Második adásával jelentkezik a Hármas könyvelés, és az elsővel, aminek a felvétele közben egyáltalán nem voltak technológiai problémák.

Gabi Wolf Haas osztrák író krimijeit ajánlja, és beszámol arról, hogy sikerült megbarátkoznia John Scalzival. Balázs tűnt csillagok - az isteni William Shatner és Rob Lowe - életrajzait hallgatta hangoskönyvben, és megpróbál minket megyőzni arról, hogy a James Tiberius Kirket és a pocakos TJ Hookert megformáló színész valójában marhára érdekes ember. Én pedig két “na de mi lesz utána” könyvvel készültem, az egyik a Skynet öntudatra ébredése, a másik pedig a zombi apokalipszis után játszódik pár évtizeddel.

Emellett szóba kerül a Magyar Elektronikus Könyvtárat meghódító Lőrincz L. László, a kis virágáruslányként Galaktika scifiket kínáló árusok a Szatyor bárból, valamint a gyerekek elaltatásának nehézségeit megéneklő Go the fuck to sleep című vers is.

És a végül a kötelező namecheckek: válaszoltunk Greg kérdésére, aki azt firtatta, hogy min olvasunk, és azon is trükközni kell, mint a PSN-en. Gaba az előző bejegyzés alatt kérdezte, hogy merre van az iTunes feedünk, amit akkor megígértem. Ránkbólintott Steve, itt a link: http://itunes.apple.com/hu/podcast/harmas-konyveles/id453714479

Bájos linkek:

Hármas könyvelés: ezt olvastam múlt héten

A hét elején keresett meg Fejes Balázs azzal az ötlettel, hogy miért nem csinálunk egy podcastot a könyvekről, amiket éppen olvasunk. Rádiózni ezer éve szeretnék, ellenérvem nem volt, úgyhogy fel is vettük az első adást tegnap.

A műsor hírekkel - bezárt a Borders, emlékeztünk is rá szépen - kezdődött, és kitaláluk az adás nevét is: Hármas könyvelés.

Kiss Gabi az Old Man’s War második folytatásáról, a The Last Colony-ról mesélt. Balázs bevallotta, hogy lányregényt olvasott, a The Hunger Games-t. Majd utána, hogy helyrebillenjen a világ, szóba hozta a Robocalypse-t is. Én pedig Jim Butcher Dresden-regényeit és Larry Correia rendkívül ponyva, mégis szórakoztató Monster Hunter regényeiről számoltam be.

Jelentkezni hetente fogunk, az adás megtalálható az iTunes-ban, de az alábbi RSS is szállítani fogja a legújabb részeket: http://feeds.feedburner.com/harmaskonyveles