privacy – Worldshots

2010. April. 30.

#2774 (a mint adatok)

Mi gyanúsabb annál, mint amikor emberek millióinak adatait, kapcsolatait kezelő cégek vezetői nyilatkozgatnak arról, hogy a magánügyek mainapság már annyira nem is számítanak bizalmasnak.

Onnan ugrott be, hogy épp most ajánlotta fel a Facebook, hogy nyilvánosan látható linkekre cseréli a kedvenclistámat. Ami persze dühít, még akkor is, ha nincsenek atomtitkok a profilomban - meg persze a mi titkolnivalód van érvelés amúgy is hibás - mert remekül illeszkedik a közösségi oldal évek óta tartó privacy erodáló tevékenyéségébe.

Az ember ilyenkor elgondolkodik, hogy mit lehet csinálni. Bent tart a peer pressure, zavar, ami történik, de alufólia csákót már csak nem hajtogatok.

2008. March. 22.2008. March. 22.

Digitális magánügyeink

Benedek szerint a kilencvenes éveknek a privacyről kellett volna szólnia, de ez valahogy elmaradt. A Debreceni Disputa februári számába - letölthető is lesz, majd szólok - írt cikkemben azt jártam körbe, miért és hogyan szólt mégis a magánügyekről az évtized egy része. Az írás a szokásos OlvasdEl-SzedjélSzét licenc alatt hozzáférhető.

Digitális magánügyeink

„A magánélet (privacy) megléte alapkövetelménye egy, az elektronikus korban létező nyílt társadalomban. A magánélet nem titok. Magánügy az, amiről nem szeretnénk, hogy az egész világ tudja, ezzel szemben az a titok, amit mindenki elől el akarnak titkolni. A magánélet annak a lehetősége, hogy az egyén döntse el mennyit mutat meg magából a világnak.”

Ezekkel a mondatokkal kezdődik a Cypherpunk Manifesztum, a kilencvenes évek libertariánus kriptográfusait, számítástechnikusait, programozóit tömörítő Cypherpunks levelezőlista kiáltványa. Az írásban Erich Hughes az analóg és a digitális világ különbségeibe vezeti be az olvasót a cypherpunkoknak annyira fontos anonimitás szemszögéből. A mindennapi analóg világban magától értetődő a fenti elv – az egyéneknek rendelkezésére áll az egyszerű, anonim fizetési eszköz, a készpénz. Egy magazin megvásárlásához – írja Hughes – az eladónak nem kell tudnia semmit a vásárlóról. Ehhez képest a digitális szférába átlépve folyamatos azonosításokra van szükség, akár már egy bankkártyás vásárlás is a privacy feladásához vezet, olyan felek is információhoz jutnak, akinek erre semmi szükségük nincsen. Az ilyen akciók ráadásul rögzíthetőek is, a rögzített információból profil építhető, és a sor így folytatható tovább. Több mint tíz év távlatából látható, hogy a kilencvenes évek elején még talán fantasztikusnak tűnő félelmek reálissá váltak. A problémák felvetése már magában is nagy fegyvertény volna, ám a kiáltványt megszövegező Eric Hughes és a lista tagjai megpróbáltak megoldást is nyújtani a problémára. Azonban mielőtt ezekre rátérnénk, vegyük szemügyre egy pillanatra a kriptográfusok és netpolgárok csoportját, akik a listát alkották.

Continue reading “Digitális magánügyeink”

2007. June. 7.

Még egyszer az iTunes Plus metaadatairól

Csapataink harcban állnak, még tart az iTunes Store-ból DRM nélkül vásárolható fájlokban elrejtett felhasználónevek meséje. Aki lemaradt volna, az vagy lapozzon vissza nálam pár írásnyit, odáig, hogy Rejtett metaadatokkal “támad” az Apple, vagy, ami még jobb, olvassa el Ed Felten összefoglalóját a Freedom to Tinkeren. Az írás a probléma mibenlétén kezdi a mesét, majd ismerteti a privacy, jogi- és kriptográfiai fenntartásokat az ügy kapcsán.

A Daring Fireball idéz egy bekezdést máshonnan arról, hogy az anonimitás és a privacy nem ugyanaz, majd elmesél egy szakállas viccet. Elegánsan nem vesz tudomást arról a javaslatról, hogy ha már tárolni kell a felhasználónevet, legalább ne titkosítatlanul tegyék. Apológiának kevés, cikknek se sok.

A MacDevCenter viccmesélés helyett linkeli az EFF DeepLinks cikkét, akik kiderítették, hogy a korábban érdekesnek tűnő adatdarabok valójában abszolút nem érdekesek - például a lemezborítót tartalmazzák két változatban. Rábukkannak két furcsa adatmorzsára, az egyik a sign a másik a chtb nevet viseli, és a FairPlay DRM-es fájlok nem tartalmaztak ilyesmit. A kutatás folyik, reklám után megtudjuk (vagy nem), kémkedik-e az Apple.

Az Ars Technica inkább az iTS Plus által felvetett másik problémáról ír, miért nem játszhatóak le a DRM nélküli, szabvány AAC fájlok TiVón. Ez talán még kevésbé érint minket, mint az iTunes Store úgy általában. A probléma amúgy némi konvertálgatással megoldható.

És ezzel körbe is értünk.

2006. July. 10.

Hazatelefonálásrul

Normális esetben lejárt lemez lenne a 10.4.7-es, Dashboard Advisory-s hazatelefonálós sztori, de az Apple végre kiadott egy nyilatkozatot az ügyben, és ezzel párhuzamosan a TUAW-on és a beszéljükMac-en megjelent egy-egy szerecsenmosdató cikk. Újramelegített töltöttkáposztánkat olvassák.

Az írások szerint teljesen rendben lévő a felhasználóktól nyolcóránként lekérni a telepített widgeteik verziószámát (állítólag ezt tartalmazza a gépről kikerülő adat), abszolút nem aggályos, hogy a funkciót egy figyelmeztető szó nélkül és kikapcsolhatatlanul pakolták bele az oprendszerbe. Mindezen tulajdonságok azért vannak teljesen rendben, mert a nyilatkozat szerint az Apple igenis komolyan veszi a személyiségi jogokat.

Azt hiszem, az Apple kimosdatásával mindketten elmennek amellett, hogy egyszer már egy ugyanilyen pofonba beleszaladt a cég. Az iTunes mini store megjelentekor - a hallgatott zenék alapján ajánlott megvásárolnivalót az iTunes Music Store-ból - hasonlóan reagáltak a felhasználók. Ráadásul az ok is azonos volt, “elfelejtettek” szólni egy olyan funkció beépítéséről, ami privacy aggályokkal járhat. Innentől pedig nem az a kérdés, miért a nagy felháborodás, hanem, hogy tanul-e a saját hibáiból az Apple?

Amire rögtön rá is vághatnánk egy nemet gyorsan, ismerve a G5-tel kezdődő analóg elektronikai problémákat (úgyis mint búgó MBP és társai), de ne legyünk pesszimisták.